0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Magyar Mezőgazdaság – 30 éve hitelesen az agrártársadalomért – a kiadónk tulajdonosaival beszélgettünk

A Magyar Mezőgazdaság Kiadó alapításának 30 évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból ült mikrofon elé négy tulajdonos, hogy erről a kalandokban és kihívásokban is bővelkedő 3 évtizedről meséljenek. A beszélgetés során régi, kedves anekdoták épp úgy előkerülnek, mint a jövő kihívásai.

youtube://v/3Fj_fVrSYUI

A kiadó mindig is élen járt az újításokban, így ma 10 agrárszaklapja és online csatornái a magyar médiai szinte minden területét lefedik. Egy azonban nem változott az elmúlt 30 évben: újságírói munkánk alapelve – hitelesen az agrártársadalomért.

Aki kérdez: Halmos B. Ágnes a Kistermelők Lapja főszerkesztője. Akik válaszolnak, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó tulajdonosai: Sári Enikő, Hájos László, Bárdos B. Edit és Viniczai Sándor.

Az első kérdés magától értetődik. 1991. december 18-án megalakult a Magyar Mezőgazdaság Kiadó. Miért?

Valóban, ’91. december 18-án alakult meg a Magyar Mezőgazdaság Kft. de két évvel korábbra kell visszanyúlnunk. A rendszerváltozás során, tehát ’89-’90 körül a lapok nagyon bizonytalan helyzetbe kerültek, így a Magyar Mezőgazdaság is – idézi fel Hájos László. Volt kiadónk, a Hírlap Kiadó Vállalat megszabadult tőlünk, és akkor a MÜSZI elnök-vezérigazgatója, Tóth Tibor két éven keresztül a cégünk megalapításáig helyet, kiadói hátteret biztosított nekünk.

Folytatva a kronológiát én még egy időpontot tartok nagyon fontosnak, az pedig 2006 júniusa, amikor sikerült a lapok tulajdonjogát privatizáció útján megszerezni.

De visszatérve a kérdésedre, hogy miért ’91. december 18? Mert akkorra álltak úgy össze a dolgok. Mondhatom úgy is, hogy a csillagok állása olyan volt, hogy képesek voltunk létrehozni a Magyar Mezőgazdaság Kft-t az itt lévő kolléganőkkel, Viniczai Sándorral, és Avar Lászlóval mi voltunk az a tulajdonosi kör, akik a lapoknál dolgoztak. Hozzánk csatlakoztak azok az agrárvállalkozók, agrárvállalkozások, akik hajlandók voltak a Magyar Mezőgazdaságot életben tartani, és ehhez anyagi áldozatot is vállaltak.

Enikő, melyek voltak azok a mérföldkövek, amelyek ezt a harminc évet jellemezték?

Sári Enikő: Nyilván a mérföldkövek között, ahogy már Laci is említette, voltak gazdasági állomásaink, ahol a tulajdonrészeket szereztük, önállóvá váltunk, és lettünk az a kiadó, akik ma vagyunk: tisztán magyar tulajdonú cég. Aztán vannak azok a mérföldkövek, amik a lapjaink fejlődéséhez köthetőek: amikor 2002 körül színessé váltak a lapok, vagy amikor fejlesztettük, bővítettük őket, amikor más lapoknak a kiadását is átvettük. Aztán természetesen a kor kihívásainak is meg kellett felelnünk, így az elmúlt 10-15 évben jöttek az elektronikus médiához köthető dolgok, az online csatornák.

A másik lábunk, amire nagyon büszkék vagyunk, a rendezvényszervezési dolgaink, amik 2007-ben indultak és azóta már nagyon-nagyon sok rendezvényt tudhatunk magunk mögött.

Két nagy rendezvényünk van a kaposvári állattenyésztési kiállítás és a Bábolnai Gazdanapok, de nagyon sok egyéb dolgot is csináltunk, szakmai konferenciákat, de orvoskonferenciák szervezői is voltunk.

Következzék egy körkérdés, mennyire volt nehéz ez a harminc év?

Sári Enikő: Most azt mondjuk, hogy nagyon szép volt, nem nehéz, hanem szép. Minden kihívásnak megfeleltünk, minden akadályt végül is sikeresen vettünk, de természetesen azért gondoljunk csak bele, hogy ma a sajtó világában, különösen a nyomtatott sajtó világában lenni, élni, küzdeni gazdaságilag, amikor nincs egy ernyő mögöttünk, hát ez nem kis feladat.

Hájos László: Az ember már inkább csak a szépre emlékezik, de fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy ahol most vagyunk, a Mirtusz utcai szerkesztőség is a nulláról indult. Hitelből vásároltuk meg az irodaházat. A másik dolog, hogy 15 éven keresztül a lapjainknak, köztük a Magyar Mezőgazdaságnak, a Kistermelők Lapjának, a Méhészetnek, a Kertbarát Magazinnak, a Kerti Kalendáriumnak és a többinek a minisztérium volt a vagyonkezelője, a tulajdonosa meg az állam.

Ezért én annak idején minden év októberében ott tárgyaltam az aktuális Agrárminisztérium, vagy FVM – mikor hogy nevezték éppen – közigazgatási államtitkárával és egy évre szóló szerződést kötöttem a lapok kiadására.

Ami elég kockázatos dolog volt, mert ha nem írta volna alá valaki, abban az esetben annak a harmincöt-negyven embernek a munkahelye került volna veszélybe. Minden esetben sikerült, de azért tartom a 2006-os dátumot nagyon fontosnak, mert akkor privatizációs pályázaton elnyertük a lapoknak a tulajdonjogát.

– Edit, mennyire volt nehéz, átvenni 2016-ban a Magyar Mezőgazdaság című lap főszerkesztői posztját?

Bárdos Edit: Kezdjük az elején! Nálamnál mindenki régebben van a kiadónál, illetve a Magyar Mezőgazdaságnál.

Én 1990-ben kerültem a laphoz, éppen hogy egy évem volt arra, hogy felvegyem a ritmust, átvegyem a korábbi kolleganőtől a munkát, és akkor történt ez a váltás a rendszerváltás után.

Én meg kell, hogy mondjam, hogy még egy kezdő ijedtségével, félelemmel vegyes tisztelettel figyeltem azt a bátorságot, amivel Enikő és Laci a cégátvételt megvalósították. Tulajdonképpen ez a kezdet is nagyon nehéz volt. Aztán az évek során – ahogy a szokás egy cégnél – minden pozíciót betöltve újságíróként, lapszerkesztőként, felelős szerkesztőként jutottam el ahhoz, hogy most már a főszerkesztője vagyok a Magyar Mezőgazdaságnak. Nem volt egyszerű folyamat, de én azt hiszem, hogy minden őket igazolta annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, hogy a ’90-es évek elején nagyon sokan, azt mondhatjuk, hogy mi is kényszervállalkozásként kezdtünk bele ebbe a folyamatba, de minden úgy sikerült, ahogy elterveztük. Nem volt könnyű, voltak buktatók, voltak nehézségek, de azok a sikerek, amiket itt elmondtak előttem, mindig átsegítettek minket ezeken a buktatókon.

– Sanyi? Mennyire volt nehéz?

Viniczai Sándor: Én is visszatérnék egy kicsit az alapokhoz, még a rendszerváltás előtt érkeztem a laphoz. Egy hetilapot készítettünk, ahol több mint negyvenen dolgoztunk. A Laci által említett közel két év alatt, mire eljutottunk odáig, hogy kft-t alakítsunk, már alig több mint két tucatan maradtunk, akik bizalmat szavaztunk ennek a kft-nek.

Azt mondhatjuk, hogy a befizetett tőkén kívül igazándiból nem volt semmink, majdhogynem a minisztérium kölcsöneszközein dolgoztunk. Innen indult az egész, és azt gondolom, hogy egy nagyon jó menedzsment volt mellettünk, akik úgy kormányozták ezt a céget, hogy ma ennyi lappal a legnagyobb agrárkiadóként dolgozhatunk.

