Back to top

Ünnepeljünk malaccal!

Tizedik alkalommal indította el az Agrármarketing Centrum sertéshúsfogyasztást ösztönző kampányát. A november 22-én megtartott sajtótájékoztatón a sertéságazat aktuális helyzetéről, a szektornak nyújtott minisztériumi támogatásokról volt szó, valamint a kampány tematikáját is bemutatták a sajtó képviselőinek.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke kifejtette, hogy az ágazatnak korábban már meg kellett küzdenie az afrikai sertéspestis által okozott járvány-egészségügyi problémákkal és piaci zárlatokkal, mostanra pedig ehhez társult az energiaár- és a takarmányár-növekedés is, ami tovább nehezíti a sertéstartók helyzetét.

Az elnök kifejtette, nemcsak a tartók, a feldolgozók is meghatározó költségtényezőkkel küzdenek, gondolván a perzselés során használt gázra, vagy a hűtőházak üzemeltetésére.

Az ezekből adódó együttes költségnövekedés januárhoz képest 60 százalékkal magasabb élő sertés árat eredményezett mostanra – de teljes mértékben ez sem kompenzálja a költségeket. Ebből következendő, a fogyasztói árak is növekedésnek indultak, a januári árakhoz képest 20-40 százalékos fogyasztóiár-növekedés tapasztalható mostanra a boltokban. Az áremelés folyamatos tendenciája azt eredményezte, hogy a vásárlók egy része elhatárolódott a sertéshús-vásárlástól, ugyanakkor Éder Tamás szerint az ünnepek közeledtével ismét visszatérnek a fogyasztók a sertéshúshoz.

Fotó: Vermes Tibor

Hozzátette, a sertéságazat támogatásához nemcsak a minisztériumi források jelenthetnek mentőövet, a tudatos fogyasztói magatartás, a magyar, minőségi termékekre irányuló érdeklődés szintén szükséges az ágazat támogatásához.

Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára részletezte a tárca eddigi, szektornak nyújtott támogatásokat. Idén eddig 18 milliárd forintnyi forrást biztosított a kormány sertésjóléti támogatásokra, valamint még az év elején az anyakocatartókat is segítették 2,5 milliárd forinttal, biztosítva ezzel a minél nagyobb mennyiségű szaporulatot. Továbbá az Európai Unió egy 500 millió eurós válságcsomagot hirdetett a tagállamok részére, ebből 2 milliárd forintban részesült a hazai sertéságazat.

A helyettes államtitkár kiemelte a különböző kedvezményes hitelkonstrukciókat is, amelyek a mezőgazdasági kis- és közepes vállalkozásokat hivatott segíteni.

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese a KSH adatait ismertetve elmondta, a tíz éve működő sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány eredményeként a hazai sertéshúsfogyasztás 10 kilogrammal megemelkedett. 2013-hoz képest, amikor 23kg/év/fő volt a magyarországi fogyasztás, mostanra 33kg/év/fő értékeket jelentett a Központi Statisztikai Hivatal.

Az Agrármarketing Centrum a kampány során átfogó reklámmixszel célozza meg a fogyasztókat: plakátokkal, rádiós és televíziós reklámokkal, közösségimédia-hirdetésekkel készülnek, valamint az ország több plázájában kóstoltatást tartanak fogyasztás-ösztönzés céljából.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nincs közeli kilátás ASP-oltásra az EU-ban

Az elmúlt napokban arról számoltak be, hogy a vietnami hatóságok hamarosan megkezdik az ASP-vakcinák országos terjesztését, és az USA-ban is folyik egy másik fajta vakcina kereskedelmi forgalomba hozatalát előkészítő fejlesztés.

Szigorúan fogják ellenőrizni az Ukrajnából érkező gabonákat

A magyar kormány megvédi a magyar termelőket Brüsszel tétlenségével szemben, ezért szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzést rendel el hazánk az Ukrajnából érkező gabonák esetében - közölte Nagy István agrárminiszter.

Játékkal és kóstoltatással népszerűsítik a mangalicahúst

Minél többet, minél több helyen együnk mangalicahúst! Így summázta a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke a farsangi időszakig tartó kampány célját. Az Agrármarketing Centrum és az Agrárminisztérium negyedik éve már nemcsak általában a hazai sertéshús fogyasztását igyekszik ösztönözni, hanem a prémium mangalicahúsét is.

Változott a fogyasztói magatartás

A magyar zöldség-gyümölcs árakat a globális hatások mellett az idényjelleg és az időjárás is erősen befolyásolja. A kereskedelmi láncok törekednek arra, hogy minél több magyar eredetű terméket kínáljanak és kiegyenlített legyen a forgalom, derült ki a körkérdésünkre adott válaszokból.

Módosult a „148-as” rendelet

Tavaly augusztusban merült ki az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, nemzeti költségvetésből finanszírozott, az állattartó ágazatokat segítő támogatási keret. A „148-asként” ismert jogszabályt év végén, decemberben módosította a szaktárca az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése érdekében, így idén január 1-jétől, megújult tartalommal, újra elérhető a támogatás.

3 év kihagyás után újra megjelent Görögországban az ASP

Idén eddig már 15 európai országban igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét a vaddisznó-populációban. 2020 áprilisa óta először mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASF) vírusát Görögországban.

Jövő héten indul újra a Nébih antibiotikum felhasználást bejelentő rendszere

Számottevő „ráncfelvarrást” követően az érintettek jövő hét közepétől használhatják újra az antibiotikum felhasználást bejelentő rendszert. Az állatorvosok és meghatalmazottjaik a továbbiakban olyan új funkciókat vehetnek majd igénybe, mint a sokak által kért „nullás bevallás”, de számos egyéb, az adatminőség javítását és az kitöltés könnyítését célzó módosítás is életbe lép.

Kevesebbet vásároltunk decemberben

Tavaly decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Költözik a belgrádi állatkert

Majdnem kilencven évvel megalapítása után Belgrád közvetlen központjából egy szigetre helyezik át a belgrádi állatkertet annak érdekében, hogy a nándorfehérvári várnak is helyet adó Kalemegdan felkerülhessen az UNESCO világörökségi listájára - közölte Aleksandar Sapic, a szerb főváros polgármestere pénteken.

Erdészeti és vadgazdálkodási kérdésekről tárgyalt a magyar és a szlovén agrárminiszter

Magyarország és Szlovénia kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás területén, továbbá a két ország egyaránt fontosnak tartja az állategészségügyi megelőző lépések összehangolását - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton a Vas megyei Felsőszölnökön, ahol megbeszélést folytatott Irena Sinko szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszterrel.