Back to top

A legrövidebb utat támogatják

Az értékesítési láncot minél jobban le kell rövidíteni, hogy a termelők zsebében haszon maradjon. Az értékesítés legrövidebb útja, ha a kistermelő és a vásárló személyesen találkozik, ráadásul ez kölcsönös előnyökkel jár a két fél számára, hangzott el Zalaudvarnokon, az I. Vadvirág Fesztiválon. Az esemény céljáról Németh Zsuzsanna főszervezőt, a Zala Vidékőrző és Kulturális Egyesület elnökét kérdezte tudósítónk.

– Zala aprófalvas településeire, köztük Zalaszentgrót térségére is rányomta a bélyegét a járvány, gazdasági, szociális és kulturális téren egyaránt. Ezért a gasztronómiai fesztiválon nagy hangsúlyt fektetünk a rekreációs és a közösségi tevékenységre, a látogatók bevonására a programokba. Az I. Zalai Vadvirág Kulturális és Gasztronómiai Fesztivál megrendezésével a célunk egy széles tömegeket megmozgató esemény, turisztikai vonz­erőt jelentő kulturális, gasztronómiai rendezvény megvalósítása a térségben. Egy hosszabb folyamat elején, a teljesség igénye nélkül családi gazdaságok, kézművesek, őstermelők mutatkoznak be a látogatók előtt.

Nem titkolt célunk a helyi termékek vásárlásának ösztönzése, olyan kezdeményezéssel, amely a helyi gazdáknak és termelőknek egy új értékesítési lehetőséget biztosít, hiszen tervezzük az eseményt évente megszervezni.

Fontosnak tartom azokat a társadalmi hatásokat is, mint a bizalom növelését a helyi termékek iránt, valamint a fesztivál közösségfejlesztő hatását, a helyi társadalmi szolidaritás erősítését is.

A szervezők, köztük (balról a második) Németh Zsuzsanna. Felértékelődött a helyi termelők és a helyi termékek szerepe
A szervezők, köztük (balról a második) Németh Zsuzsanna. Felértékelődött a helyi termelők és a helyi termékek szerepe
Fotó: Bella Huba

Számos helyi és térségbeli kistermelő, kézműves vett részt a programban. A környéken sok az ilyesfajta vállalkozás? Mekkora számukra annak a jelentősége, hogy ilyen program keretében bemutatkozhatnak?

– A Zala Vidékőrző és Kulturális Egyesület látókörében közel félszáz helyi és térségbeli termelő tevékenykedik, akiket szeretnénk megszólítani a turisztikai szolgáltatásokhoz kapcsolható programokkal, ahol bemutatkozhatnak. A termelők számára is nyilvánvaló, hogy az értékesítési láncot le kell rövidíteni, hogy a zsebükben haszon maradjon. A legrövidebb az út, ha a kistermelő és a vásárló fizikálisan is találkozik, s ez mindkét fél számára kölcsönös előnyökkel jár.

Hogy látja, az elmúlt években mennyire értékelődött fel a helyi termékek szerepe, keresettsége?

– A program tanulsága is, hogy felértékelődött a helyi termelők és a helyi termékek szerepe. A vidéki kiskertek egy része alapvető szintű élelmiszer-önellátást biztosít, viszont elég nagy az a fogyasztói réteg, akik a helyi termelők termékeit keresik.

Ma többen érkeztek a programban meghirdetett helyi termékek kóstolójára, hiszen így – a legközelebbi beszerzési forrásokat preferálva –, személyesebb kapcsolatot tudnak kiépíteni a termelőkkel.

A helyi termékek értékesítése során a vásárlók nagyra értékelik a megbízható eredetet, a személyes ismeretség révén pedig bizalmi kapcsolat jön létre a termelők és fogyasztók között. Véleményem szerint ahhoz, hogy a helyi termékek még nagyobb hangsúlyt kapjanak a fogyasztói döntésekben, az ilyen jellegű kulturális programokkal színesített, akár családi programként is működő vásárlások megerősítik a vevőket a döntésükben. Fontos szempont az is, hogy a helyi termékekből származó jövedelem nagy valószínűséggel továbbra is a helységben marad, mert a helyi termelő többnyire helyben fogja elkölteni azt.

