0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Drónozott növényvédelem

Előre menekülni a korszerűségbe – ez lehetne az évtized mottója a KITE Zrt. számára. Szakmai meggyőződésük szerint a növényvédelemben egyre több területen számíthatunk a drónok megjelenésére.

Nemcsak a szerkijuttatásban, hanem az azt megelőző felmérésben és tervezésben is segítséget jelentenének ezek a korszerű, kimondottan ezen igényeket kiszolgáló eszközök. A modern drónok az RTK segítségével pontos növényegészségügyi felmérésre, differenciált tápanyag- és növényvédőszer-kijuttatásra is alkalmasak. Az alkalmazásukkal nyerhető adatokat a precíziós gazdálkodás keretében évekig meg lehet őrizni, hogy elemezzük az idősorokat, és felhasználásukkal jobb eredményeket érjünk el.

A Magyarországon termelt összes növényi kultúrában használhatók a drónok mint felvételező-adatgyűjtő eszközök, felhasználásuk a kertészetre, a szőlészetre és a gyümölcskultúrákra kiterjeszthető. Az utóbbi hónapokban több helyen is bemutatta a KITE az általa javasolt dróntechnológiai megoldásokat. Nagy Gábor, termékfelelős és Nagy László, fejlesztőmérnök mutatták be az eszközöket és működési mechanizmusukat. Általánosságban a drónok a helikopterek feladatait tudják átvenni a mezőgazdaságban, és nagyobb pontosságukkal és egyszerűségükkel néhol meghatározó helyzetbe kerülhetnek.

Módszertan

A KITE Zrt. három nagy csoportba sorolta a drónokkal kapcsolatos kérdéseket. Az első csoportban van a technológia, ami a konkrét munkát végző drónokat és a hozzájuk szükséges, a technikai hátteret adó kiegészítőket foglalja magában. A második csoportban van a drónhasználat támogatása: a beüzemelésük, a garancia, valamint a technikai-technológiai támogatás. A harmadik csoportban azok a szolgáltatások vannak, amikkel a drónokban rejlő lehetőségek kiaknázását segíti a vállalat. Ilyen a drónfelvételek elemzése, a felvételek alapján kijuttatási terv készítése és az úgynevezett beavatkozó drónok útvonalának a megtervezése.

A drónhasználat módszertanát mostanra nagyrészt kidolgozták, csakhogy a technológia teljes körű engedélyezése a mezőgazdaságban még mindig várat magára.

A KITE Zrt. sok saját kísérletet végzett, hogy beillessze a drónokat a cég által ajánlott termesztéstechnológiába. A kísérletek sokat segítenek benne, hogy a legjobb drónmárkák és azokon belül is a legjobb típusok kerüljenek a portfóliójukba a mezőgazdasági felhasználás szempontjából.

Dróntípusok

Alapvetően két területre lehet különíteni a dróntechnológia mezőgazdasági használatát. A felvételező drónok használatát tekinti alapszintűnek a KITE. Azon belül a multispektrális kamera használatát tartják a legigényesebbnek, ami a növényvédelemben jó megoldás.

A különleges kamera a precíziós gazdálkodás igényeinek kielégítésére is képes. A területmérésen és a hozamtérképezésen felül a növények egészségi állapotát is fel lehet mérni vele.

A multispektrális felvételek feldolgozása és elemzése alapján kijuttatási térképet lehet készíteni, földi és légi eszközök számára egyaránt. Az egyik ilyen eszköz, a Phantom 4 RTK valós idejű jeltovábbításra képes, de SD-kártyahely is van benne az utólagos adatfeldolgozáshoz. A négyrotoros gép felszállótömege 1,4 kilogramm, maximális sebessége 50 km/h, működési ideje 30 perc. Maximális emelkedési sebessége 6 m/s. 4K felbontású videók készítésére és 20 megapixeles állóképek készítésére képes kameráját háromtengelyes stabilizátoron helyezték el.

A P4 Multispectral egy teljesen integrált, precíziós gazdálkodási és környezetgazdálkodási feladatokra tervezett képalkotó drón. Egyszerre 6 különálló kamera adatait ellenőrizhetjük vele, tájékozódhatunk általa a növények egészségügyi állapotáról, az egyes növényektől tábla szintig. Felvételt készít a gyomok és a rovarok állapotáról, a talajviszonyokról. A rendszer része egy RBG-kamera és egy ötkamerás multispektrális kamerarendszer, így a látható kék, zöld és vörös hullámhosszokon kívül az élénkvörös és az infravörös-közeli spektrumra is kiterjed az érzékelése. Ez szintén egy négyrotoros drón, és a felszállósúlya szintén alig közelíti meg a 1,5 kilo­grammot. Maximális repülési sebessége 58 km/h, leggyorsabb emelkedési sebessége 6 m/s, süllyedési sebessége 3 m/s. Az akkumulátora 28–30 perces repülési időt tesz lehetővé.

Tényleges növényvédelemre az úgynevezett kijuttató drónok képesek. A KITE az Agras T30 mezőgazdasági drónt javasolja erre a célra, ami a vállalat jelenlegi mezőgazdasági modelljei között a legnagyobb.

Harminc literes tartályával elérheti a 16 hektár óránkénti területteljesítményt. Kompakt felépítése nemcsak gyors telepítést tesz lehetővé, hanem a kiszolgálása is csak perceket vesz igénybe. A karok dőlésszöge állítható, ami az ültetvényekben való használatát is lehetővé teszi.

Az Agras T30-as hatrotoros, akkumulátor nélküli sa­ját tömege 26,4 kilo­gramm. Maximális repülési sebessége 36 km/h. Teljes terheléssel – akkumulátorral és teli permettartállyal – maximum 20,5 percig képes dolgozni. Percenként 8 liter szert tud kijuttatni és maximális kezelési szélessége eléri a 9 métert. A kijuttató drónok deszikkálásra, gombaölő és rovarölő szeres kezelésre egyaránt alkalmasak.

Az Agras T30 drón alacsony lémennyiséggel (LV) és alacsony csepptartományban dolgozik, ezért a deszikkáláshoz a légbeszívásos fúvókák használata javasolt.

A használat feltételei

A drónok által kijuttatott permetlé jelentős része az alacsony cseppmérettartományba esik, ezért a kijuttatás meteorológiai körülményei nagy jelentőséggel bírnak.

A növényvédő szer elsodródásának megakadályozása tekintetében oda kell figyelni a meteorológiai adatokra és a repülési magasságra, már csak azért is, hogy másnak ne okozzunk kárt vele.

A hidraulikus cseppképzésű drónok által kijuttatott növényvédő szer cseppmérete döntően a 50–100 mikronos tartományba esik, ami a gomba- és rovarölő szerek számára közel ideális.

Az Agras T30 ígéretesnek tűnik a szőlőben, vélhetően méltó utódja lesz a helikoptereknek. Ideális műveleti magasságának a célfelület felett el kell érnie a minimum két métert, hogy a rotorok által keltett áramlási rendszerek segítségével a permetlé eljusson az állomány belsejébe. Ugyanakkor amennyiben ennél sokkal nagyobb a műveleti magasság, úgy jelentős mértékű elsodródás és párolgási veszteség léphet fel.

A meteorológiai körülmények kiemelt jelentőséggel bírnak a drónnal végzett növényvédőszer-kijuttatás során. A szélsebesség esetén a 4 m/s ig használható, ez alatt is az elsodródásgátló segédanyagok használata „kötelezően” ajánlott.

A hőmérséklet és a pártartalom tekintetében a kezelés 25 Celsius-fok alatt és 60% páratartalom felett végezhető. A permetléhez felhasznált víz pH-ja és keménysége is fontos, mivel tömény oldatokat juttatunk ki. Csak jól oldódó, jól feloldott növényvédő szert öntsünk a drón tartályába, mivel abban nincs keverőberendezés. Célszerű törzsoldatot készíteni. A keverés, kiszolgálás és területteljesítmény növelése céljából egy speciális drónállomás fejlesztését végzik a KITE Zrt.-nél.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság