Back to top

Több mint száz dámlapátos esett Gúthon

A megszokotthoz képest később kezdődött és novemberre is áthúzódott idén a dámbikák barcogása, jó eséllyel október 10-e után lehetett barcogó bikára vadászni a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészetének területén. A szárazság miatt a tényleges trófea-súly jellemzően elmaradt a becsült súlytól, ezért a szakemberek úgy határoztak, hogy a visszarakás jeleit nem mutató, kapitális agancsú bikákat nem hozzák terítékre.

dscf8578a.jpg

Fotó: NYÍRERDŐ
Gúthon 105 dámbikát ejtettek el a vadászok, a lebírált trófeák átlagsúlya megközelítette a 4 kilogrammot. A barcogás idején 7 öt kilónál nagyobb trófeát viselő vad esett.

A legnagyobb terítékre került bika agancsa 5,4 kiló súlyú volt és 208,42 IP pontot kapott.

A bikák közül 85 lett érmes: a trófeák 43 százaléka arany, 36 százaléka ezüst, 21 százaléka pedig bronzérmes lett. Évről-évre emelkedik ugyan a hazai vadászok aránya, de most többnyire külföldről érkeztek vendégvadászok. Jártak itt például Franciaországból és az Egyesült Államokból. Szeretett volna egy ausztrál csoport is Gúthon vadászni, de őket már csak jövőre tudjuk fogadni – tájékoztatott Hidas Tibor, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

Forrás: 
NYÍRERDŐ Zrt. közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A dobogó tetején

Az erdő mélyének csöndje a tanyája, ahová csak a vad talál, sűrű lombú fák alatt ballag, mert az erdőben leli nyugalmát. Ez az érzés él azokban, akik lelkükben őrzik a természet iránti tiszteletet és vonzalmat, és e belső késztetésüktől vezérelve döntenek majdani hivatásukról.

Fontos a származás

Hiánypótló összeállítást készített a Bajor Erdészeti Igazgatóság, amellyel a jövőben a klímabarát erdők telepítését kívánják könnyebbé tenni, jelentette be Michaela Kaniber tartományi agrárminiszter.

Folyamatosan növekszik erdeink területe és élőfakészlete

Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Tölgybe álmodott hordók

Amikor tüzelik a hordót és meleg a fa, olyan az illata, mint a frissen kisült kenyér héja. A hordóba töltött bor kioldja ezeket az alkotóelemeket a fából, ettől lesz egyedi az aromája. Éppen ezért fontos, hogy hol nőtt fel a fa, honnan szerezték be a rönköt a kádárok. A Baranya megyei Palotabozsokon működő Európai Kádárok Kft. zömmel a mecseki Zengő és a Zemplén erdeiből származó tölgyből készít hordókat.

Önjáró drónnal gyűjtenek mintákat a fákról

A környezeti DNS vizsgálatával az adott területen élő fajokról lehet információt gyűjteni. Nagy előnye, hogy nem kell szem elé kerülnie az összes állatnak, növénynek, hanem a talajból vagy vízből vett mintákból kimutatható a genetikai anyaguk, így sokkal pontosabb képet lehet alkotni az adott terület biodiverzitásáról.

Erdeink a legjobb kezekben vannak

Az energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendelt el az energiahordozókra, így a tűzifára is, mindezt azután, hogy rendeletben könnyítették meg a fakivágást a hazai erdőkben. A döntés heves indulatokat váltott ki; sokan úgy értelmezték a rendeletet, hogy fát szinte bárki bárhonnan kivághat, és a médiában is számos olyan hírről lehetett olvasni, hogy tarvágás fenyegeti a felbecsülhetetlen értékű hazai erdőket.

Több erdő – Jobb erdő – Versenyképes erdőgazdálkodás

Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen 310 milliárd forint pályázati támogatás jut, a magyarországi erdőkre 2027-ig. A kormány azt szeretné elérni, hogy a magyarországi erdők állapota javuljon, területük bővüljön, a fenntartásukat végző vállalkozások pedig versenyképesek legyenek - nyilatkozta sajtótájékoztatón Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.

Fokozottan veszélyes az erdei túrázás

Az EGERERDŐ Zrt. kéri a Tisztelt Lakosságot, hogy a hétvégén NE TÚRÁZZANAK a Mátra és Bükk erdeiben!

Védett ragadozó madarakat mészároltak le "vadászok" -2,5 millió forintos büntetés és felfüggesztett börtön

Egy fokozottan védett barátkeselyű, valamint négy másik ragadozó madár elejtése miatt emelt vádat több vadász ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség - közölte a főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Idén is tovább zöldül Budapest

Idén is folytatódnak a fővárosi zöldítések, fejlesztések: a tervek között szerepel egy újabb, Miyawaki-kiserdő telepítése, valamint nagyjából 12 ezer új tő cserjét ültetnek el és újabb komplett fasorok újulnak majd meg Budapesten - közölte a Budapesti Közművek (BKM) keretein belül önálló tevékenységet folytató Főkert Kertészeti Divízió kedden az MTI-vel.