Mit kell, mit lehet tenni azért, hogy a helyi termékeket keressék és vásárolják az emberek, és ne a ki tudja honnan származó, ki tudja mit tartalmazó termékeket?

A bevásárláshoz kosár is kell
A bevásárláshoz kosár is kell
– A rendezvényen bemutatkozó termelők és az érdeklődők egymáshoz közeli szokásokkal rendelkeznek, sőt földrajzilag is kis távolságra vannak egymástól, ez számos lehetőséget tartogat arra, hogy a helyi termelőknél költsék el a vásárlásra szánt pénzüket.

Annak tudatában, hogy a bevételt a termelő helyi fejlesztésre fogja nagy eséllyel elkölteni, a szolgáltatás minősége nem kérdéses.

Erre garanciát nyújt a termelők jól felfogott érdeke is, mely szerint a vevő akkor fog a következő alkalommal is visszatérni, ha elégedett volt a vásárolt áruval. Megemlíteném a családi hagyományok fontosságát, ugyanis a megszokásnak rendkívül fontos szerepe van, hiszen magamon is tapasztalva, szívesebben vásárolok hazai, kiváló minőségű zöldségeket és ízletes, zamatos gyümölcsöket helyi kistermelőktől, mint az áruházláncok polcairól. Úgy érzékelem, hogy az emberek örülnek a lehetőségnek, amely által minőségi termékeket vásárolhatnak. A kiállított helyi termékek között találunk például Nemzeti Parki Termék védjeggyel ellátottat is, a Döbröcei Gyümölcsműhely védjegyes terméke a levendula szörp. A védjegy a vásárlók és a fogyasztók felé minőségi garanciát jelent, hogy a termék az adott régióból származik. Számos kistermelő jövőjét megalapozhatja, ha a fogyasztók figyelmét felhívjuk a termékek hosszú szállításának hatásaira, a bizonytalan eredetű, ellenőrizetlen technológiával termelt élelmiszerek egészségkárosító tényezőire.

A megye és a térség turizmusa is számos kiaknázásra váró lehetőséget tartogat még a helyi termelőknek, érdekes téma továbbá a vásártartások joga is, a történelmi múltból.

Hogyan látja a helyi termékek jövőjét?

– A rövid ellátási láncok fejlesztése, amikben a lehető legrövidebb idő alatt eljutnak a termékek a fogyasztóhoz, nagyon fontos. A társadalomban is feltámadt az igény az egészséges táplálkozásra és a tudatos vásárlásra. A helyi termelői piacok számának emelkedése is jelzi a fogyasztók igényét, hiszen már egyre több településnek van rendszeresen nyitva tartó termelői piaca, illetve tavasztól késő őszig szinte minden hónapban találhatunk valamilyen fesztivált a környezetükben, amely kitűnő lehetőség a termelők bemutatkozására. A helyi termékek tájjellegét akár helyi receptek alkalmazásával kiemelve, a sajátosságokat megjelenítve mindenképpen van jövője. Ilyenek az itt kiállított termékek is.

Ne feledjük, hogy amikor helyi terméket vásárolunk, akkor a haszon helyben marad, a helyi gazdaságot erősíti. Ha multiknál vásárolnuk, akkor ez nem így van.

A fesztiválokon, vásárokon való értékesítés a helyi termelők éves bevételének a 15–20 százalékát teszi ki, és az ehhez a szolgáltatáshoz kapcsolt programokkal, a nyilvánosság biztosításával még többet tudnak értékesíteni.

A kóstolgatás közelebb hozza a vevőt és a termelőt
A kóstolgatás közelebb hozza a vevőt és a termelőt

A Vadvirág Fesztivál mi mindenben segítette a helyi termékekkel kapcsolatos célokat?

– A termelők és vásárlók közötti kapcsolat építése, a bizalom megteremtése a fesztivál elsődleges célja. A nyilvánosság biztosítása elősegíti a termékek értékesítését. A vendéglátás során lehetőségünk van a vidékünkre jellemző ízeket és gasztronómiai hagyományokat bemutatni, melyben megjelennek a helyi termékek. Egy jól sikerült fesztivállal hagyományt is teremtünk ebben a városrészben, amely a helyi és környékbeli termelők számára újabb bemutatkozási lehetőséget nyújt.

