0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Tűzifaprogram: átcsoportosítják a készleteket

Nagyon nagy az érdeklődés a Tűzifaprogram iránt, ezért az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy többen élnek – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy szeptember 19-én indult el az Országos Tűzifaprogram. A kezdeményezést meghirdetése óta hatalmas érdeklődés övezi. Az ország 152 értékesítési pontjának nagy részében zökkenőmentes a vásárlók kiszolgálása.

A lakossági igények Budapesten és környékén, illetve a Kis- és Nagyalföldön a legnagyobbak, amelyek esetenként elérik vagy meg is haladják a helyi termelési kapacitást

– tette hozzá. Ennek megoldása érdekében az erdőgazdaságok átütemezték a munkavégzést, és mindenütt a tűzifa termelést helyezték az előtérbe. Szeptember végétől pedig vasúton és közúton szállítják a fát azokra a helyekre, ahol arra nagyobb az érdeklődés. Így jut az első ütemben már 23 500 köbméter faanyag a főváros térségébe valamint az alföldi régiókba – emelte ki a tárcavezető.

Nagy István elmondta, jelenleg a MÁV-val együttműködésben új vasúti lerakóhelyek kialakítása zajlik, illetve plusz fakitermelő kapacitás átcsoportosítása történik a főváros térségébe. Egyeztetések zajlanak továbbá a katasztrófavédelemmel, a büntetés végrehajtással, az erdészeti oktatási intézményekkel az erdőben 2-4 méteres hosszban termelt tűzifa telephelyen történő darabolására.

A tárcavezető kitért arra is, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók következtében kialakult energiaválság miatt elindított hatósági áras tűzifa program mellett, a kormány idén is biztosít ingyenesen is tűzifát a kistelepülésen élő rászorulóknak. A Belügyminisztérium szociális tüzelőanyag programjára a kormány 5 milliárd forintot fordít.

Hangsúlyozta, az állami erdőgazdasági cégcsoport kiemelt prioritásként kezeli, és folyamatosan teljesíti a lakosság megrendeléseit. Az igényeket országszerte 152 ponton személyesen lehet jelezni, de emellett telefonon, vagy e-mailben is várják az érdeklődéseket.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a tapasztalatok alapján az igénylők többsége már rendelkezik erre a télre tüzelővel és már a következő évre vásárol.

Van olyan erdőgazdaság, ahol ez az arány eléri a 70 százalékot. Tőlük türelmet kérünk, hogy a rendelkezés céljával összhangban elsőként azokat szolgálhassuk ki, akiknek a fűtési szezon elején van szüksége a fára – fogalmazott a tárcavezető.

A fűtési időszakra elegendő, fenntartható gazdálkodásból származó tűzifa áll az ország rendelkezésére. A kitermelés mindenütt hatósági engedélyek alapján, szigorúan a fenntarthatósági kereteken belül történik. Az idei télre mindenki, aki fával fűt, hozzá fog jutni a tűzifához.

Forrás: Agrárminisztérium