Normal
0
21
false
false
false
HUEgy iráni üdülővárosban, a Kaszpi-tenger déli partján fekvő Ramsarban 18 ország képviselői fogadták el az egyezményt 1971. február 2-án, ami 1975. december 21-én lépett érvénybe. Ez jelentős mérföldkőnek számított a természetvédelemben, napjainkra pedig (az elmúlt 50 év során) az egyezmény testületeinek tevékenységi köre kiszélesedett. Azonban a tapasztalatokból levont következtetések hamar rávilágítottak arra, hogy az élőhelyek védelme önmagában nem elegendő, kiemelt figyelmet kell fordítani az ökológiai rendszer megőrzésére, miáltal fenntartható a vizes élőhelyeken előforduló fajok eltartása. A jelenlegi 171 aláíró országnak alapkötelezettsége, hogy a vizes élőhelyek védelmét beillesszék földhasználati és regionális tervezési folyamataikba, valamint minden vizes élőhellyel kapcsolatban érvényesülniük kell a fenntartható használat kritériumainak.
A vizes élőhely fogalmának értelmezése alapján mindazokat a víztereket vizes élőhelynek kell tekinteni, amelyekben középvízállás esetén az átlagos felületarányos vízmélység a 2 m-t nem haladja meg. Ha a felületarányos vízmélység 2 m-nél nagyobb, akkor a vizes élőhelyek tipikusan szegély jellegűek. Emiatt a medernek csak azt a részét lehet vizes élőhelyekhez számítani, ahol a meder felületének (állóvizeknél) vagy mindkét oldali partszegélyének (vízfolyásoknál) legalább az egyharmadát hínár- és/vagy mocsári növényzet borítja (elsősorban állóvizeknél), illetve kifejezetten partszegélyi növényállományok (hinarasok, mocsári és/vagy magaskórós növényzet, égeresek, bokorfüzesek) kísérik.
Nemzetközi szinten általánosan öt nagy csoportot különítenek el osztályozásuknál:
- tengeri élőhelyek (partvidéki vizes élőhelyek tengerparti lagúnákkal, továbbá sziklás partok és korallszirtek);
- deltákhoz kapcsolódó élőhelyek (delták, árapály mocsarak, és mangrove mocsarak);
- tavi élőhelyek (tavakhoz kapcsolódó vizes élőhelyek);
- folyó menti élőhelyek (vízfolyások mentén);
- mocsári élőhelyek (mocsarak, lápok és náddal borított fertők).