Öröm számunkra, hogy a rendezvényen bemutatkozó egyik termelő szörpjeit a helyi vendéglátóipari egységben kóstolhatjuk mostantól, a grillkolbászsütés illata és kóstolója elég motivációt jelent a helyi termékek fogyasztására.

Úgy gondolom, hogy az érvényesüléshez a mai viszonyok közt nem elég a fizikai jelenlét, szükség van az internetes jelenlétre is, hiszen a legtöbb információt már onnan szerzik be a fogyasztók, így a vidékőrző egyesületünk honlapján lehetőséget biztosítunk a helyi termékek népszerűsítésére.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/32 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevés és drága az ananász

Az európai piacot jelenleg a Costa Ricából származó ananász fedi le, ám a felhozatal egyre kisebb, az eladási árak pedig számottevően emelkedtek, és ez a tendencia valószínűleg tovább folytatódik.

Dübörög a káposztaszezon

Teljes erővel mennek a káposztaakciók a német áruházláncokban, ahogy az utolsó tavalyi, tárolóból kikerült tételeket leváltja a frissen szedett fehér és vörös fejes káposzta. Tízkilós zsákokban azonban már nem akciózzák sehol a káposztát, mert nem tudnának olyan árat ráírni, amivel megérné.

Melyik a legjobb fügefajta?

Házikertekben, védett fekvésben sokfelé terem hazánkban is füge, de egészen más elvárásoknak kell megfelelnie annak a gyümölcsnek, amit piacra termelnek. A közelmúltban Becsehelyen rendezett fügebírálat szempontjait szedtük össze és bemutatjuk azt a két tájfajtát, amelyek felkerültek a Nemzeti Fajtajegyzékre, ezáltal hivatalosan szaporíthatók.

Az aszály ellenére jó évet zártak a dinnyetermesztők

Hazánkban a dinnyeszezon hamarabb kezdődött, mint tavaly; az extrém melegtől hirtelen nagy mennyiség keletkezett a piacon, ám ezek a csúcsok augusztus elejére eltűntek. A termelők végig tudtak belföldre és exportra is értékesíteni, ezért összességében pozitív szaldós volt a mérlegük.

Egészséges csemege a friss hazai szőlő

Hazánkban közel 1000 hektáron termesztenek étkezési célú szőlőt. Magas vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt a kora őszi csemege nemcsak finom, hanem egészséges is – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és zöldség-gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.

Közel 4 millió tonna takarmány készült tavaly

A Magyarországon működő keverőüzemek 2021-ben 3,956 millió tonna haszonállat-takarmánykeveréket állítottak elő, 2020-hoz képest 3,4 százalékkal többet - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.

Az omega-3 zsírsavak összefüggésbe hozhatók a serdülők figyelmi teljesítményével

A dokozahexaénsav (DHA) a serdülők nagyobb szelektív és tartós figyelemre való képességével, míg az alfa-linolénsav (ALA) az alacsonyabb impulzivitással hozható összefüggésbe - derül ki az ISGlobal, a "la Caixa" Alapítvány és a Pere Virgili Egészségkutató Intézet (ISPV) által támogatott központ által közösen vezetett tanulmányból.

Őszi munkák a zöldségeskertben: van ami most vethető!

Ősszel a konyhakertben már a következő évre is készülünk. Ennek az időszaknak legjelentősebb munkái a veteményesben a betakarítás, a termények szakszerű tárolása, és a tavaszi előkészületek.

Teák készítése gyümölcsfák leveleiből

Hazánkban is számos növény leveléből készítettek korábban teát, olyanokból is, melyekről nem is gondolnánk... Almafa, eperfa, szeder, málna, szamóca, meggy és cseresznye leveléből is készülhet forró ital.

Gabona alapú fehérjeinnováció élén

A klímastratégia az energiaellátás, az élelmiszer biztonság megerősítése és a minél nagyobb hozzáadott érték alkalmazása kerül előtérbe a jövőben. Ezekre a kihívásokra a világ vezető vállalatai folyamatosan keresik a megoldásokat. Európa legnagyobb biofinomítója, a Pannonia Bio is fejlesztésekkel és technológiák alkalmazásával biztosítja a vállalat és közvetve a magyar családok jövőjét is.