Back to top

Zöldfelületek - Van hová fejlődni

Országosan kevés a zöldfelületekre vonatkozó statisztika, pedig számos uniós irányelv és stratégia kapcsolódik ezekhez az információkhoz. Ezért egy kutatás keretén belül szakemberek igyekeztek összegyűjteni azokat az adatokat, amelyekből kiderül, mennyire zöld az ország.

Kollányi László a települési zöldinfrastruktúra- ellátottságról tartott előadást
Kollányi László a települési zöldinfrastruktúra- ellátottságról tartott előadást
Fotó: Megyesi Éva
A kutatás menetéről és az eredményekről Kollányi László, a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézetének munkatársa számolt be egy szakmai konferencián.

A hazánkba érkező külföldiek – a turisták és az itt tanuló diákok egyaránt – rendre az első, legmeghatározóbb élményeik között említik, hogy milyen szép zöld a főváros, az ország, ugyanakkor még a szakemberek közül is kevesen tudják megmondani, hogy hány hektár zöldfelület vagy zöldinfrastruktúra van az országban, kezdte előadását Kollányi László. Nincsenek ehhez pontos adatok. A zöldinfrastruktúra tájépítészeti vonatkozású megfogalmazása is viszonylag fiatal még, 1996-ban említik először.

A zöldinfrastruktúra több különféle kifejezést felkaroló gyűjtőfogalom, érthetjük alatta a közterületeket, közparkokat, de akár a napjainkban sokszor emlegetett méhlegelőket is.

Nem más, mint stratégiailag tervezett és kezelt természeti területek, parkok, zöldutak, zöldfelületek, védett területek olyan hálózata, amely fenntartja az ökológiai folyamatokat, megőrzi a természeti erőforrásokat és hozzájárul az egészség és az életminőség javításához.

Minden zöldinfrastruktúra megelőző és rendszerszemléletű, többféle szerepet tölt be, ezenkívül általában nagy léptékű tervezéshez kapcsolódik, és egyéb fejlesztési programokkal együtt is megjelenik. Az Európai Uniónak több zöldfelületi vonatkozású irányelve és stratégiája ismert. Ezekhez igazodva a területrendezésbe nálunk is be kell emelni a „zöldinfrastruktúra” kifejezést, hogy a leromlott ökoszisztémák 15%-ának helyreállításával fennmaradjanak és javuljanak az öko­szisz­téma-szolgáltatások. Mindemellett a Biológiai Sokféleség Egyezmény értelmében a mezőgazdasággal művelt területek arányát 10%-kal csökkenteni kell Magyarországon is, eszerint csak a szántók esetében 427 ezer hektárt kell művelés alól kivonni. További cél a 30%-os természetvédelmi védettségi arány elérése, amelybe a Natura 2000 besorolású és a nemzeti védelem alatt álló területek tartoznak.

A 20 ezer lakos feletti városokra zöldinfrastruktúra-tervet kell készíteni, ez összességében 81 településen 962 ezer hektárt érint, amely az ország területének 10,3%-a.

Mindezek óriási lehetőséget tartogatnak a zöldfelületi fejlesztésekben, akár Budapesten, akár a vidéki településeken.

Ingyenes térképek

Az uniós támogatással, valamint az Agrárminisztérium finanszírozásával 2015-ben kezdődött KEHOP-kutatás négy fő területre fókuszált: a Natura 2000 területek fejlesztésére, az ökoszisztéma-szolgáltatások felmérésére és fejlesztésére, a tájkarakter-területek behatárolására, valamint a zöldinfrastruktúra megőrzését és fejlesztését megalapozó stratégiai keretek meghatározására. A kutatás országos szintű volt, de településszintű eredményeket is kaptak a vizsgálatok során. A települések bel- és külterületét országos léptéktől a helyi léptékig vizsgálták.

A kutatás egyik célkitűzése volt az is, hogy egyfajta tipológiát állítsanak föl, és a belterületről a külterület felé haladva horizontális léptékkel határozzák meg, mi is tekinthető zöldfelületnek.

A szakember kiemelte, hogy fontos volt például annak tisztázása is, hogy a mezőgazdasági szántóterületeket figyelembe lehet-e venni a zöldinfrastruktúra szempontjából. Hiszen azokat biomassza fedi, amely megköti a szén-dioxidot, valamint oxigént termel, tehát van ökoszisztéma-szolgáltatása annak ellenére, hogy nem borítja egész évben zöldfelület. A kutatás során a zöldinfrastruktúrát természetes és termé­szet­közeli területek stratégiai tervezésű hálózataként definiálták, amely ökoszisztéma-szolgáltatások széles skáláját nyújtja. A szakemberek megvizsgálták az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, a zöldinfrastruktúra ökológiai állapotát, térbeli kapcsolatait, valamint a multi­funkcio­nali­tást. A kutatás eredményeként számos alaptérkép készült a Lechner Tudásközpont, az Ormos Imre Alapítvány, valamint az MTA Ökológiai Kutatóközpont együttműködésével.

A térképek az interneten elérhetők és ingyenesen letölthetők, kinagyíthatók, segítségükkel jól vizsgálható a különböző típusú zöldfelületek alapállapota, szolgáltatása, összekapcsolhatósága.

Fák az utak mentén

A kutatás keretében országos összehasonlítás készült a települési zöldfelületek nagyságáról, változásáról. Kollányi László kiemelte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint minden településnek rendelkeznie kell egy-egy lakosra számítva kilenc négyzetméter zöldfelülettel, és ezeknek a lakóhelyektől legföljebb 15 perces sétával elérhetőnek kell lenniük. Az ajánlott érték ötven négyzetméter. Budapest zöldfelületeit vizsgálva megállapították, hogy három belvárosi kerület kivételével mindegyik kerület megfelel a minimumértéknek.

Nem elég nagy, és messze van

A vizsgálatokban a zöldfelületek elérhetőségét is elemezték, az ANGSt (Acces­sible Natural Greenspace) angol módszer segítségével. Az 1990-es évek elején kifejlesztett módszer lényege, hogy a természeti területeket, zöldterületeket a nagyságuk és a lakóterülettől való távolságuk alapján vizsgálják. Négy felállított paraméter szerint értékelik a területeket: legalább 2 hektár zöldfelület nem több mint 300 méteres távolságban (5 perc séta); legalább 20 hektáros zöldfelület két kilométeres távolságon belül; legalább 100 hektáros terület öt kilométeren belül; és legalább 500 hektáros terület maximum tíz kilométernyi távolságban a lakóterülettől. A vizsgálatok eredménye szerint Budapesten is vannak olyan területek, amelyek egyetlen feltételnek sem felelnek meg, és az ország egyes részein (például Békés megyében) igen kevés a paramétereknek megfelelő méretű és a lakóövezetektől elérhető távolságra lévő zöldfelület.

Az amerikai erdészeti szövetség ajánlása szerint a települések optimális fás borítottságának a 40%-nál magasabb lombkorona-borítottságot tekintjük, Magyarországon összesen 92 település teljesíti ezt a szintet.

A WHO-féle minimumelvárásnak (9 m2/fő) 96 település nem felel meg, és mintegy 290 település az EU-átlag alatt (18 m2/fő) marad.

Az elkészült térképeken jól kirajzolódnak ezek a területek, az érintett települések közül sok található a Duna és a Tisza között, illetve a Kisalföldön.

A kutatás során olyan elemzések is készültek, amelyekben az utcák fásítottságát vették szemügyre. Megállapították, hogy ez országos átlagban csupán 9,5%, ami rendkívül alacsony, ráadásul egyes nyírségi és Duna–Tisza-közi településeken alig éri el az 5%-ot. Külterületeken országos átlagban az utak fásítottsága is alacsony. Az országos átlag mindössze 28,4%, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 100%-os elméleti fásítottságnak csak alig több mint a negyedét használjuk ki.

Ökofolyosók a szántókon

A zöldinfrastruktúra időbeni változását jól követhetjük az EU Urba Atlas adatbázisával, amely a 2006 és 2018 közötti időszakra vonatkozik. Az Európai Unió által készített műholdfelvételek nagyjából az ország területének 24%-át fedik le, ez alapján becsülhető a változás.

A kutatók megállapították, hogy a mezőgazdasági területek kismértékben, 1,5%-kal szűkültek. Az erdőterületek 3,7%-kal – az erdőtelepítési programokkal összhangban – növekedtek, csakúgy, mint a sport- és rekreációs célú területek.

Arra is rámutattak, hogy a fás területek a falvakban növekedtek a legnagyobb, amíg a fővárosban a legkisebb ütemben.

A WHO ajánlása szerint minden településnek rendelkeznie kell lakosonként kilenc négyzetméter zöldfelülettel
A WHO ajánlása szerint minden településnek rendelkeznie kell lakosonként kilenc négyzetméter zöldfelülettel

Kollányi László arra is fölhívta a figyelmet, hogy az összekapcsoltság, a hálózatosság kiemelt szempont a zöldinfrastruk­túra-fejlesztéseknél. Európában Dánia után Magyarországon található a legtöbb egybefüggő szántóterület, és nagyon magas a 100 hektár feletti mezőgazdasági területek nagysága, ami azt is jelenti, hogy a korábbi mezsgyék, fasorok, patak menti zöldsávok eltűntek, beszántották őket. Az elemzés eredményeképpen 167 ezer hektár szántóterület került lehatárolásra, kijelölésre mint szóba jövő öko­folyosó. Az új közös agrárpolitika szerint a beavatkozás keretein belül számos tevékenységre vehető igénybe támogatás nem termelő beruházásokra, így például biodiverzitás-védelmi célú évelőkultúrák telepítésére, erózióvédelmi célú gyepes sávok kialakítására szántóterületeken, füves, cserjés sávok kialakítására vagy gyeptelepítésre szántókon, vizes élőhelyek létrehozására a területen megjelenő többletvizek visszatartásával, de akár környezeti vagy klímavédelmi célú agrárerdészeti rendszerek telepítésére is.

A szakember kiemelte, hogy megváltozott az építési törvény és a hozzá tartozó végrehajtási rendelet is, 2021 júniusától bekerült a települési zöldinfrastruktúra kifejezés, ami egyértelműen kedvező irány.

Noha rengeteg még a feladat – például a szakmai segédletek kidolgozása, a zöldterülettel összefüggő állami és önkormányzati felelősségi körök tisztázása –, a kutatás eredményeként elkészült elemzések, mintatervek, térképek hasznos segítséget jelentenek a zöldinfrastruktúra-fejlesztéshez, a lehetséges zöldinfrastruktúra-területek települési és térségi tervekhez való lehatárolásához.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/48 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Két világ határán

A Budapesttől keletre hullámzó Gödöllői-dombság hazánk egyik különös és különleges kistája. Magyarország egyik legerdősültebb területe összekötő kapocsként szolgál az Alföld és az Északi-középhegység között, összetett erdei ökoszisztémája pedig komoly kihívások elé állítja állami erdeinek kezelőjét, a Pilisi Parkerdőt. Ismerjük meg a hazai erdészek 152. vándorgyűlésének helyszínét, a két földrajzi tájegység határán fekvő, páratlanul változatos Gödöllői-dombságot.

Még kedvezőbbé válnak a támogatott agrárhitelek

A hitelmoratórium mellett a további kedvező kamatozású hitelek is megoldást jelenthetnek az önhibájukon kívül bajba került agrárvállalkozások likviditási gondjaira.

A mini arborétumok szerepe a klímavédelemben

Egy forró, szélcsendes napon a lombos fák közelében akár 10-15 °C-kal hűvösebb lehet, mint egy napsütésnek jobban kitett városi területen. A fák kulcsszerepet játszanak a hőstressz megelőzésében és a klímabarát, élhetőbb városok kialakításában. Világszerte számos helyen vizsgálják a lombos fák klímavédelemben betöltött szerepét.

Több vanília, több vadvilág?

Hogyan lehet megőrizni a biológiai sokféleséget úgy, hogy közben a madagaszkári vaníliatermesztő családi gazdaságok megélhetése is biztosított legyen? Egy új tanulmány szerint van rá mód. A kutatócsoport kimutatta, hogy a felhagyott területekre telepített vaníliaültetvények terméshozama nem különbözik az erdeiektől. A parlagon hagyott földeken való termesztés pedig a biodiverzitásra is jó hatással van.

Hollandiától Mezőmadarasig - Az egész több, mint a részek összege

Nincs általánosan érvényes vidékfejlesztés. Minél közelebbről szemléljük az adott térséget, annál inkább látható, hogy egyedi problémák megoldására van szükség. Az emberre és a közösségre kell fókuszálni. Erről és nemzetközi tapasztalatairól is beszélt az MMG Direkt adásában dr. Goda Pál agrárközgazdász, vidékfejlesztési kutató, a Széchenyi István Egyetem oktatója és az Agrárközgazdasági Intézet ügyvezető igazgatója.

Szimbólummá vált szobor

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Food and Agriculture Organisation, FAO) 1970-ben Budapesten tartotta VII. Regionális Konferenciáját. Erre az alkalomra id. Szabó István Kossuth-díjas szobrász egyetlen fatörzsből kifaragta Kenyér című, 100 centiméteres alkotását.

Rendkívüli tarvágások nélkül biztosítható a szükséges tűzifa

„Véleményem szerint az őszi, előre tervezett fakitermelések megindulását követően fokozatosan enyhülni fog és az év végéig meg is fog szűnni a lokálisan kialakuló tűzifahiány” – mondta el Dégi Zoltán Géza, a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: társasága nem alkalmaz mennyiségi korlátozást az értékesítésben, csak ha spekulációs vásárlást akadályoz meg vele.

Fejenként 6,1 kilogramm barack

Az Európai Bizottság agrárpiaci kilátásokról szóló jelentése szerint a friss őszibarack és nektarin fogyasztása az EU-ban a tavalyihoz képest 3%-kal, 6,1 kilogrammra nőtt, de 5%-kal elmarad az elmúlt öt év átlagától.

A feldolgozókat is rosszul érinti a gyenge almatermés

Minden idők egyik leggyengébb almatermése várható az idén a szárazság és a hőség miatt Magyarországon - olvasható a Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet keddi közleményében.

Ötven hektárnyi ősgyep és nádas égett le

Ősgyep és nádas égett mintegy ötven hektárnyi természetvédelmi területen, Átány közelében - közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő kedden az MTI-vel.