Back to top

Több mint 15 ezer vendégéjszakával segítette az ukrán menekülteket eddig a MATE

2022. március eleje óta folyamatosan támogatja az Ukrajnából érkező menekülteket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) közössége. Ez idáig 777 menekültet szállásoltak el az intézmény budai, keszthelyi, kaposvári, gyöngyösi és gödöllői kollégiumaiban, akik részére összesen több mint 15 ezer vendégéjszakát biztosítottak.

Az elmúlt négy hónapban a gödöllői kollégiumban 471, a gyöngyösi kollégiumban 141, a kaposvári kollégiumban 139, a keszthelyi kollégiumban 25, a budai kollégiumban pedig 1 fő kapott biztonságot nyújtó szállást, akiknek ellátásáról is teljes körűen gondoskodott az intézmény.

Mindez a vendégéjszakák számát tekintve meghaladta a tizenötezret.

„A MATE hallgatói és munkatársai már a háború első napjaiban összefogtak, segítő, támogató hozzáállásuk pedig azóta is töretlen. Kollégáink a szállások szétosztásakor arra is folyamatosan figyeltek, hogy a családok együtt maradjanak és mindenkinek személyre szabottan, igényeihez, szükségleteihez mérten segítsenek” – mondta Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

Az egyetem humanitárius összefogását számtalan menekült- és segélyszervezet, a Pest és Somogy Megyei Védelmi Bizottságok, az illetékes minisztérium, valamint a helyi polgármesteri hivatalok, orvosi szolgálatok, ügyeletek és a járványügy helyi képviseletei is folyamatosan segítették.

Forrás: 
MATE

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elsők közt érhetők el a Széchenyi Kártya Program MAX hitelei a Magyar Bankholdingnál

Elindult a Széchenyi Kártya Program MAX, amely a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését célozza. Az MKB Bank és a Takarékbank, amely élen járt az eddigi Széchenyi Kártya Programok hitelkihelyezésében, az elsők között nyújtja az ügyfelek részére a megújult program konstrukcióit.

Hitelmoratórium és kamattámogatás a gazdáknak

Hitelmoratórium és kamattámogatott hitel is segíti az aszály sújtotta mezőgazdaságot és felgyorsulnak az biztosítások után igényelhető kártérítések kifizetései is – közölte az agrárminiszter. A biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül kárelőleget kell fizetniük az aszálybiztosítások után, a hitelmoratórium iránti igényt pedig szeptember 15-ig kell a gazdáknak jelezni a bankok felé.

Mentességi lehetőségek a 2023-as támogatás igénylési évre egyes vetésváltási és parlag kialakítási szabályok alól

A tagállamok kérésére az Európai Bizottság a bizonytalan globális élelmiszer-ellátási helyzet miatt 2023-ban átmeneti mentességet tesz lehetővé a gazdálkodók számára a területalapú támogatásokhoz kötelezően betartandó egyes vetésváltási és parlag kialakítási szabályok alól annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló szántóterületüket minél nagyobb mértékben élelmiszertermelésre használhassák.

Gabonapiaci tendenciák a francia (szak)sajtó tükrében

A Les Échos gazdasági napilap rendszeresen elemzi az élelmiszergazdaság előtt álló kihívásokat, így figyelemmel kíséri a piaci árak alakulását is. Étienne Goetz július 8-án közölt cikkében azt írják, a márciusi csúcs után továbbra is nagyon magas az élelmiszerek ára (magasabbak, mint 2021-ben), ennek ellenére folyamatosan csökkennek, aminek a viszonylag jó globális terméskilátás a fő oka.

Elkészültek a Takarmányszállítási támogatás részletei

Az Agrárminisztérium az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozta annak a 3 milliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget – közölte Nagy István agrárminiszter.

Az ukrán gabonaszállító hajók már Nyugat-Európa felé is elindultak

Újabb három, gabonával megrakott hajó indul el Ukrajnából a Fekete-tengeren át pénteken, ebből kettő Nyugat-Európába tart. A hajók összesen mintegy 58 ezer tonna kukoricát szállítanak, közben újabb üres hajó indult el Törökországból, hogy felvegye rakományát Odesszában. A tengeri kereskedelem a héten indult újra a háború kitörése óta. A hajók biztonságát orosz, ukrán, török és ENSZ közreműködéssel szavatolják.

Ezt kell tudni a hamarosan induló Agro-ökológiai Programról

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk, ennek fontos eszköze a környezet- és klímatudatos gazdálkodási gyakorlatok alkalmazása, amelyek fejlesztik a táj mozaikosságát és a biodiverzitás sokszínűségét, javítják a talajok állapotát és vízháztartását vagy éppen a fenntarthatóbb növényvédőszer-használatot.

Őszindító Termelési Tanácskozás Jászberényben

A gazdálkodók informálása céljából összehívott tanácskozáson elhangzott, hogy az öntözésfejlesztési beruházások megvalósításán túl, a várhatóan jövőben is visszatérő aszály okozta károk megelőzése és csökkentése érdekében a termelésbiztonságot erősítő, a vízmegtartást és a talajnedvesség megőrzését szolgáló gyakorlati technológiai megoldásokat kell alkalmazniuk a gazdálkodóknak.

Húsmarha-tehénállomány szankciók nélküli csökkentésének lehetősége

Az idei aszályhelyzet érzékenyen érinti a legeltető állattartókat, így a húsmarhatartókat is. Takarmánybázisaik erőteljes csökkenése miatt sokan állománycsökkentésre kényszerülnek.

Elindult az első gabonaszállító hajó Ukrajnából - vajon célba ér?

Egyelőre óvatosan üdvözölték a világ vezetői az első Odesszából kifutott teherhajó hírét. A Razoni nevű, Sierra Leone-i lobogó alatt hajózó teherhajó fedélzetén 26 ezer tonna kukoricával hétfőn reggel hajózott ki, amit az EU az élelmiszerhiány enyhítése felé tett első lépésnek nevezett.