Ilyen tekintetben tehát jó volt. Nem volt könnyű megtalálni az arcunkat sem, hiszen ha belegondoltok, hogy akkor egyetlen hetilapként, majdhogynem a minisztérium szócsövének tekintettek minket. Ha jól emlékszem, akkor talán 180 állami gazdaság és 1200 termelő szövetkezet volt, tehát jóval homogénebb közegben kellett dolgozni. A privatizáció után ez megváltozott, és gyakorlatilag nagyon helyre szabott információval kellett megjelenni, amikor is a nyugati cégek termékmenedzserei, akik járták a gazdaságokat, sokkal pontosabban tudták ezt. Na, ebben a közegben kellett megtalálnunk a helyünket, és azt gondolom, hogy az elmúlt 30 év bizonyítja, hogy ez sikerült.

Mondok néhány évszámot és lapcímet. 1836 Magyarország bortermesztését és készítését tárgyazó folyóírás. 1903 Baromfitenyésztés. 1946 Magyar Mezőgazdaság és 1952 Kertészet és Szőlészet. Ez csak négy a Magyar Mezőgazdaság Kiadó lapjaiból, de ebből is látszik, hogy milyen nagy múltú kiadványok vannak a cég portfóliójában. Mennyire kötelez ez a nagy múlt?

Sári Enikő: Egyetlen mondattal térnék csak az előzőhöz vissza. Jópofa első hónapunk volt, amikor emlékszem, kiderült, hogy tulajdonképpen innentől kezdve mi utalunk fizetést. Ahogy az is, amikor megérkeztek a nyomdaszámlák, és néztünk Lacival egymásra, hogy ezzel mit kell csinálni. Rájöttünk, hogy át kell utalni. Szóval azért voltak érdekes dolgok. Innen is látszik, hogy mi nem értettünk tulajdonképpen ehhez, de talán a 30 év igazolta, hogy valamit megtanultunk.

Visszatérve a nagy múltú lapokra – ez is azt bizonyítja, hogy nagyon nagy kötelességünk van és nagyon nagy felelősségtudattal kell ezt csinálni, mert ilyen múltú lapokat kell tovább vinnünk. Például az említett Borászati Füzeteket, ami a Magyar Tudományos Akadémiának elismert publikációs felülete.

Ezeknek meg kell találni ma az olvasótáborát, mert ugyan nagy múltú lapok, de ma teljesen átalakult az agrárium. Meg kell találni azt, hogy hogyan szólunk a szereplőihez, mert már mások a szokások.

Régen például a dédnagypapa, a nagypapa, az édesapa is megrendelte az újságot, mert ez volt a szokás. Ma nem itt tartunk a mezőgazdaságban, de nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ezeket a nagy múltú lapokat meg tudtuk őrizni, és nemcsak hogy meg tudtuk őrizni, hanem folyamatosan fejlesztünk valamit, és hogy a modern világnak is szóljanak, ma már ezek a nagy múltú lapok, ahogy minden lapunk, digitálisan is elérhetők.

Edit készült egy történettel, szeretném, ha azt elmesélné.

Bárdos Edit: Ez arról szól, hogy mi sem vagyunk hibátlanok, és bakik sajnos elő-előfordulnak velünk is. A történetem talán a legnagyobb bakiról szól, ami előfordult az életünkben. Mi mindig megpróbáltunk a szakpolitika mezsgyéjén dolgozni, tehát nem politizálunk, de a szakpolitikát mindenféleképpen nyomon követjük. 2002-ben történt a dolog. A Medgyessy-kormány idején, amikor kiderült a kormányfő kémelhárító múltja. Abban az időben volt egy hirdetésünk, egy D kezdőjelű kalapácsos darálót hirdetett egy cég folyamatosan. Valaki pedig feladott egy apróhirdetést azzal a szöveggel, hogy „használt kalapácsos darálómat (D209) szamárcsikóra cserélem, vagy eladom”. Nos, ez az apróhirdetés mindenkin keresztülment, úgy a rovatszerkesztőn, a lapszerkesztőn, a főszerkesztőn, míg egy olvasó fel nem hívta rá a figyelmünket, hogy ez bizony egy nagyon finom áthallású apróhirdetés. De olyan is megtörténik ebben a digitális világban, hogy egy fájlnév nagyon hasonlít egy egy korábbira. Így az is megtörtént, hogy egyszer az egy évvel korábbi meteorológiai előrejelzést adtunk le valamelyik lapban.

