Back to top

Bölcs fákat mutatnak be

A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége és a szlovák Narodny Trust tavaly indította el a Bölcs Fák – a történeti és gyűjteményes kertekben lévő matuzsálem fák megőrzése és vonzerejük növelése a zöld turizmus jegyében című kezdeményezését.  Közös munkájuk során támogatják az idős fák állapotának felmérését, a kiválasztott fák ápolását.  

A bábolnai akácfa
A bábolnai akácfa
Fotó: MABOSZ
Az idős fák történelmi korok, nagy események néma tanúi. Ezeknek a méltóságot sugárzó idős fáknak saját történeteik vannak, sokuk látványossággá, zarándokhellyé vált – vagy épp ellenkezőleg: pontos helyüket titok övezi, így védik őket a túlzott turisztikai terheléstől.

A tavaly létrejött együttműködés révén azokról a történeti és botanikus kertekben élő „bölcs fákról”, állítanak össze adatbázist a szakemberek, amelyek nemcsak koruk miatt, hanem az őket övező történetek kapcsán is érdekesek, értékesek.

A határvidéken számos olyan történeti kert található, melyek egykor egyazon birtokoshoz, családhoz tartoztak vagy ugyanaz a kerttervező mérnök, illetve kertész hozta létre őket. A két szakmai szervezet a kölcsönös ismeretszerzés és tapasztalatcsere mellett hosszú távú együttműködésben gondolkodik, amely hozzájárul a határ két oldalán található közös örökségünk: történeti és botanikus kertjeink, arborétumaink megóvásához és a kertturizmus fejlesztéséhez.

A szakmai ernyőszervezetek – a magyarországi MABOSZ (Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége)  és a szlovákiai Národný Trust – új szolgáltatásokat is kínálnak, hogy támogassák a kertfenntartókat a koros fák megőrzésében, vizsgálatában, kezelésében és megismertetésében, a régióban élőket és turistákat pedig abban, hogy megtalálják, megismerjék és megszeressék a matuzsálem fákat és a kerteket, ahol azok több mint egy évszázada élnek.  

Ehhez szükség van az összesen kb. 110 kertet támogató és összefogó, több mint 20 éve működő partner szervezetek kapacitásfejlesztésére is. Speciális berendezéseket vásárolnak a fák egészségi állapotának mérésére és vizsgálatára, elkészíttetik a kiválasztott idős fák kezelési terveit a történeti és gyűjteményes kertek részére.

Alapos adatgyűjtést követően 80 matuzsálem fa vizsgálatára került sor, melyekből több mint 10 koros fa szakszerű kezelésben is részesült faápolási szakemberek bevonásával, a partner szakmai szervezetek speciális dendrológiai ismereteire alapozva.

Csüngő bükk a Budai Arborétumban.
Csüngő bükk a Budai Arborétumban.
Fotó: MABOSZ

Határon innen és túl egy-egy fa megújulását egynapos kulturális fesztivállal ünneplik majd meg. Tíz kiválasztott bölcs fa izgalmas történetét ismeretterjesztő hanganyag segítségével ismerhetik meg a látogatók, de weboldal (www.wisetree.eu)  és videók is segítik majd az érdeklődők tájékozódását. Az adatbázis és a professzionális képi anyag alkotják a MABOSZ koordinálásával induló dinamikus weboldal alapját, ahol az emberek kirándulást tervezhetnek a kiválasztott fához, illetve kertbe. Ez lesz az első online felület, ahol különböző turisztikai szolgáltatási igények alapján, három nyelven kereshetők és szűrhetők a gyűjteményes kertek és a matuzsálem fák.

A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország társfinanszírozásával megvalósulóSzlovákia Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program (Interreg SKHU)

 

 

Forrás: 
MABOSZ

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kizárólag helyi spárgát és szamócát kínál

A németországi Aldi Süd április eleje óta kizárólag német spárgát értékesít, május közepétől pedig csakis német szamócát tart, ezzel is támogatva a helyi gazdákat.

A meztelencsigák rejtett világa

Kevés kutatás irányult a meztelencsigákra, holott a körülbelül harminc magyarországi fajuk közül öt-tíz lehetséges vagy aktuális kártevő. Az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetében 2018 óta tart a hazai meztelencsiga-fauna szisztematikus feltárása, és ez idő alatt hét, a magyar faunában új vagy bizonytalan adattal rendelkező faj került elő.

A tavasz idén sem maradt el

Az idei ültetési szezonra, az anyák napjára, valamint a ballagásra való fölkészülést megannyi kérdés, bizonytalanság előzte meg, a növényházi kertészek, a díszfaiskolai termelők és a dísznövény-kereskedők sem voltak könnyű helyzetben. Nemcsak az elszabadult infláció, a mindenkit sújtó drágulás, hanem a hűvös, csapadékos tavasz is kiszámíthatatlanná tette, hogy milyen lesz a kereslet, a vásárlási kedv.

Egy egész sor károsítónak kedvez az idő – növényvédelmi előrejelzés 22. hét

Alig van növényfaj, ami ne lenne levéltetves, rajzik az almamoly, fertőz a lisztharmat, mindent lerágnak a csigák, kezdődik a cseresznyelégy szezonja, és még hosszan sorolhatjuk. Egyedül a tűzelhalás nem fertőz még, de az időjárási feltételek ahhoz is egyre kedvezőbbek.

A fehérhasú tobzoskák kromoszómaszáma a második legmagasabb az emlősök között

Sok mindent nem tudnak a tudósok a tobzoskáról – arról a különös, pikkelyes emlősről, amely úgy néz ki, mint egy földi mormota és egy labda keresztezése.

Már néhány szem pollen végzetes lehet a macskák számára

Azok a liliom imádó kerttulajdonosok, akiknek macskája is van, jó ha tudják, hogy ezek a pompás virágok nagyon veszélyesek az állatokra nézve. Ha szőrmókunk a kelleténél kíváncsibb természetű és szívesen időzik a virágok közelében, azonnal vigyük állatorvoshoz, ha különös jeleket tapasztalunk nála.

Kabáról indult hazai térhódítása

A chilipaprika érdekes helyet foglal el a kultúrnövények között. Zöldségként termesztik, de élvezeti termékként, fűszerként fogyasztják. A gyógyhatással is rendelkező bogyót egyre többen kedvelik hazánkban is, és gyorsan terjedő népszerűségéhez jelentősen hozzájárult a Chili Hungária Manufaktúra.

Oltják a keselyűket madárinfluenza ellen

Az Egyesült Államokban sürgősségi vakcinázásra bólintott rá az állategészségügyi hatóság a kondorkeselyűk körében. Mielőtt azonban a veszélyeztetett faj egyedei megkapnák az életmentő oltást, kísérleti biztonsági vizsgálatot végeznek egy nem veszélyeztetett keselyűpopuláción.

Akit a fa rabul ejtett

Úgy tartják, vannak sorsszerű találkozások. És bármilyen furcsa, ilyesmi nemcsak emberek között eshet meg. Alighanem így történt Gáspár Péterrel is, mikor jó negyven éve egy ismeretlen cégtábla becsalogatta, hogy többé el se engedje.

Természeti tőkénk megóvása stratégiai kérdés

A természetvédelem területén és a természet védelméért dolgozó szakemberek mindannyiunkat megajándékoznak, eredményeikből mindannyian részesülünk. A tiszta víz, a jó levegő, a gazdag termőtalaj, a természetes élőhelyek által biztosított ökológiai szolgáltatások ugyanis közös kincseink - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Pro Natura díjak, a Pro Natura Emlékplakettek és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadóján.