Back to top

Nehéz időkben össze kell fogni

Idén szeptemberben rendezte meg tizenegyedik alkalommal az RMGE Maros szervezete a Marosszéki Gazdanapot a mezőpaniti sportpályán. A rendezvény traktorfelvonulással kezdődött, majd a különböző gazdakörök és a szervezet által felkarolt marosszéki termelők, kézművesek sátrai, vásárral egybekötött kiállítása, illetve a Maros Gazda kft. partnereinek bemutató standjai várták az érdeklődőket.

Az esemény fővédnöke Nagy István, Magyarország agrárminisztere volt, akit Pro Agricultura Transilvania díjjal tüntettek ki a rendezők.

Az ilyenkor szokásos események előzték meg a hivatalos megnyitót. A mezőcsávási fúvószenekar hívogatója ébresztette a helybélieket, és felvonultak a traktorok.

A Legszebb konyhakertek vetélkedő nyertese Menyhárt Krisztina lett
A Legszebb konyhakertek vetélkedő nyertese Menyhárt Krisztina lett
Az RMGE Maroshoz tartozó gazdakörök és gazdaszervezetek tagjai már kora délelőtt befűtöttek a bográcsok alá. A pálya közepén, szép sorban szintén a szervezet által felkarolt őstermelők, kézművesek, pálinkakészítők, borászok és sok más helyi termelő vonultatta fel a kínálatát. Különálló helyen a Marosi Gazda kft. partnerei – elsősorban inputokat forgalmazók – rendeztek be standokat. A színpadon a Héderfájai Dalkör, a Gyöngy­virág és a mezőpaniti Bazsarózsa néptánccsoport mutatta be műsorát.

Díjazták a Legszebb konyhakertek vetélkedő résztvevőit. A tavasszal meghirdetett programra 34-en jelentkeztek idén. Az első helyet Menyhárt Krisztina nyerte el, aki elmondta, hogy másodállásban gazdálkodnak, hiszen a család minden tagjának van állása.

Nemcsak kiskertet művelnek, hanem fóliasátras zöldségtermesztéssel is foglalkoznak, és mivel a nyertes korondi, ezért inkább a Hargita megyei községben értékesítik termékeiket.

Az eseményen jelen voltak a Maros megyei mezőgazdasági hatóságok vezetői, több szakértő is, továbbá parlamenti képviselők, a romániai szaktárca és a legnagyobb országos szakmai tömörülés, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) képviselői is.

A Legszebb konyhakertek vetélkedő díjazását követően délben a helyszínre érkezett Nagy István, Magyarország agrárminisztere, aki korábban több mezőgazdasági szakértővel és Péter Ferenccel, a Maros Megyei Tanács elnökével a mezőpaniti Therézia Tejfeldolgozó üzemben találkozott, ahol a mezőgazdaság helyzetéről beszélgettek.

A sportpályán megtartott hivatalos megnyitón Fazakas Miklós, az RMGE Maros elnöke a szervezet programjairól beszélt, majd megköszönte a magyar kormány támogatását, és személyesen Nagy István miniszternek, hogy „felelősen állt a hátunk mögött” és mindenben valódi partner volt. Ennek is köszönhetően erősödtek meg a partnerkapcsolatok.

Nagy István Fazakas Miklóstól, az RMGE Maros elnökétől és Bodó Elődtől, Mezőpanit polgármesterétől vette át a díjat
Nagy István Fazakas Miklóstól, az RMGE Maros elnökétől és Bodó Elődtől, Mezőpanit polgármesterétől vette át a díjat
Az elnök kifejtette, hogy az elmúlt időszakban a gazdáknak rendkívüli körülmények között kellett helytállniuk, hiszen a világjárvány, az energia- és üzemanyagválság, aztán a szomszédunkban dúló háború, a hideg tavasz és a hosszan tartó szárazság miatt sok a bizonytalanság.

Az egyesület több mint három évtizede azon dolgozik, hogy szakmai képzést biztosítson a gazdáknak. Nemrég létrejött a Maros Gazda Kft., ami lehetőséget teremt arra, hogy előnyösen szerezzék be a gazdák az inputokat. Nemrég bejegyezték a Marosi termékjegyet, így igazán megvan a lehetőség arra, hogy a gazdák fejlődjenek, lépést tartsanak a kor kihívásaival, mondta többek között az elnök.

