0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Zöldebb települések

Lassan a végéhez ér az idei őszi településfásítási program, melyben az EGERERDŐ Zrt. illetékességi területén összesen 25 település vett részt. Ennek megvalósításában az EGERERDŐ Zrt. dolgozói és egyben az Országos Erdészeti Egyesület tagjai, mint szakmai koordinátorok vettek részt.

Heves megyében Abasár, Apc, Bélapátfalva, Domoszló, Dormánd, Egerlövő, Egerszalók, Feldebrő, Gyöngyösoroszi, Gyöngyössolymos, Kápolna, Kerecsend, Markaz, Mezőszemere, Parád, Petőfibánya, Szűcsi, Tarnalelesz, Tarnaörs, Tarnaszentmária, Visonta, összesen 21 község pályázott sikeresen. Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részén, az EGERERDŐ Zrt. gazdálkodási területén, összesen 3 településen lettek zöldebb a közterek, így Borsodnádasdon, Farkaslyukon, Bogácson és decemberben lesz az utolsó falültetés Egerlövőn.

A 2020-ban indult Településfásítási program az első évhez képest megduplázott keretösszeggel, megduplázott ültetési csomagszámmal (24 ezer db sorfa) folytatódott 2021-ben.

Örömükre szolgál, hogy a program iránt megnövekedett az érdeklődés, ami abból is látszik, hogy Társaságuk területén az őszi ültetés a tavalyihoz képest 5-szörös intenzitással folyt (tavaly 5, idén 25 település zöldült meg ősszel).

A 10 ezer lélekszám alatti falvak minimum 10, maximum 30 fát igényelhettek, összesen 19 féle fafajból (kőrisek, hársak, tölgy, eperfa, díszalma- és körte, platán, stb.).

Jellemzően egy-egy település 2-5 fafajból igényelt, amiket a település által kiválasztott utcában, iskolák, óvodák udvarán, közösségi terekre, templom- vagy temetőkertbe ültettek el.

Sok helyszínen a faültetés igazi közösségformáló rendezvénnyé alakult, hiszen a lakosággal, óvodásokkal, iskolásokkal együtt valósultak meg.

A sorfákat a KEFAG Zrt. biztosította, melyek elültetéséhez ültetési csomagot is adott. A fa mellé támasztókaró, takarómulcs, törzsvédő háló, kötözőmadzag és településenként egy madárodú is érkezett, mely azt hivatott szimbolizálni, hogy aki fát ültet, az egyben a hozzá kötődő élőlények számára élőhelyet is biztosít.

A településfásítás kiemelt célja a Vidékfejlesztési Programban meghirdetett erdőtelepítési jogcímek népszerűsítése, hiszen fásítási tevékenységek végrehajtásával, belterületi faültetéssel, külterületi új erdők telepítésével nem csupán a fával borított területek arányát növeljük. Ezzel hozzájárulunk a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak mérsékléséhez, a levegő tisztaságának védelméhez, vízbázisaink védelméhez, megszépítjük közösségi tereinket. Nem utolsó sorban pedig a fákhoz, erdei ökoszisztémákhoz kötődő élőlények számára új élőhelyeket teremtünk, ezzel növelve a biológiai sokféleséget, erősítve élő környezetünk immunrendszerét.

Forrás: EGERERDŐ Zrt.