Back to top

Tájékoztatás a Vidékfejlesztési Program beruházási pályázataihoz kapcsolódóan

Az Agrárminisztérium a napokban tájékoztatta a Vidékfejlesztési Program pályázataira támogatási kérelmet benyújtott, de támogatást még el nem nyert gazdálkodókat, vállalkozásokat arról, hogy a Vidékfejlesztési Program zárásához közeledve a pályázatok megvalósításánál milyen szempontokat érdemes figyelembe venniük. A figyelemfelhívás – szemben az ezzel kapcsolatban megjelent téves információkra - nem vonatkozott a már támogatást elnyert és megkezdett beruházásokra.

A tájékoztatásban kiemeltük, hogy jelenleg több olyan kockázati tényező is van, amely a pályázatok megvalósítását veszélyeztetheti. Így a gazdálkodóknak szükséges mérlegelniük azt, hogy a támogatással még nem rendelkező pályázatukat abban az esetben is meg tudják-e valósítani, ha a támogató döntés később születik meg, ezért a támogatás felhasználására a Vidékfejlesztési Program közeledő zárása miatt - a korábbi gyakorlattól eltérően - sokkal rövidebb idő áll majd rendelkezésre. Az Agrárminisztérium már előre felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázatban vállalt határidők módosítására nem lesz lehetőség, így a pályázóknak kell megítélniük azt, hogy a megvalósítás vállalt határidejét tartani tudják-e vagy sem.

A beruházások megvalósításának elősegítése érdekében a minisztérium nagyfokú rugalmasságát jelzi, hogy eddig közel 4.500 beruházási projekt esetében járult hozzá a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága a pályázatban vállalt határidők módosításához, ezzel segítve elő több, mint 500 milliárd forintnyi támogatásban részesült beruházás megvalósulását. A program zárásához közeledve az eddigi rugalmasságra már nem lesz lehetőség.

Az Agrárminisztérium kiemelten hívja fel a figyelmet arra is, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének elfogadásával 2023-2027 között újra lesz lehetőség arra, hogy a beruházók már eltervezett, de még megvalósítás előtt álló mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztéseik olyan kedvező feltételekkel részesülhessenek támogatásban, amely feltételek egyértelműen biztosítják a pályázatok sikeres megvalósítását.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Alföldi dudoros és bécsi keringő - galambkavalkád Dabason

Dabason rendezték meg a szokásos év eleji nagyszabású galambkiállítást, melyen három fajtaklub jubileumáról is megemlékeztek. A Pergő Fajtaklub 100 éves, a Magyar King Klub 60, a Mondain Fajtaklub pedig 50 éves idén.

Gombák vizsgálatához nyert pályázatot az SZBK kutatója

A gombák soksejtűségének és morfogenezisének genetikai szabályozását vizsgálja tovább Nagy László, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) Biokémiai Intézetének tudományos főmunkatársa az Európai Kutatási Tanács (European Research Council - ERC) támogatásával - közölte honlapján az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozó intézet kedden.

Látható módon kell jelölni, ha rovarfehérjét tartalmaz egy termék

A vásárlók pontos tájékoztatása érdekében módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét az Agrárminisztérium, hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain - jelentette be Nagy István tárcavezető.

Díjazták az Országos jégkármérséklő rendszer legjobb generátorkezelőit

Az Európai Unióban egyedül Magyarországon működik a kontinentális összevetésben is kiemelten fejlett és több pilléren nyugvó, mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer, amely számos helyzetben képes segítséget nyújtani a gazdálkodóknak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Országos jégkármérséklő rendszer legjobb generátorkezelőinek járó díj átadó rendezvényén, kedden, Dunaharasztiban.

Kétezer Barázda

A magyar nemzetiségű mezőgazdasági termelők a Vajdaságban anyanyelvükön követhetik az agrárhíreket az Újvidéken nyomtatott napilapban, a Magyar Szóban, annak hetente megjelenő mezőgazdasági mellékletében, a Magvetőben, továbbá a Hét nap hetilap és a Vajdaság ma internetes hírportálok sem maradnak adósak az élelmiszertermelőket, háztájiban gazdálkodókat foglalkoztató hírekkel és információkkal. Létezett korábban egy havonta megjelenő lap is.

A mézjelölési szabályok szigorítását sürgeti Magyarország Brüsszelben

Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam kérte az Európai Bizottságot a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó előírások szigorítására.

Sikerrel hasznosíthatók a MATE vezette konzorcium agrárinformatikai fejlesztései

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és konzorciumi partnerei Agrárinformatikai Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot hoztak létre Gödöllőn. Az NKFI Alap 1,482 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatásával megvalósított fejlesztések, prototípusok már most hasznosítható eredményt jelentenek.

GMO-mentes takarmánykiegészítőt fejlesztett a Hód-Mezőgazda Zrt.

Több 760 millió forint támogatásból fejlesztett ki hazai alapanyagból is készíthető, GMO-mentes takarmánykiegészítőt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem konzorcium - közölte a társaság az MTI-vel.

Megjelent a minőségrendszerhez történő csatlakozást támogató pályázati felhívás

A mezőgazdasági termelők 2023. március 1. és 2023. augusztus 31. között ismét pályázhatnak az európai uniós és a nemzeti minőségrendszerekhez történő csatlakozás kapcsán támogatásra.

Folyamatosan növekszik erdeink területe és élőfakészlete

Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.