A gazdanapot vendégül látó község polgármestere, Bodó Előd Barna is köszöntötte a minisztert, és hozzátette: a mezőpanitiak hagyományosan a mezőgazdaságból élnek. A magyar kormány támogatásának köszönhetően ma már korszerű eszközökkel művelhetik meg a földeket, amivel megnőtt a hatékonyság és a versenyképesség. Az összefogással kapcsolatosan azt mondta:

„Egymásba kell kapaszkodnunk, tudás- és technológiai transzfer, a támogatási programok, szakmai szervezeteink kölcsönös segítsége és az együttgondolkodás mellett együtt is kell dolgozzunk”.

A felszólalók sorában Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke következett, aki elmondta, hogy a 2008-as válságnál súlyosabb elé nézünk a következő öt-hat évben. Hatásának leküzdésére, minimalizálására összefogásra, bölcsességre és sok munkára van szükség, ehhez pedig tiszta és világos agrárpolitikát kell kidolgozni és következetesen megvalósítani. Ha mindez megvan, akkor közösen kilábalhatunk a válságból.

Nem mindennapi kép: az eseményen elhúzták a miniszter nótáját
Nem mindennapi kép: az eseményen elhúzták a miniszter nótáját

Barabási Antal Szabolcs, a román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, a világjárvány és az utána következő válság felhívta a figyelmet a magángazdálkodás fontosságára. Kolcsár Károly, az RMDSZ parlamenti képviselője hozzátette: azon munkálkodnak, hogy a gazdatársadalom elnyerje megfelelő megbecsülését a szakmai körökben.

Vass Levente romániai egészségügyi államtitkár, a Romániai Magyar Kisgazda és Kisvállalkozói Platform elnöke tolmácsolta Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözletét. Novák Katalin magyar és Klaus Iohannis román elnök találkozójára utalva kifejtette: új fejezet kezdődhet a román–magyar kapcsolatokban, így nemcsak a magyar, hanem a román kormány támogatását is ki kell használják a gazdák, hiszen szükség van a helytállásukra. A szakmai szervezetek híd szerepet tölthetnek be a kétoldalú kapcsolat erősítésében.

A felszólalók sorát Nagy István magyar agrárminiszter zárta. Megköszönte az elismerést, és azt is, hogy

az erdélyi magyar gazdák jelentősen hozzájárultak a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem és a Székely szívek tarisznyája adományprogramokhoz.

Utalt az egész Európa gazdaságát sújtó nehézségekre: „Ebben a helyzetben a gazdáknak is egyre több és egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenézni. Ha megnézzük azt az aszályt, amely ebben az esztendőben sújtott bennünket, az energiaköltségek növekedését, a fogyasztói igények gyors és radikális átalakulását, a klímaváltozás mellett az unióban a Közös Agrárpolitikán keresztül megjelenő, józan paraszti észtől sokszor elvonatkoztatott elvárások egyenként is komoly megpróbáltatásokat jelentenek. Folytonos változásban minden korábbinál nagyobb szükségünk van egymásra, az összefogásra és az együttműködésre.” Hozzátette, hogy a gazdatársadalom tagjainak is megvan a közös útjuk, amelyet olyan stratégiai útjelzők jelölnek ki, mint a termelői jövedelem és nyereségesség megőrzése, annak növelése, a generációváltás vagy akár az öntözésfejlesztés, erdősítés, agrármodernizáció, digitalizáció.

Tudás és információ kell ahhoz, hogy a gazdák hatékonyan tudjanak pályázni a különböző forrásokra. Ezért indította útjára a minisztérium a Kárpát-medencei falugazdász-programot. Jelenleg 112 külhoni falugazdász, szaktanácsadó alkalmazását finanszírozza a szaktárca.

Feladatuk, hogy naprakész információkkal lássák el a hozzájuk forduló gazdálkodókat, agrárvállalkozásokat, hiszen ennek köszönhetően a magyar közösséghez tartozó, minőségi élelmiszereket előállító sikeres kis és közepes agrárvállalkozások jelentősen növelik a külhoni magyarság gazdasági erejét, kiváltképp azokkal a termékekkel, amelyek az exportpiacokon is megállják a helyüket. Majd megemlítette az agrárminisztérium által indított Schams Ferenc Programot, amelynek célja, hogy a Kárpát-medence történelmi borvidékei visszanyerjék régi fényüket és hírnevüket. Végül a termelői együttműködés kialakításának fontosságára hívta fel a figyelmet, mivel a gazdák növelhetik vele egyéni termelő kapacitásukat, másfelől a piacképességüket, és nem utolsó sorban EU-támogatást is kaphatnak.

