0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Lékhorgászokra csapott le a természet

Több mint százan, egyes források szerint csaknem kétszázan rekedtek egy amerikai tavon letört, és a parttól elszabadult jégtáblán.

Az eset a Minnesota államban lévő Upper Red Lake-en történt – ez a középiskolás földrajzból ismerhető Nagy-tavaktól (vagy Öt-tótól) nagyjából háromszáz kilométerre északnyugatra van, a kanadai határ közelében – írja a Telex.

A Daily Mail cikke szerint az eset helyi idő szerint hétfő reggelt történt. A területileg illetékes Beltram megyei seriffhivatal tett közzé riasztást, miszerint más elsősegélynyújtókkal együtt azon dolgoznak, hogy a becslések szerint több mint 100 lékhorgászó embert kiszabadítsák a jégdarabról.

A bajba került emberek kimentésére végül egy ideiglenes jéghidat alakítottak ki, amellyel át tudtak kelni a 60 láb (nagyjából 18 méter) széles nyílt vízen.

A hatóságok helyi idő szerint délután fél négy körül közölték, hogy mindenkit sikerült kiszabadítaniuk az úszó jégdarabról.

A Red Upper Lake egy nagyjából 80 hektáros, legmélyebb pontján 4,5 méter mély tó. Kedvelt horgászhely, a tóparton számos ezzel foglalkozó vállalkozás és szolgáltató működik.

Forrás: telex.hu