0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Cirok szakmai nap a Gabonakutatónál

A Gabonakutató dél-alföldi nemesítőállomásán szakmai napot tartottak szeptember elején. Az intézet nemesítői és területi képviselői által tartott kiszombori bemutató témáját az aszályos idei időjárás határozta meg, de a víz hiánya mellett a magas hőmérséklet is komoly kihívást jelentett a növények számára. Az alföldi körülmények közepette jó volt látni a szárazságtűrő cirokféléket és napraforgókat, sőt még zöld szóját is lehetett látni.

A házigazda Süliné Faragó Erzsébet kereskedelmi igazgató volt, aki a nemesítők és a gazdák közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében. A szakmai nap sem csak a fajták bemutatására szorítkozott, hanem a gazdák tapasztalatainak a megismerése is hozzá tartozott.

A bemutató középpontjában a cirokfélék voltak, a fajtákat Palágyi Andrea csoportvezető mutatta be. A bemutató a szemescirkokkal kezdődött. Kiemelték közülük a vörös magvú GK Emese hibridet, mint ami aszályos körülmények között is nagy termésre képes. Érdemes még kiemelni a fehér magvú GK Erzsébetet, korai érésű szemescirokhibrid lévén hazánk egész területén biztonságosan beérik, érésgyorsító használata nélkül is. Rövid tenyészideje másodvetésre is alkalmassá teszi. Kiváló szárazságtűrésének és jó bokrosodó képességének köszönhetően gyengébb talajon is eredményesen termeszthető.

Cirok létére alacsony magassága tovább növeli kiváló állóképességét. Betegségeknek ellenáll és tanninmentes.

A silócirkok az aszály ellenére is 2-2,5 méter magasra nőttek. A GK Balázs egy nagy termőképességű és jó szárszilárdságú silóhibrid. Kiváló szárazságtűrése és alkalmazkodóképessége révén gyengébb talajon is nagy termésbiztonsággal ter­meszthető. Jó állóképességének köszönhetően önmagában vagy FAO 400-as silókukoricával együtt is kiválóan vethető.

A szudánifüvek közül a GK Csaba az egyik legnagyobb termőképességű hazai nemesítésű hibrid. Korai érésű, így másodvetésre is alkalmas. Jó bokrosodó- és sarjadzóképességű, amellett vékony szárú. Kiváló a szárazságtűrése, amellett vetés és kelés idején is jó a hidegtűrő képessége. Gyengébb talajadottságú területen is jövedelmezően termeszthető, kiváló minőségű szálastakarmány.

Palágyi Andrea a fajták jellemzése közben néhány tévhitet is eloszlatott a ciroktermesztésről. Ezek egyike, hogy a szudánifű takarmányban hidrogén-cianidot tartalmazna.

Hidrogén-cianid csak a nagyon kicsi, fiatal, 60 centiméteresnél kisebb hajtásokban fordul elő nagyobb mennyiségben, a kaszálásra-silózásra érett, arra alkalmas cirokfélék szárában, levelében vagy termésében már nincs jelen.

A GK napraforgó hibridjeit Fónad Péter, a cég olajos növények nemesítéséért felelős csoportvezetője mutatta be. A GK Milia CL volt a középpontban, amit 2018-ban minősített a Nébih. A Clearfield® gyomirtási technológiával kezelhető hibrid egy korai olajnapraforgó. A Nébih 2016–2017-es kísérleteiben 3,9 t/ha volt az átlagtermése, de több helyen a 4,5-5 t/ha-t is meghaladta hozama.

A Nébih teljesítménykísérleteiben vizsgált napraforgóhibridek közül a GK Milia CL adta a legnagyobb olajtermést, 48 százalék volt a kaszatok olajtartalma, sőt, a jobb talajadottságú területeken elérte az 50-52 százalékot.

Magyarország összes termelési régiójában biztonságosan termeszthető gyors fejlődési erélyének és jó szárazságtűrő képességének köszönhetően.

A fajtasor végén Garamszegi Tibor területi képviselő, kereskedelmi munkatárs mutatta be a GK szójafajtáit. Jól látszott a nagyon korai és a középérésű fajták közötti különbség. Még csak a legkorábbi fajta, a Suedina mutatta az érés jeleit. Ezt a determinált növekedésű fajtát dupla gabonasortávnál ritkábbra nem érdemes vetni, mert különben nem tudja leárnyékolni a sorközöket.

Fehérjetartalma meghaladja az átlagosat, amellett jó terméspotenciállal rendelkezik. Garamszegi Tibor kiemelte, hogy a fajtaválasztás során nem lehet a termésmennyiség az egyetlen szempont:

az agrotechnikai lehetőségeket, a területi (talajtani), a gépészeti adottságokat, a felvásárlásról rendelkezésre álló információkat együttesen kell mérlegelni. Ha valaki nem így tesz, azt komoly csalódás érheti a szójatermesztésben.

A középérésű fajták közül az alacsony tripszininhibitor-tartalmú Bahiát emelték ki. Ez a fajta évek óta közkedvelt Magyarországon, mert száraz viszonyok között is jól teljesít.

A Pannónia Kincse az egyik legelterjedtebb szójafajtává vált hazánkban. Sokat terem: potenciális termőképessége intenzív körülmények között meghaladja a hektáronkénti 5 tonnát. Évjárat-stabilitásával kiemelkedik a manapság termesztett szóják közül.

Mind száraz, mind öntözött körülmények között jóval meghaladja termése a többi termesztett fajta átlagát. Titka az alkalmazkodóképességében rejlik. Jó bokrosodási képessége miatt nagy sortávolságra is érdemes vetni.

A bemutató végén Nagy Zoltán, a kukoricanemesítési csoport vezetője értékelte a magyar kukoricatermesztés helyzetét. Mint mondta, korábban úgy tűnt, hogy a Dunától nyugatra még számíthatunk átlagos kukoricatermésre, de az augusztusban is folytatódó aszály és a júliusi hőstressz miatt a Dunántúlon is komoly terméskiesésre kell számítani. Csak Vas és Zala megyében számíthatunk jó termésre.

Az idei év újabb bizonyíték arra, hogy víz nélkül nincs élet. Minden termelőnek végig kell gondolnia, hogyan tudja megőrizni a talajban a vizet, hogyan tudja növelni a talajok humusztartalmát.

Az energia és az inputanyagok magas ára miatt kiváló hibrid a Sarolta fajta. Korán érik, már augusztus végén 20 százalék körüli a szemnedvesség-tartalma, és már szeptemberi betakarítás esetén sem kell szárítani. Emellett, az agrotechnikai kísérletek alapján, kevés nitrogén kijuttatása esetén is jó termést tud produkálni.

A GKT 384 egy intenzív korai fejlődésű, jó ár-érték arányú hibrid, erős a szára és igen jó a vízleadása. Intenzív gazdálkodás esetén a GK Bajnok a legjobb választás, mert a gondoskodást nagy terméshozammal hálálja meg.

Korai érés és nagyon gyors leszáradás jellemzi a szuperkorai fajtákat. Az Alföldön már augusztus végén 14 százalék volt szemnedvességük. A gyors fejlődéshez, természetesen, alacsonyabb hozamszint párosul, de velük is elérhető 6-7 t/ha-os termés. A Gabonakutató szuperkorai hibridjei a GKT1216, a GKT 211 és a GKT3213.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság