0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Háromszáz kaptár elpusztítását rendelték el a hatóságok

Az ausztráliai Új-Dél-Wales területén három különböző birtokon találtak a varroa atkával fertőzött méhcsaládokat, mely korábban nem volt jelen a kontinensen. A hatóságok a védő- és megfigyelési zónák kijelölése mellett 300 kaptár elpusztítását rendelték el.

Először a new castle-i kikötőben fedezték fel a varroát, aminek eredményeképpen egy 10 kilométeres felszámolási zónát hoztak létre, valamint megtiltották a méhek szállítását az egész államban – írja az abc.net.

Azonban egy héttel később ezen a zónán kívül is előkerült a parazita, így újabb zónát jelöltek ki. A mezőgazdasági miniszter, Dugald Saunders elmondta, hogy egy új 10 km sugarú felszámolási zóna, egy 25 kilométeres megfigyelési, valamint egy kiterjesztett 50 kilométeres biológiai biztonsági zóna került kijelölésre, hogy elejét vegyék a további terjedésnek.

„Fontos, hogy ez az eset közvetlenül kapcsolódik egy korábban azonosított (fertőzött) ingatlanhoz, ami azt mutatja, hogy az Elsődleges Iparágak Minisztériumának gyors és hatékony reagálása jól működik.”

A kontakt-kutatás során eddig hét fertőzött területet azonosítottak, és összesen 300 kaptár elpusztításáról döntöttek a hatóságok.

„Eddig csak a Newcastle körüli területen hat megfigyelő kaptárat és három magánkézben lévő családot semmisítettek meg, és még többet fognak a következő napokban” – mondta Saunders.

A megfigyelő kaptárak feladata pont a varroa atkák jelenlétének jelzése. Eddig Ausztrália volt a világ egyetlen területe, ahol nem volt jelen a parazita. Annak érdekében, hogy megjelenését minél hamarabb észleljék, olyan kaptárakat telepítettek több helyre, mely elpusztítja a méhekkel együtt bekerülő parazitákat. A kaptárak aljában egy rács található, ami alá ragadós csíkot helyeznek. A méhekről lehulló paraziták ide kerülnek, és ezt ellenőrzik rendszeresen a szakemberek.

Érthető módon a méhészeket érzékenyen érinti a méhcsaládok elpusztítása.

Col Wilson méhész úgy nyilatkozott: „Ha vannak haszonállataid, márpedig a méhek haszonállatok, akkor azok egyfajta kedvencekké válnak, és nem szívesen veszítjük el őket, ennek valódi hatása van az emberre.” Azt is hozzátette, hogy aki szereti a mézet, jobb, ha megy és vásárol belőle, amíg még van.

Emellett a gyümölcstermesztők is aggódnak: az áfonyatermesztő Vik Momi gazdaságában hamarosan virágoznak majd a növényei, azonban a méhek mozgatásának tilalma miatt nem vihetik oda a családokat, ahol a legnagyobb szükség van a beporzásra.

„Minden szempontból nagyon fontos, a beporzás növeli a gyümölcs minőségét” – mondta. „Ettől lédúsabbak, nagyobbak és ízletesebbek lesznek. A méhek beporzása nélkül azonban nem lesznek elég jók a bogyók.”

De nem csak az áfonyát érinti a varroa atka miatt bevezetett korlátozás: mandula, alma, cseresznye is csak néhány a közül a 35 mezőgazdasági ágazat közül, mely a méhek beporzására támaszkodik.

Az ABC több gyümölcs és zöldség ágazati szereplőt is megkérdezett, és a legtöbben azt mondták, hogy több hét is lehet, mire kiderül, hogyan érinti az árakat a mostani probléma. Mivel nem tudni, mikor oldják fel a méhek szállításának korlátját, nehéz megjósolni, mekkora áremelkedés várható.

Forrás: abc.net.au