0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Haszonállattól a díszmadárig: a texán hazai története

A „Szárnyaló Gazdaság” Nemzeti Húsgalamb Programban résztvevő termelőknek igyekezniük kell egy gazdaságosan tartható és húsméreteit tekintve a grimaud hibridekkel és a hubbell-lel szemben versenyképes fajtát kitenyészteni, mert sajnos azok a galambok, amelyeket a felvásárlók a múlt század második felében örömmel elvittek, ma csak a családnak, hétvégi levesnek jók, eladásra nem. De alapnak a texán ma is kitűnő…

Miközben Európa galambászai a huszadik század közepén a fajták szépségét tekintették tenyésztési célnak, 1953-ban Amerikában Delwin V. James megkezdte a gazdálkodók számára a lehető legtöbb hasznot hozó húsgalamb kitenyésztését. Az 1961-ben Autosexing Texan Pioneer néven elismert fajta kitenyésztésében a cél az ideális egyensúly megtalálása volt a tömeg és a szaporasági mutatók között. Vagyis a fiókáknál kívánatos volt a telt alak, hisz húsgalambról volt szó, de ugyanúgy fontos volt az élő és a vágott súly előnyös aránya, a szülői tulajdonságok közül az, hogy gyorsan szaporítsanak, jól neveljenek, ellenállóak legyenek a betegségekkel szemben, és hosszú ideig termelésben lehessen őket tartani.

Az ideális texánt széles mellkas, kicsi fej és lábak, valamint a kiinduló fajtákénál (mondain és king) kisebb szárny és farok jellemezte.

„A texán megjelenéséig a húsgalamb­tenyésztők 5 hónapig „potyára” tartottak tenyészállatnak szánt egyedeket, hisz a vágógalambot 28-30 naposan értékesítették, a meghagyott madarakról pedig csak 6 hónapos korukban derült ki a nemük, és csak a szerencsén múlott, hány párt lehetett belőlük összeállítani.

Ezzel szemben a texánt az ivarhoz kötött színöröklésének köszönhetően napos korban könnyű volt szexálni. Vagyis olcsóbbá válhatott a tenyésztés”

– magyarázza a fajta jelentőségét dr. Ballay Attila, a texán egyik hazai meghonosítója.

Ballay Attila egyébként kisgyerekként kezdett galambászkodni, főként strassze­reket tartott. Lapunk elődje, a Baromfitenyésztés 1968-ban számolt be először a fajtáról. Szikora András cikke, A legjobb hústermelő nagyüzemi galambfajta az autószex texan című írását olvasva írt Amerikában élő nagynénijének, aki megvette számára az áhított texánokat. A madarak 1969-ben postai úton érkeztek meg, s Ballay Attila elkezdte a szaporításukat.

Néhány nap különbséggel a Kistermelők Lapjából jól ismert mestertenyésztő, Tóth Sándor is megkapta texánjait – ő a bátyján keresztül jutott hozzá a fajta 12 párjához. Így tehát két galambász is hozzáfogott a fajta tenyésztéséhez: egyikük a nagyüzemben tartható gazdasági haszonállattal foglalkozott, míg a másik a kisállattenyésztők világát képviselte.

Ballay Attila 1971–72-ben került Kaposvárra, a Mate Kaposvári Campus jogelődjéhez, a Mezőgazdasági Főiskolára. 1976-ban, állami kutatási feladatként, a vezetésével és szabadalmi eljárásával végezték a „hústípusú intenzív tartásra alkalmas galambállományok kitenyésztése és fenntartása, s tartási technológiájának kidolgozása” téma keretében a texán hazai fenntartását és nemesítését. Ez a szabadalmi eljárás ketreces húsgalamb tartásra vonatkozott. Akkoriban Kaposváron egy 500 négyzetméter alapterületű istállóban 500 pár­ral zajlottak a kutatások, amelyek sajnos mára megszűntek…

Ehhez az istállóhoz tartozott egy olyan rácspadlós padozatú nevelő, mely a tenyésztésre szánt fiatalok felnevelésére lett létesítve.

„Szerettem a fajtával dolgozni, mert tetszett, hogy szapora, békés természetű, és a korai ivarmegállapítás miatt olcsóbbá teszi a tenyésztést. Három fő területen folyt a kutatás: a szaporulat mennyisége, a vágási kihozatal és a 28 napos élősúly irányába. Úgy is fogalmazhatnék, arra a kérdésre kerestük a választ, hány kiló húst produkál egy pár galamb egy év alatt.”

Mindez persze nem öncélú kutatás volt, hisz akkoriban a pucolt vágógalamb jó exportcikk volt, a felvásárlók hetente járták a falvakat, és a parlagi galambot is megvették. A texánt viszont kifejezetten árutermelésre tenyésztették: a legismertebb árutermelő gazdaság a soroksári Vörös Október TSZ volt. A fajta egyébként hamar elterjedt a háztájiban is – köszönhetően a Baromfitenyésztés mellékleteként megjelent Húsgalamb­tartás-galambhústermelés című kiadványnak is.

Emellett kiállításokon is megjelent, ami viszont Tóth Sándornak és az 1972. április 12-én, a Magyar Galambtenyésztők Szövetségén belül 30 taggal megalakult Texán-Mondén Galamb Klubnak volt köszönhető. A közös klub létrehozására a szükséges létszám miatt volt szükség, és 1979. március 4-én ugyancsak a taglétszám optimális növekedése érdekében vált szét a két fajtaklubra.

A klub néhány évi pangás után 1993-ban újjászerveződött, és élő kapcsolatot alakított ki több európai texánklubbal is, sőt a Texasban (USA) működő Nemzetközi Texan Pioneer Szövetség felvette tagjai közé. A szövetség negyedévente megjelenő lapjában cikkeket publikáltak a magyar texán klub tevékenységéről.

A hazai klubtagság úgy döntött, hogy a világon fellelhető tenyésztési irányok közül az eredeti amerikai fajtaleírást, illetve annak módosításait követik. Vagyis ők elsősorban kiállítási alakgalambként tenyésztették a madarat.

A fajtaklub pedig a mai napig él, idén lesz 50 éves. A szakmai eredményeit mutatja, hogy a 2012-es jubileumi kiállításukon Kisújszálláson Európa számos országából, egyebek mellett Francia- és Olaszországból is érkeztek tenyésztők.

A texán mint haszongalamb tenyésztése addig tartott, míg a pecsenyegalamb nagy üzlet volt. Akkoriban a szelekcióban a szaporaság döntött a nyereségről, mert súlyban nem volt akkora különbség a vágógalambok között, hogy megérte volna nagyságra szelektálni. Ráadásul a tenyésztők előtt ott volt az óriás kingek példája, amelyek testméretben ugyan növekedtek, de nehezebben párzanak, gyenge a termékenységi mutatójuk és rosszabban is kotlanak. Vagyis biztonságos árutermelésre alkalmatlanok.„Az utóbbi időben elvált a közepes méretű, szapora és jó nevelőképességű árutermelő texánok és a hobbiból tartott madarak tenyésztése”

– mondja Ballay Attila. Utóbbiakat a tenyésztő akár a saját ízlésének megfelelően alakíthatja, és az elmúlt években az óriás madarakért irreálisan magas árat adnak a hobbigalambászok.”

A texán mint fajta azonban még mindig rendelkezik azzal a tulajdonsággal, ami miatt a „Szárnyaló Gazdaság” Nemzeti Húsgalamb Programban ismét a hazai tenyésztés alapja lehet, nevezetesen az ivarjelzés képességével. A hazai árutermelő tenyészetek ugyan jelenleg Franciaországból származó grimaud hibridekkel és hubbell-lel dolgoznak, de az ország különböző gazdaságaiban zajlik a mai ízlésnek megfelelő hazai húsgalamb kitenyésztése is.

Forrás: Kistermelők Lapja