A helyi termelők és kézművesek is felvonultatták portékáikat
A helyi termelők és kézművesek is felvonultatták portékáikat

Az ünnepi beszédeket követően a következő sorrendben adták át a Pro Agricultura Transilvaniae érdemdíjakat azoknak, akik hozzájárultak az egyesület tevékenységéhez: posztumusz kitüntetésben részesült Biró Csaba, az RMGE Maros alelnöke, a sóváradi gazdakör elnöke, volt sóváradi polgármester. Szintén posztumusz díjban részesült Kocsik József, az RMGE Arad megyei szervezetének elnöke

Díjat kapott Tolokán Zoltán, a marosludasi gazdakör elnöke, Ráduly György, az udvarfalvi gazdakör elnöke, Kacsó Antal volt nyárádmagyarosi polgármester, a torbosz­lói gazdakör elnöke, Seprődi József szakoktató és borász, a dicsői Szent Márton Borlovagrend alapító tagja, Deé Árpád oktató, szakmai tanácsadó, Kedves Domokos oktató, szakmai tanácsadó, Jörg Vill svájci kormánymegbízott, az Agrom Ro egyesület alapítója, az RMGE Maros szakmai támogatója, Szabó Zoltán, a Hangya Szövetkezet alelnöke, dr. Pauk János, a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. nemesítő szakértője, és végül, de nem utolsó sorban Nagy István agrárminiszter.

Délelőtt zuhogó esőben kezdődött a rendezvény, de délután a Nap is kisütött, talán jelezve, hogy megérdemelten mulattak mindazok, akik eljöttek a tizenegyedik Marosszéki Gazdanapra.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/39 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Talajaink védelme a tudomány erejével

A Magyar Talajtani Társaság és az Agrárminisztérium együttműködésének köszönhetően a tárca épületében került kiállításra az év talaja, a herceghalmi mészlepedékes csernozjom szelvénye.

Téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai

Már a téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai: november utolsó napjaiban a magyar szürke szarvasmarha gulyák is a téli szálláshelyükre érkeztek - közölte Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-vel.

A globális élelmiszerárak változatlanok

Gyakorlatilag nem változtak az élelmiszerek világpiaci árai novemberben októberhez képest.

Egy év a kürti borászatban

A szőlő már a hordókban érik, amikor Sütő Zsolt kürti borászt arra kérem, hogy értékelje a 2022-es évet. Zsolt villamosmérnök, de már húsz éve vállalkozásszerűen bort készít. Tizenkét hektáron gazdálkodik természethűen, amiből 5 hektár fejművelésű tőkés szőlő. Borászatában, a Strekov1075-ben saját területein termett biominőségű szőlőt dolgoz fel.

A KAP II. pillére szerinti vidéki együttműködések különböző formái

Az együttműködések támogatásának egyik általános célja az agrárium és a helyi közösségek tagjainak ösztönzése a közös cselekvésre és közös projektek megvalósítására. Tekintettel a magyar mezőgazdaság strukturális helyzetére, valamint a közeli és a távolabbi jövőben formálódó kihívásokra, a fenntartható mezőgazdaság megvalósulásában a gazdálkodói együttműködéseknek kiemelkedően fontos szerepe van.

Otthon termesztett friss Aloé felhasználása

Az Afrikában honos Aloe vera gyógyhatása vitathatatlan, ez egyike azon kevés gyógynövénynek, melyekről viszonylag sok kutatási eredmény született. Külsőleg és belsőleg alkalmazható aloé-s készítmények is vannak, de üdítőitalokban is találkozhatunk vele.

Az illatos Tramini és értékes utódai

Sok kedvező tulajdonsága miatt magyar szőlőnemesítők is használták keresztezéseikhez a Piros traminit. A fajta átadta utódaiba a jó cukorgyűjtő hajlamot, a fagytűrést, a termékenységet és a korai érést. Három államilag elismert fehérborszőlő született ezekből a keresztezésekből, mindegyik zamatos minőségi bort ad.

Közvetlen támogatások az agráriumban 2023 után

A kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén működésbe lép a Közös Agrárpolitika (KAP) új szabályrendszere. Fontosnak tartjuk, hogy a lehető legkorábban megkezdődjön az agrárpolitika kedvezményezettjeinek minél szélesebb körű tájékoztatása arról, hogy az eddig ismert agrártámogatásokat ezentúl milyen jogcímeken keresztül érhetik el, és hogy ahhoz milyen feltételeket kell teljesíteniük.

Házak szigetelése gyékénnyel, hínárral…

A phys.org több cikkben is foglalkozott az épületszigetelések újszerű, környezetverát lehetőségeivel. Az energia egyre drágább, így az energiapazarló épületek szigetelése igen sürgetővé vált, amit természetes anyagokkal is meg lehet oldani.

Csökkent a kiskereskedelemben az élelmiszerek forgalma

Októberben 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).