0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A koffein javítja a reakcióidőt

A koffein dinamikus vizuális képességekre gyakorolt hatását vizsgáló első ilyen jellegű tanulmányban a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a koffein növeli az éberséget és a mozgó célpontok észlelési pontosságát. A koffein javította a résztvevők reakcióidejét is.

„A környezetünkben történő dolgok mozgásban vannak – például gyalogosként megpróbálunk átkelni egy forgalmas kereszteződésen, vagy megtalálni valamit egy polcon, miközben az élelmiszerboltban sétálunk” – mondta Dr. Kristine Dalton, a Waterloo Egyetem Optometria és Látástudományi Iskolájának munkatársa.

„A látásélesség dinamikus körülmények közötti vizsgálata több információt nyújthat a funkcionális teljesítményünkről ezekben a helyzetekben, mint a hagyományos statikus látásélesség mérések önmagukban.”

A látásélesség, más néven a látás tisztasága, arra utal, hogy az adott személy mennyire képes észlelni illetve felismerni az apró részleteket, és statikus (álló) vagy dinamikus (mozgó) körülmények között mérhető. Míg mind a statikus, mind a dinamikus látásélesség nagyban befolyásolja, hogy hogyan reagálunk a körülöttünk lévő világra, a dinamikus látásélesség különösen fontos az olyan napi tevékenységek során, amikor mi vagy a körülöttünk lévő tárgyak mozgásban vannak.

„Bár már tudjuk, hogy a koffein növeli a gyors szemmozgások sebességét, a dinamikus látásélesség vizsgálatával meg akartuk tudni, hogy a koffein pontosan hogyan fokozza a vizuális ingerek feldolgozását és hogyan könnyíti meg a mozgó vizuális ingerek észlelését”

– mondta Beatríz Redondo, a tanulmány társszerzője, az Granadai Egyetem Optikai Tanszékének munkatársa.

A vizsgálatban résztvevők fele két külön napon koffein-kapszulát (4mg/kg), míg a másik fele placebót vett be. A Waterloo-i Egyetemen tervezett és validált számítógépes teszt segítségével minden résztvevő dinamikus látásélesség-képességét megmérték a koffeinbevitel előtt és 60 perccel azután.

A kutatók megállapították, hogy a koffein-kapszulát bevett résztvevők szignifikánsan pontosabban és gyorsabban azonosították a mozgó ingereket, amiből arra lehet következtetni, hogy a koffein pozitívan befolyásolja a résztvevők ingerfeldolgozását és döntéshozatalát. A szemmozgás sebessége és a kontrasztérzékenység, amelyek a dinamikus látásélességet befolyásolják, szintén érzékenyek voltak a koffeinbevitelre.

„Eredményeink azt mutatják, hogy a koffeinfogyasztás valóban hasznos lehet az ember vizuális funkciói szempontjából, mivel fokozza az éberséget és az éberség érzését” – mondta Dalton.

„Ez különösen igaz azokra a kritikus, mindennapi feladatokra, mint például a vezetés, a kerékpározás vagy a sportolás, amelyek során a mozgó tárgyak részletes információira kell figyelnünk a döntéshozatal során.”
Forrás: magyarmezogazdasag.hu