0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Érdeklődő diákok nélkül hamar bedőlne az agrárium

Kaposvár napjainkban is a magyar állattenyésztés egyik bástyájának számít – nem véletlenül rendezték itt korábban évről évre a KÁN-t, azaz a Kaposvári Állattenyésztési Napokat. Miután a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) átvette a kaposvári intézmény működtetését, kötelességének érezte a rendezvény hagyományának ápolását. A szeptember 30-án megnyíló KÁN Egyetemi Napokról, illetve az egyetem aktuális helyzetéről Gyuricza Csabát, a MATE rektorát Sári Enikő, kiadónk ügyvezető igazgatója kérdezte.

youtube://v/TCiaEmyOWf4

 

A MATE egy erőteljes, ugyanakkor tudatos kampányt folytat annak érdekében, hogy egy olyan brandet építsen fel, ami abban tudatosítja hallgatóit és jövőbeli diákjait, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen az agrár-felsőoktatás és -kutatás legmagasabb szintjén, a legjobb tanárokkal és nyugati-európai mintát követő környezetben zajlik. A brand kiépítésének egyik sarokköve a KÁN Egyetemi Napok, ahol a MATE minden agrárium iránt érdeklődő diákot tárt karokkal vár.

– Hatalmas felelősség, hogy Közép-Európa legnagyobb agrárfókuszú felsőoktatási intézményeként megismertessük a fiatalokkal az agrárium teljes vertikumát.

Minden olyan diákot örömmel látunk az intézményen belül, akik ténylegesen szeretnék megtudni, miről szól ma a mezőgazdaság. Reális képet kívánunk mutatni nekik napjaink legdinamikusabban fejlődő ágazatáról, ami az utóbbi időszak eseményeinek tükrében felértékelődött, sőt nemzetgazdasági kérdéssé vált.

Megkülönböztetett figyelemmel gondolok itt az élelmiszer-tudományra, azon belül is az élelmiszer-gazdaságra, amely napjaink és rövid, középtávú jövőnk sarkalatos pontjának számít majd – mondja Gyuricza Csaba, aki példaként megemlíti a Kaposvári Campuson az élelmiszermérnöki képzés elindulását, reagálva ezzel az országos és a térségi igényekre. Mindez történelmi momentum is egyben, hiszen a Dél-Dunántúlon eddig soha nem indult ilyen jellegű képzés.

Az egyetem az öt campusával és a jelenleg 45–50 kutatóállomásával, kutatóhelyével, telephelyével szinte lefedi a teljes országot. Azonban a Kaposvári Campus egy ikonikus helyszínnek számít, különösképpen most, hogy az Állattenyésztők Napjának a főváros helyett Kaposvár ad otthont, utalva ezzel a város állattenyésztési régmúltjára. A MATE felajánlotta, hogy az Állattenyésztési Napokat a KÁN Egyetemi Napokkal vonják össze, amit a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) örömmel fogadott.

– Bízom abban, hogy ezzel hagyományt teremtünk, és a következő évektől kezdve teljesen természetes lesz, hogy az Állattenyésztési Napok kéz a kézben járnak a KÁN-nal. Már csak ebből a szempontból is nagyon fontos rendezvény lesz ez idén, a számos újdonság mellett

– véli a rektor.

A MATE fontosnak tartja, hogy népszerűsítse az intézményeiben zajló agrár-felsőoktatási tevékenységeket, ennek érdekében idén is létrehozzák a KÁN Egyetemi Napokon belül a MATE Udvart, ami a tavalyi debütálásához képest rendkívüli népszerűségnek örvendett. A szervezők abban bíznak, hogy az interaktív bemutatkozással egyre több fiatalt tudnak megnyerni az agráriumnak.

Emellett idén is több száz diák érkezését várják a középiskolai mezőgazdasági intézményekből a Szakiskolai Napra, akik szervezett program keretében tekinthetik meg a kiállítást annak érdekében, hogy a későbbiekben ezt a pályák válasszák.

A kiállítás nyitónapján rendezik meg az agrár-felsőoktatási intézmények Gazdászversenyét is. A hallgatóknak elméleti és gyakorlati feladatokat is teljesíteniük kell a verseny során. De vajon mennyien maradnak közülük a diploma megszerzését követően a pályán? Ennek kapcsán Gyuricza Csaba elmondta,

az agrárium annyira széles spektrumot ölel fel, hogy agrárszakemberekre nemcsak a földeken, hanem például a bankszférában is szükség van, ezért nagyon nehéz a pályaelhagyást konkretizálni.

Szerinte nagyon kevesen vannak, akik a megszerzett tudást ne tudnák hasznosítani, akár vidéken, akár a fővárosban.

Már csak emiatt is érdemes kilátogatni a KÁN Egyetemi Napokra, ugyanis lehet, az ott látottak majd meghatározzák a fiatalok pályaválasztását.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu