0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Gépek szenvedéllyel – a Bábolnai Gazdanapokon

Egy tehetséges magyar gépészmérnök egyéni vállalkozásából néhány év alatt vált az ország egyik leginnovatívabb mezőgazdasági gépgyártó üzemévé. A tiszakécskei NorAn Technologies mára sikerrel veszi fel a versenyt a nyugatról érkező legkorszerűbb mezőgépekkel.

Minőségi folyékony műtrágya injektálói és talajművelő eszközei növelik a kijuttatott tápanyag hasznosulását és a vízmegőrzést, aminek köszönhetően jelentős termésnövekedést lehet elérni.

A NorAn saját fejlesztésű és gyártású N-Max folyékony műtrágyainjektálója tavaly elnyerte „Az év magyar mezőgépe” innovációs díjat a Bábolnai Gazdanapokon, és a gyár az idei rendezvényen is bemutatja folyamatosan fejlesztett agrártechnológiai eszközeit, valamint újdonságait.

„Azzal a céllal indítottam el a NorAn Technologiest, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó gazdálkodókat a legmodernebb eszközökkel lássam el – mondta Sütő Norbert alapító, akit már gyerekkorában érdekelt a mezőgazdaság, középiskolás évei alatt pedig veterán traktorok felújításával töltötte a szabadidejét. Az egyedi tervezésű hengerek gyártásának ötlete egyetemi tanulmányai alatt született meg benne, majd a diploma megszerzése után saját vállalkozást indított.

Munkatársaival olyan munkagépek fejlesztésén és gyártásán dolgoznak, amelyek segítségével alacsonyabb költségszinteken magasabb hozamokat lehet elérni.

A tiszakécskei mezőgazdasági gépgyár néhány év alatt széles termékportfóliót alakított ki. Az itt készülő munkaeszközöket úgy tervezik, hogy forgatás nélkül műveljék a talajt, aminek az állandósuló csapadékhiány miatt egyre nagyobb a jelentősége. A technológiával ugyanis nemcsak a nedvességet, hanem a humusztartalmat is meg lehet őrizni, mivel a baktériumok a felső rétegben maradnak.

Az első komplett NorAn munkaeszközt, az N-Max folyékony műtrágyainjektálót innovációs díjjal jutalmazta a szakmai zsűri 2021-ben, a Bábolnai Gazdanapokon, az idén pedig aranyérmes lett az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron. Az opcionális tablet-, illetve ISOBUS-vezérlésnek köszönhetően precíziós gazdálkodásra is alkalmas.

A műtrágya-injektálót az aprítóhenger kifejlesztése követte, amit először 3 méter szélességben gyártottak, de ma már 8,1 méter munkaszélességben is elérhető.

Erős, univerzális vázának köszönhetően Cambridge- vagy prizmacsúcsos hengerrel is szerelhető, és több újító technológiai megoldás teszi még hatékonyabbá.

Az aprítóhenger után saját szántóföldi kultivátort, majd a hazai adottságokhoz illeszkedő sávművelőt fejlesztettek ki a NorAn szakemberei. Jelenleg – első hazai cégként – szilárdműtrágya-kijuttatót fejlesztenek hozzá, mivel szeretnének a munkaeszközeik mellé komplett technológiát kínálni a gazdálkodók számára.

Jövő évi terveik között egy olyan sorközművelő kultivátor kifejlesztése is szerepel, amely nagyobb sebességre képes a jelenleg elérhető hasonló gépeknél.

A NorAn-termékek 90-95 százalékát itthon értékesítik, közvetlenül, ahogyan az üzembe helyezést és szervizelést is maguk végzik.

Tavaly óta Franciaországba, Horvátországba, Szerbiába, Romániába és Szlovákiába is eljutnak a termékeik, törekvésük, hogy Nyugat-Európában is elismert gyártóvá váljanak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu