Back to top

A túlélésünk érdekében szükséges a zöldítés

Ha nem tesszük meg a zöld fordulatot, akkor az emberiségnek nincs jövője - hívta fel a figyelmet az ENSZ Közgyűlésének elnöke kedden az energiaügyekről, klímaügyekről és zöld átmenetről szóló kerekasztal-fórumon a szervezet New York-i székházában magyar szervezésben.

Kőrösi Csaba hangsúlyozta, hogy a rendszerszintű problémákra rendszerszintű megoldásokkal és változtatásokkal kell válaszolni. Kifejtette, hogy az ukrajnai háború komoly nyomot hagyott a zöld átálláshoz való viszonyon, átrendezte a prioritásokat, elsődlegessé a túlélés, illetve a győzelem szempontja vált, minden más ezután következik.

Ugyanakkor hozzátette, hogy

a háború miatti energiaválság nyomán igény van az energiafüggetlenség növelésére, ami fokozhatja a megújuló energiaforrások használatát, és ez végső soron hozzájárulhat a zöld átálláshoz.

A fórumon Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte mellett a világ számos országának ifjúsági képviselői vettek részt. Ziga Ciglaric, Szlovénia ENSZ ifjúsági delegáltja többi között arról beszélt, hogy a fiatalok frusztráltak, és sokan nincsenek tudatában annak, hogy a klímaváltozás hatásai nem a jövőben lesznek érzékelhetők, hanem már napjainkban is azok. Mint mondta, a klímatudatosságban a gyerekek generációja sok tekintetben jobban áll, mint a szülőké, ugyanakkor a fiatalok nem tudnak eleget a klímaváltozásról.

Rodrigo Ballester, a Mathias Corvinus Collegium európai uniós műhelyének vezetője kifejtette, hogy a fiatalok félelme jogos, és vannak köztük, akik a reményt is elvesztették a jövőben. Ennek jele, hogy

vannak, akik ma nem látják értelmét a családalapításnak, gyermekvállalásnak.

Az uniós szakjogász, korábbi európai uniós diplomata ugyanakkor hozzátette, a fiatalok dühbe forduló félelmét a megoldás felé vezető útra kell terelni, mert ez a düh megoldási javaslatok nélkül öncélúvá válik.

Hubertus Ruel, a Mathias Corvinus Collegium holland vendégoktatója, nemzetközi kapcsolatok szakértő a gazdagabb országok felelősségére is rámutatott. Mint mondta,

nem teljesítették maradéktalanul a legutóbbi ENSZ-klímacsúcson tett vállalásukat, miszerint 100 milliárd dollárt különítenek el a szegény államok részére az éghajlatváltozás következményeinek kezelésére.

A gazdagabbaknak többet kell tenniük a szegényebb országok fiataljainak segítésében is - hívta fel a figyelmet.

Az ENSZ székházában kedden tartott kerekasztal-konferenciát megelőzte egy hétfői kiállításmegnyitó, amely a magyar ifjúsági ENSZ-küldött, Kovács Domokos kezdeményezésére a hulladékgazdálkodásra hívja fel a figyelmet a művészet eszközeivel, Művészet és fenntarthatóság címmel a New York-i ENSZ-központban.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Törökországban is termálvízzel fűtenek

Miközben Európa-szerte sorra leállnak télre a zöldséghajtató üzemek a magas gázárak miatt, egyre több paradicsom érkezik Törökországból, mondta Fatih Kördemirci, a Kurt Group munkatársa.

Zöldfelületek - Egy falatnyi természet

Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi park létrejöttében.

Komposztáljunk kávékapszulát

A Nestlé Nespresso kávéüzletága papír alapú, komposztálható kapszulákat dob piacra. Az élelmiszeripari óriás azt reméli, hogy a környezetkímélő megoldással új vásárlókat tud megszólítani.

Üres konténerekkel teli raktárak

A legfrissebb hírek szerint újabb globális szállítási gond kezd kibontakozni a túl sok üres konténer miatt.

A gyűlölt íbisz mégis hasznot hoz

Ausztrália egyik őshonos madara, az malukui íbisz, nem túl népszerű a lakosok körében. Sokan csak "kuka-tyúknak" hívják, mivel előszeretettel túrja fel a szemeteseket élelem után kutatva, de akár az emberek kezéből is kikapja az ennivalót. Nem csoda hát, ha népszerűtlen madárnak számít hazájában.

Többet keres a Youtubeon az angol gazda, mint a teheneivel

Az állattenyésztéssel foglalkozó gazda 2018 óta készít tartalmakat a videómegosztó portálra, és mára többet bevételt hoz ez, mint a gazdasága.

GaLaBau 2022

A zöldfelületek és a szabad terek tervezésének, építésének, karbantartásának teljes körét lefedi Európa egyik legrangosabb szakkiállítása, a GaLaBau. A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Magyar Faápolók Egyesületével közösen szervezett őszi tanulmányúton részt vevő szakemberek a nürnbergi szakkiállítást is megtekintették.

Magyarok Kenyere: minden magyar számára a nemzet egységét jelenti

Minden nehezítő körülmény ellenére az idén is több, mint 1000 tonna búzát adományozott 8 ezer Kárpát-medencei gazda a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében, hogy így fejezzék ki az együvé tartozás érzését, segítő szándékukat. Az adományokból 500 intézmény részesülhet. A Szomorban tartott november 25-ei adományozó ünnepségen részt vett Novák Katalin köztársasági elnök is.

Ön mennyit tud a klímaváltozásról? - Tesztelheti, továbbjutna-e a középiskolások versenyén

Bárki kitöltheti azt a tesztet, amellyel 611 középiskolás csapat birkózott meg a Magyar Tudományos Akadémia Alumni Programjában szervezett, októberben indult tanulmányi versenyen. A második fordulóba 80%-os teljesítménnyel lehetett továbbjutni, ami 152 csapatnak sikerült.

Az erdősítés nem csupán faültetés

Az ENSZ a 2021-30 közötti időszakot az ökoszisztémák visszaállításának szenteli. Ennek keretében nagyszabású erdőtelepítési programokat indít világszerte. A szervezet által november közepén, Egyiptomban megrendezett Klímaváltozási Konferencián az EU és 26 nemzet 16 milliárd dollárt szentelt arra, hogy az erdőket segítsék. Főként azért, mert a fák széntároló kapacitása nagyban hozzájárul a klímaváltozás lassításához.