Back to top

Ebzárlat várható - indul az őszi rókavakcinázás

A déli és keleti megyékben 2022. október 1-jén kezdődik az őszi repülőgépes rókavakcinázás. A kampány a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Ezek pontos időpontjáról a települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy hatvanezer-ötszáz egyedre becsülhető. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ami a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket.

A program sikerét bizonyítja az is, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban.

Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.

A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is, ami indokolja a hazai megelőző intézkedések fenntartását. A vakcinázási program hozzájárul ahhoz is, hogy megőrizhessük hazánk veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (WOAH) is elismert.

A vakcinázásra a külterületeken plakátok figyelmeztetik a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája elérhető a Nébih weboldalán.

A kampány idején életbe lépő ebzárlat és legeltetési tilalom pontos időpontjáról az érintett települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Madárritkaság a debreceni állatkertben

Madagaszkári récepárral gyarapodott a debreceni állatkert: a veszélyeztetett állatok a zürichi állatkertből az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében érkeztek a Nagyerdőbe - közölte az állatkert igazgatója az MTI-vel.

Rejtélyes okból pusztulnak a kaszpi fókák

Több ezer kaszpi fóka tetemét sodorta partra a víz a Kaszpi-tenger oroszországi szakaszán - közölték az orosz hatóságok vasárnap.

Idén is előre bejelenthetik az anyatehéntartás-támogatást igénybe vevők a szaporítási eseményeket

A hatályos jogszabályban foglaltak szerint – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is azok a szarvasmarhatartók jogosultak az anyatehéntartás-támogatás igénybevételére, akik határidőn belül eleget tesznek az adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Ehhez nyújt segítséget a Nébih fejlesztése, amely 2022. december 1-jétől előremenően is lehetővé teszi az év végéig esedékes online és papíralapú adatszolgáltatást.

Téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai

Már a téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai: november utolsó napjaiban a magyar szürke szarvasmarha gulyák is a téli szálláshelyükre érkeztek - közölte Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-vel.

Vádat emeltek a jeladós keselyű kilövésének ügyében

Nagy sajtóvisszhangot kapott annak idején, amikor tavaly tavasszal hazánkban egy jeladóval ellátott barátkeselyű eltűnt. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) keresőkutyás felderítését követően a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság feljelentést tett a Kisvárdai Rendőrkapitányságon, ahol az elsődleges helyszíni intézkedéseket megtették az ügyben.

Kutyakiképzés, szolgálatikutya-tartás és állatvédelem

500 millió forintos keretből 187 kifejezetten az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetet támogatott a kormány – jelentette be Ovádi Péter az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos az Állatorvostudományi Egyetemen rendezett „kutyás napon”.

Piráját találtak a Sebes-Körösben

Elpusztult vöröshasú piráját (Pygocentrus nattereri) találtak Nagyváradon a Sebes-Körösben - közölte a múlt hét végén az Ebihoreanul.ro bihari hírportál.

Drágán adom a tojást

A fogyasztónak az az érdeke, hogy minőségi élelmiszert vehessen, a gazdálkodónak, hogy megéljen. A fogyasztó nem buta, csak tájékozatlan. Ezzel van dolga a kis, közepes, nagy, háztáji, mindenféle gazdáknak. Tájékoztatni kell a fogyasztót, megmutatni, mennyi munka van a gazdaságainkban, és mennyi érték!

Méhészét: kapcsolat a Nosema ceranae és a csendes anyaváltás között?

Tekintettel arra, hogy a Nosema ceranae okozta fertőzés a dolgozóméhek egészségére halálos következményekkel is járhat, így hatással lehet az anya egészségére is. Egy kísérlet kimutatta, hogy a kórokozó az anya fiziológiai változásaira van hatással. Milyen kapcsolatban van ez a jelenség a csendes anyaváltással?

A méhészet művészet - „Elmondani a méheknek”

A méhekhez kapcsolódó legkülönösebb hiedelem és szokás az, amit úgy neveznek, hogy „elmondani a méheknek”, s elsősorban szláv, német és angol nyelvterületen maradt fenn. Az előző esszém végén említettem, hogy amikor meghalt egy méhész, a családtagok közül valaki kiment a méhesébe, és „elmondta a méheknek”, hogy gazdájuk eltávozott.