Back to top

Ismét lehet pályázni óvoda- és iskolakertek kialakítására

Megjelent az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos Iskolakert-fejlesztési Program IV. ütemének pályázati felhívása, melyre óvodák, általános- és középiskolák jelentkezését várják 2022. január 30-ig. A programnak köszönhetően idén összesen 120 új óvoda- és iskolakert létrehozása valósulhat meg - jelentette be a minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

László Tibor Zoltán elmondta, az Országos Iskolakert-fejlesztési Program hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevő óvodások és iskolások megtanulják környezetük helyes és tudatos használatát. Hozzátette, a program eddigi három ütemében összesen 167 intézmény és legalább 20 000 gyermek érintett.

Fotó: Szakács-Nagy Zsuzsa/Kertbarát Magazin

Az iskolakert gyűjtőfogalom, magában foglalja az óvodák és iskolák kertjeit is, melyeket a gyerekek aktív bevonásával gondoznak.

A kertek, mint szabadtéri tantermek a közösségi élményeken alapuló ismeretszerzés helyszínéül szolgálnak.

Az Országos Iskolakert-fejlesztési Program célja, hogy a környezettudatos szemlélet átadásával felkészítse a fiatalokat az előttünk álló környezeti kihívásokra, és naprakész információkkal, tapasztalatokkal felvértezve nagyszerű lehetőségként tekintsenek azokra – emelte ki.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy

a most meghirdetett pályázatra 2022. január 30-ig lehet jelentkezni,

és a kiválasztás során számít a pályázatok beérkezésének sorrendje. Az érdeklődés függvényében a pályázat benyújtási határidő 2022. február 20-ig meghosszabbodhat, jelentős túljelentkezés esetén ugyanakkor a pályázat 2022. január 30-án zárul.

A pályázati felhívás az Iskolakertekért Alapítvány honlapján érhető el.

László Tibor Zoltán elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az Agrárminisztérium és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásával, valamint az Iskolakertekért Alapítvány koordinálásával valósul meg a program, melyben idén a PontVelem Nonprofit Kft. is közreműködik.

Az Agrárminisztérium számos környezeti nevelési programja között kiemelten fontosnak tartja az iskolakert-fejlesztési program támogatását, bízva abban, hogy egyre többen felismerik zöldfelületeink, kertjeink jelentőségét – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tavaly 12,6 millió tonna zöldség-gyümölcs hagyta el Spanyolországot kamionokban

A spanyolországi zöldségek és gyümölcsök többsége továbbra közúti szállítással jut el a külföldi vevőkhöz. Nem kevés áruról van szó, a magyarázat pedig sokrétű.

Miért vásárolunk pálinkát?

Magyarország éghajlati és természeti adottságainak köszönhetően különösen alkalmas a gyümölcstermesztésre. A Kárpát-medencében termett gyümölcsök magas beltartalmi értékekkel rendelkeznek, így kiemelten alkalmasak jó minőségű termékek előállítására, beleértve a pálinkát is.

Öt étel, mely fáradtságot és stresszes állapotot okoz

A tudatosan táplálkozók folyamatosan azon gondolkodnak, hogy milyen ételeket fogyasszanak - hogyan hat az egészségre és a környezetre -, de ritkán gondolnak arra, hogy milyen hatással van az agyra, a hangulatra és az energiaszintre az elfogyasztott étel. Pedig a bélrendszer és az agy állandó kétirányú kommunikációban áll egymással, és az egyik egészsége közvetlenül befolyásolja a másik egészségét.

Málna és különleges bogyósok

Hagyományos bogyósgyümölcseink mellett megjelennek hazánkban olyan fajok is, amelyek különleges igényeik miatt speciális felkészültséget vagy szerencsés termőhelyet igényelnek, esetleg eddig szinte ismeretlenek voltak.

Levéltetvek mindenütt – Növényvédelmi előrejelzés 21. hét

A kórokozóknak kevésbé kedvezett az utóbbi napok időjárása, a rovarkártevők többsége viszont gyors szaporodásnak indult. Különösen a levéltetvek jelenléte feltűnő, némely növényen aggasztó méreteket ölt.

Hússal vagy nélküle az élet?

Etika, ökológia, intolerancia? Sok oka van a hús vagy más állati termék, például a tej és a sajt elkerülésének. Az egészséget is gyakran említik motivációként – az egészséges vegán étrendről alkotott kép a lakosság egy részében megmaradt. Mások viszont az alultápláltságot a többnyire önkéntes lemondásban látják. És akkor az ökológiai lábnyomról nem is beszéltünk…

Akvapóniával kombinált mikrozöldek - különleges magyar kutatás

A Veresi Paradicsom Kft. konzorciumi vezetésével csaknem 1,2 milliárd forint összköltségű kutatás indult különleges kertészeti és akvakultúrás termékek előállítására speciális fényforrások alkalmazásával.

Az idén végre lesz hazai kajszi- és őszibarack

A legtöbb nyári gyümölcsből valamivel jobb termés várható, mint az elmúlt két évben, és jó hír, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti hiány után az idén lesz hazai kajszi- és őszibarack, emellett a meggy, cseresznye, szilva is elegendő lesz - írta a Világgazdaság.

Fűszernövények: Réspiacból versenypiac

A mintegy nyolcvan éve levélzöldségek és fűszernövények termesztésére és forgalmazására szakosodott Steinki családi vállalkozást immár a negyedik generáció irányítja.

Lehet derékig érő mezőnövényekben gyönyörű, egészséges szőlőt termelni

„Igazából csak azt sajnálom, hogy nem előbb kezdtük el. Sokkal több fizikai munkával jár, sokkal nagyobb alázat és sokkal több kockázatvállalás szükséges hozzá, de megéri, mert a természetért tesszük.”