0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az utolsó előfutamok

Szeptember közepére Lendván, Gyenesdiáson, Sarkadon, és utolsóként Heves-Alatkán is lezajlottak a Nemzeti Vágta előfutamai, így összeállt a budapesti Hősök terén rendezett fináléra hivatalos településeknek és lovasoknak a csapata.

Magyar történelmi város, Lendva adott otthont a Muravidéki Vágtának augusztus 21-én. Tizenegy település és a nemzetközi futam lovasai mérték össze tudásukat, hogy bekerülhessenek a Nemzeti Vágta budapesti döntőjébe. A muravidéki rendezvényen a magyar nemzetiségű lovasok a Nemzeti Vágta döntőjébe kvalifikálhatták magukat, míg a szlovén nemzetiségű versenyzők a nemzetközi futamba kerülésért küzdöttek.

Az egész napos rendezvényen többek közt csikósbemutató, honfoglalás kori haditechnikai bemutató, római kori kocsiverseny, pusztaötös bemutató, valamint számos zenés, színházi és gyermekprogram is szórakoztatta a közönséget.

A döntő futamot végül helyi lovas nyerte: Lendva színeiben Horváth József futott be elsőként a célba Flyer Du Pecos nyergében. A második helyen Bíró József végzett Hosszúfalu színeiben Fox LS nevű lován, a harmadik helyet pedig Somi Erik szerezte meg Zsitkóc számára Filou Fruskával. Negyedikként a gyertyánosi Göntér Márió vágtatott át a célvonalon Cross N Dreams nevű lovával. A nemzetközi futam kvalifikációs versenye rendkívül izgalmas küzdelmet hozott: a győztes végül Matej Grebenjak és Inferno nevű hátasa lett, így ők képviselhették Szlovéniát a budapesti Hősök terén.

A Festetics Vágta győzteseit a gyenesdiási Faludi-síkon avatták, immáron 12. alkalommal, augusztus 22-én. A rendezvény fókuszában, ahogy mindig, most is a magyar lovaskultúra és a hagyományőrzés állt. A Zala megyei rendezvényen az izgalmas futamok mellett kocsitoló verseny, kézműves vásár, ízek utcája, csikósbemutató, és a helyi lovardák bemutatói is várták a közönséget.

A balatoni települések csatájában Arató Barna győzött Napraforgó nevű lovával, így Bükkösd is képviselteti magát a budapesti Nemzeti Vágtán.

A dobogó második fokára a szilvásváradi Bányavölgyi Donáta állhatott fel Mimózával, a harmadik helyezés pedig Takács Reginát illette meg Baron Gyémánt nevű lovával, akik Vonyarcvashegyet képviselték. Végül negyedikként Szentkirály színeiben Csiki Árpád és Jimmy kvalifikálták magukat a budapesti döntőbe. A kishuszárok futamában Kalocsa képviseletében Ferencz Dominika és Herceg nyerték meg a versenyt, majd másodikként Goneth Márk és Szélvihar ért célba, Ábrahámhegy településének szerezve ezzel dicsőséget. A harmadik a köveskáli Sziklay Gizella lett Ragyogó nevű lovával.

A szeptemberi dátum ellenére a lovasokat igazi nyári időjárás várta Sarkadon. Izgalmas versenyeknek lehettek szemtanúi a szeptember 11-én megrendezett Viharsarki Vágta látogatói. A várva várt felnőtt- és kishuszárfutamok mellett a kettesfogat-hajtók küzdelmét is végigdrukkolhatták a nézők a helyszínen, valamint kísérőprogramként többféle látványos lovasbemutatóra is sor került.

A felnőtt mezőnyben az első helyen Tolnai László ért célba Trója nevű lovának nyergében, Kerekegyháza képviseletében.

Az idei második helyezett a sarkadi Kiss Dorottya lett, aki Fernando Délceg nevű lovával vívta ki a budapesti indulás jogát, és aki már tavaly is ott volt a döntőben, így nem ismeretlen számára a budapesti pálya. A bronzérmes versenyző ezúttal Pápa Attila lett (lova Behdi Gindran- 24 Najád), aki Biharugra települést képviselte. Végül pedig a kötegyáni Csajka Csaba kvalifikálta magát a fináléba a negyedik helyen, Szászsebes nevű hátasával. A Kishuszár Vágtán a győztes a sarkadi Szabó Linetta és Csillagfény Milady lett, a második helyen Makoviczki Martin és Fáni Újkígyóst képviselve futottak be a célba, míg a harmadik helyet Szerencsés Szandra és BZ Silver nevű lova szerezte meg Szolnokról.

Végül pedig a szeptember 18-i hevesi futam legjobbjai is csatlakoztak a Nemzeti Vágta döntőseihez. A fővárosi döntő előtti utolsó kvalifikációs versenyt Heves-Alatkán tartották, ahonnan négy felnőtt lovas és három kishuszár jutott be a budapesti Nemzeti Vágta fináléjába.

Nagyszerű hangulatú, többféle hagyományőrző és lovasbemutatóval, koncertekkel és családi nappal tarkított hétvégét tudhat maga mögött a település, ahol a verseny nagyon izgalmasan alakult.

A felnőtt kategória lovasai közül a maglódi Kincses Adrienn és Garmine Jag nevű lova vágtatott át először a célvonalon, őt követte a másodikként végző Nagy Arnold, aki Hevest képviselte, és aki már 2018-ban és 2019-ben is országos győzelmet ünnepelhetett a Nemzeti Vágtán. A harmadik helyet ezúttal a szentegáti Szőke Dániel és Giboulee szerezte meg, míg a negyedik a dunaszerdahelyi Osztényi Zoltán és Felvidék Kincse nevű hátasa lett. A kishuszárok versenyén az első helyen Rozs Anna Júlia Gádoros képviselőjeként futott be a célba. A második Kissová Jesika lett Dunaszerdahelyről, míg harmadikként a felsőlajosi Fazekas Anna és Csillag nevű lova jutott tovább a fináléba.

(A döntőt október 2–3-án, lapzártánk után rendezik, így mire az októberi Pegazus megjelenik, már tudjuk, hogy sikerült-e harmadszorra is megnyernie a budapesti döntőt Nagy Arnoldnak, vagy ezúttal más bajnokot avattak. A részletekről a novemberi lapszámban tudósítunk – a szerk.)

Jakab-Sas Gabriella

Forrás: Pegazus