Back to top

Hét középiskola diákjainak tudatos pályaválasztását segíti a MATE Pest megyében

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) együttműködési megállapodást kötött hét - aszódi, gödöllői, isaszegi és péceli - középiskolával, a diákok tudatos pályaválasztása és továbbtanulásuk elősegítése érdekében.

Dr. Gyuricza Csaba rektor szerint az együttműködés legfőbb célja az, hogy az egyetem által nyújtott lehetőségeket a diákok minél szélesebb köre megismerje.

„A tudatos pályaválasztás minden fiatal elsődleges érdeke. Hogy ez az életre szóló döntés valóban a lehető legsikeresebb legyen, a MATE élmény alapú szakmai és kulturális programokat, pályaorientációt segítő tájékoztató előadásokat és közösségi szolgálati együttműködést biztosít a fiataloknak”

– emelte ki az intézmény vezetője.

A MATE minden évben két alkalommal fogadja majd az érintett középiskolák végzős osztályait egy hosszabb, 3-5 órás campuslátogatáson, melynek keretében a diákok látványos tudományos bemutatókon, laborlátogatásokon és előadásokon nyerhetnek bepillantást az egyetemi életbe, a high-tech agrárium és a kapcsolódó tudományterületek legújabb területeibe, valamint a felvételi rendszerébe. A laborok és a botanikus kertek látogatására az alsóbb évfolyamos diákoknak is lesz lehetőségük.

Mint az a kerekasztal-beszélgetésen elhangzott,

a motiváció a sikeresség egyik alapfeltétele, ezért rendkívül fontosak azok a kiscsoportos laborlátogatások, ahol egy-egy kísérletet sikeresen elvégezve a diákok pozitívan tudnak kapcsolódni az adott tudományterülethez.

Az egyetem sokszínű, rendkívül széles oktatási portfóliója ráadásul minden tudományterületet lefed, ezért nincs olyan érdeklődési körű diák, akit ne tudna az egyetem személyesen is megszólítani.

Az aszódi, gödöllői, isaszegi és péceli iskolák tudományos ismeretterjesztő rendezvényeken, továbbtanulással kapcsolatos fórumokon és pályaorientációs napokon szintén vendégül látja majd a MATE képviselőit az együttműködés keretében.

Az ünnepélyes aláíráson részt vevő iskolák:

  • Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Aszód
  • Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Pécel
  • Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Isaszeg
  • Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllő
  • Török Ignác Gimnázium, Gödöllő
  • Váci Szakképző Centrum Madách Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Gödöllő
  • Váci Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Gimnáziuma, Gépészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma, Aszód

 

Forrás: 
MATE sajtóközelmény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Formatervezési díjat kapott a Steyr Terrus CVT

A nagy presztízsű RedDot formatervezési díjjal ismerték el a Steyr Terrus CVT traktor dizájnját. A zsűri értékelése szerint 2022 legelegánsabb traktorának formaterve hozzájárul a nagy teherbírású munkagép képességeihez, kényelméhez és hatékonyságához. A Steyr Terrus CVT 2015-ben jelent meg a gyártó kínálatában, mint az osztrák vállalat „zászlóstraktora”.

Aktuálisabb, mint valaha - tankolási rendszerek a Bábolnai Gazdanapokon

Aratás közben nem járkálhat el tankolni a kombájn – ezzel minden gazdálkodó tisztában van. A hatósági áras, korlátozottan hozzáférhető üzemanyag komoly kihívás elé állíthatja a mezőgazdaságot, aki pedig nem szeretne emiatt hátrányba kerülni, az tárolókapacitást fejleszt. A 35. Bábolnai Gazdanapokon szeptember 8-10. között erre is találhat megoldást.

Elkeltek a húsmarhák a NAV árverésén

35 millió forintért keltek el azok a húsmarhák, amelyekre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus árverésén lehetett június 24. és 28. között licitálni.

Hígtrágya a miniszternek - gazdatüntetés Hollandiában

„Ideológiai alapon zárnátok be és sajátítanátok ki a farmjainkat!” Ilyen és ehhez hasonló transzparensekkel tüntetett több tízezer gazdálkodó Hollandia hét pontján még a múlt héten, hogy tiltakozzék a kormány nitrogén-oxid- és ammóniakibocsátás visszaszorítását célzó tervei ellen. Az ország különböző részein, az autópályákon tiltakoztak a gazdák, több helyütt szénabálák égetésével.

Egy fesztivál is lehet zöld

A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája – kifejezetten az EFOTT célközönségét jelentő fiatalok életében –, így a fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) segítségével egy igazán zöld rendezvényt hoznak létre.

Drónok a szőlőültetvényben

A MyActionCam Kft. és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös rendezvénysorozatot indított, amelynek célja, hogy közelebb hozza az új technológiát a felhasználókhoz. A roadshow harmadik állomásán - szántóföld és gyümölcsültetvény után- most egy szőlőültetvény felett repkedtek a drónok.

Csúcsgenetika a nyúltenyésztésben

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Hycole Kft. Ezzel egy nemzetközi színvonalú közös munka kezdődött el a Kaposvári Campus kutatói és a nyúltenyésztő vállalkozás szakemberei között, eredményeik pedig rövid időn belül termékre, forintra válthatóak lesznek.

Újabb cégek csatlakoznak a duális képzéshez

A MATE Kaposvári Campusa tovább bővíti a duális képzésben részt vevő cégek körét. A tavaly ősszel indult műszaki képzés népszerűsége miatt az egyetem fontosnak tartja, hogy újabb gyakorlati lehetőségek nyíljanak meg a hallgatók előtt. Az egyeztetések már zajlanak, Vörös Péter campus-főigazgató és Huszti Gábor, a megyei közgyűlési alelnöke el is látogatott a ZIEHL-ABEGG Kft. marcali telephelyére.

A MATE tananyaga lépést tart a digitális kihívásokkal

Egy nemzetközi projektnek köszönhetőn új, a digitális agrárium és élelmiszeripar kihívásaira reagáló mesterképzés indulhat el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. A tavaly indított program keretében már megtörtént az oktatók képzése. A tananyagok is készültek, többek között a precíziós mezőgazdaság, a robotika, a drónok, valamint az okos megoldások és innovációk témájában.

Öreg traktorok ha találkoznak...

Bár dologidő van, egy napra szüneteltetjük a munkát, elvégre traktoros találkozó ritkán van – hangzott el Csáfordon, ahol több év kihagyást követően végre meg tudták tartani a veterán mezőgazdasági járművek tizedik „összejövetelét”.