Ezekkel kapcsolatban viszont számunkra az a legfontosabb, hogy mindig az olvasók azok, akik felhívják ezekre a hibáinkra a figyelmünket. Tehát amikor az ember elkedvetlenedne ebben a mai világban, hogy nagyon keveset olvasnak az emberek, akkor egy ilyen hívás mindig jó visszacsatolás, hogy igenis elolvassák a lapjainkat.

Edit, már mondott nekünk egy sztorit. Enikő?

Én mindig elmondom, hogy soha nem akartam újságíró lenni, nem is ismertem tulajdonképpen ezt a pályát. Amikor megszereztem a diplomámat Gödöllőn, akkor édesapám szavajárása szerint volt tisztességes állásom, és mentem volna a gyakorlatba dolgozni. Egy véletlen folytán sodort ide a sors, és hiába ívelt felfelé a pályám, hiába látott az édesapám sokszor a televízióban, mindig elmondta, hogy firkász lettél.

Laci bácsi, esetleg, mint a pálinkarendi lovag, van-e valami jó történeted?

Hájos László:

Annyira örülök, hogy két embert becéznek a kiadónál! Az egyik Sanci, a másik meg én. Őszintén mondom, hogy nagyon-nagyon megtisztelő ez a formula.

Amit szeretnék elmondani, bár elhallgatják itt a kollégák, hogy Enikő meg Sanyi borakadémikusok. Tehát ha arról van szó, hogy a borhoz kik értenek a legjobban, akkor a kék autentikusabb személy van köztünk.

A Pálinka Lovagrend, nagyon komoly szervezet. Nekünk ruhánk van, nagyon szép, mint a rektoroknak az egyetemeken. A Pálinka Lovagrendbe én úgy keveredtem bele, hogy..

Szereted a pálinkát.

Is, meg a bort is, tehát borakadémikus is lehetnék nyugodtan. Szóval a lovagrendben az én feladatom az volt, hogy a pálinkát népszerűsítsem. Azt találtuk ki, hogy az a feladatunk, hogy a vasúti restikből a polgári szalonokba juttassuk el a pálinkát. Hát ez majdnem sikerült, de legalábbis a magyar mezőgazdaság szalonjaiba sikerült eljuttatnom a pálinkát.

Bárdos Edit: Bocsánat, de muszáj mégiscsak beleszólnom. Enikő említette, hogy az egyetem után került a laphoz. Én kicsit később, de hasonló élményem nekem is volt. Mi évfolyamtársak voltunk, ezt mindenki jó, ha tudja, ez az ismeretség elég régről fakad, de mindenesetre velem is előfordult, ami Enikővel és az édesapjával. Az első interjúmat, ami alatt nagyon ideges voltam, egy kanadai cég vezetőjével készült. Éppen a rendszerváltás után, amikor a külföldi cégek vegyes vállalatokat kezdtek alakítani Magyarországon. Az első ilyen kanadai cég sajtótájékoztatóján voltam, és azért a kérdéseimből pillanatok alatt kiderült a riportalanyom számára, hogy valamiféle szakmai előéletem is van. És ugyanazt, mint Enikő az édesapjától, én is megkaptam a kanadai úrtól, aki azt mondta, ha majd egyszer visszatér rendes, tisztességes, választott szakmájához, akkor keressen meg.

A Borászati Füzetek pedig szerintem tele lehetne sztorikkal.

Viniczai Sándor: Én is azt gondolom. Egy biztos, hogy a Kft. életében a bor központi szerepet játszott. Kezdjük csak ott, hogy amikor még csak a saját lapunkat adtuk ki, akkor szerkesztőségi, később kiadó ülésekre mindig engem kért fel Enikő és Laci, hogy keressek megfelelő helyszínt. Természetesen ez valamelyik borászat volt, hiszen a kötelező munka után nyilván folytattuk a pincében, vagy a pohár mellett. Nem volt olyan, hogy hajnal előtt lefeküdtünk volna, és ezt a tradíciót megtartottuk. Egyébként a Kft-re, vagy a kiadó dolgozóira ez általában jellemző, hogy amikor már elvonul mindenki, mi akkor még mindig a ülünk válltól válik.

Lehet, hogy néha itt a szerkesztőségben egy kicsit összekapunk egy lap szerkesztése, vagy egy cikk kapcsán, de egy biztos, hogy hajnalig tudunk mulatni.

A másik az, amit a Laci bácsival kapcsolatban akartam mondani, hogy nekünk egy klasszikus esemény, amikor lemegyünk és megiszunk néhány kisfröccsöt. Ilyenkor szoktuk megbeszélni egyrészt az ország szőlőtermesztését, a gyümölcstermést, hiszen az meg a pálinka alapja. Szóval teljesen szakmai kérdéseket vitatunk meg – nagyobb mennyiségű fröccs mellett.

De hogy még visszatérjek egy picikét a kezdetekhez, engem Avar Laci kollégánk, aki most éppen nincs itt, vett fel, aki azért tudjuk, hogy rendes fröccsöntő kisiparos volt. Mindig tudta, hogy melyik kocsmában, hol, milyen fröccsöt lehet fogyasztani. Én pedig az ő szárnyai alatt növekedtem fel.

Bárdos Edit: Milyen fröccsöket szokott kérni?

Viniczai Sándor: Azt mondta, hogy fülenként egyet legalább. Vagy többet.

Sári Enikő: Ehhez csak egy mondatot muszáj hozzátennem! A 30 év alatt pár adóellenőrzésünk azért volt. Hála a Jóistennek soha nem találtak problémát! Egyetlen egy megjegyzés volt az adóellenőrzésünk során, amikor is az adóellenőr a lezárás után csak annyit kért, csak egyet mondjunk meg, hogy a pincében mi ez a rengeteg bor, mit csinálunk ezzel? Áruljuk? Mondtuk, hogy nem, megisszuk.

És mi lesz a jövő?

Sári Enikő: Most már azért ragadom meg a szót, mert ez a kis beszélgetés tökéletesen bizonyítja, hogy borzasztó sok mindent csináltunk és csinálunk a 30 év alatt. Ha ezt most valaki végignézte, akkor láthatta, hogy egymás kezéből kapjuk ki a mikrofont, és próbáljuk elmondani, és még mindig nem kerek a dolog, mert rengeteg mindent kihagytunk. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez az ékes bizonyítéka annak, hogy 30 évet nagyon-nagyon sok munkával, de annál nagyobb lelkesedéssel csináltunk.

És mi, akik most itt ülünk, azt hiszem, hogy jó érzéssel mondhatjuk el, hogy példát mutattunk a következő generációnak, hiszen mi 30 évig lendületben, építő jelleggel, minden évben pozitív gazdasági mérleggel, fenntartottuk ezt a kiadót.

40 embernek munkát adunk, több száz külső szerzőnk van, és van egy bődületes számunk, amit szeretek elmondani, hogy a 30 év alatt több mint 66 millió darab újságot jelentettünk meg.

Ezzel kell tehát átvenni tőlünk a stafétabotot, és azt gondolom, ez nem kis feladat. A jövő építése most kicsit nehéz. Gondoljunk vissza az elmúlt két évre, olyan nem várt kihívások jöttek ebben a járvány időszakban, hogy postafiókok zártak be, hogy Lapker árusító helyek zártak be, és most azzal küzdünk, hogy kapunk-e majd papírt. Nem nekünk dilemma az, hogy folytatjuk-e a nyomtatott sajtó kiadását, hanem sajnos a nyomdai tárgyalásoknál ott tartunk, hogy tudják-e biztosítani számunkra a papírt. Úgyhogy nagyon nehéz kihívások várnak ránk, de mi inkább most az ünneplésre koncentrálunk, és merítünk erőt az elmúlt 30 évből.

A tulajdonosok ugyan ebben a beszélgetésben nem akartak senkinek sem külön köszönetet mondani, ezért én teszem meg minden partnerünknek, olvasónknak, nézőnknek, hallgatónknak, köszönjük szépen ezt a 30 éves figyelmet.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu