Back to top

A globális élelmiszerárak változatlanok

Gyakorlatilag nem változtak az élelmiszerek világpiaci árai novemberben októberhez képest.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára felkerült adatok szerint novemberben az átfogó árindex 135,7 pont lett, alig kisebb az októberi 135,9 pontnál. A mutató szeptemberben 136 pont volt.

A novemberi adat 0,3 százalékkal múlta felül a tavaly novemberit.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A FAO gabonaárindexe 1,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, de még így is 6,3 százalékkal felülmúlta az egy évvel ezelőtti értékét.

A búza és a kukorica világpiaci ára 2,8 százalékkal, illetve 1,7 százalékkal csökkent, ugyanakkor a nemzetközi rizsárak 2,3 százalékkal emelkedtek.

A FAO növényi olajár-indexe 2,3 százalékkal nőtt novemberben, ami hét egymást követő hónap csökkenésének vetett véget. A pálma- és szójaolaj nemzetközi ára emelkedett, míg a repce- és napraforgóolajé csökkent.

A tejtermékek árindexe 1,2 százalékkal csökkent októberhez viszonyítva. A vaj és a tejpor világpiaci jegyzései csökkentek az importkereslet mérséklődésére, miközben a sajté nőttek, részben a vezető nyugat-európai termelő országok mérsékelt exporbraítkínálata miatt.

Novemberben a húsárindex 0,9 százalékkal volt alacsonyabb, mint októberben, mivel a nemzetközi szarvasmarhahús-árak csökkentek az ausztrál és a brazil export bővülésére.

Az összes többi húsfajta világpiaci ára ugyanakkor emelkedett, különösen a juhhúsé.

A FAO cukorárindexe 5,2 százalékkal nőtt novemberben, amit az erős kereslet váltott ki a szűkös globális kínálat közepette. A magasabb etanolárak Brazíliában szintén felfelé nyomták a cukor világpiaci árát.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb műanyagba csomagolják a sonkákat is

Újabb 14 százalékkal csökkenti a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyiségét a Pick Szeged Zrt., január végétől a szeletelt Pick szalámik után már a Herz sonkák is kisebb tálcaméretben és megújult csomagolásban kerülnek a polcokra - tájékoztatta a Bonafarm csoporthoz tartozó élelmiszeripari cég szerdán az MTI-t.

Az élelmiszerár-stop kivezetését szorgalmazzák az ágazati szereplők

Az első élelmiszerár-stop egy éve, 2022. február 1-jén lépett életbe. Az ágazat meghatározó szereplői szerint a felborult európai uniós piaci környezetben az ársapkák kivezetése segítené a hazai agrárium, élelmiszeripar versenyképességének megőrzését, stabilizálva hazánk élelmiszer-önellátását. Ez a termelők, az élelmiszer-feldolgozók és a kereskedők közös érdeke.

Reménykeltő ősziek, romló piacok

Mi lesz most a gabonával? Erre felelj, de őszintén, jön a további biztatás, mert elhangzott a tv-ben, hogy a liszt ára 5 százalékkal fog csökkenni. Az mit jelent a búza esetében, és azt is jó lenne tudni, hogy mennyivel lesz olcsóbb a kenyér? Érdemes az egésznek utánaszámolni, mielőtt az ember bármit mondana, vagy olyan szaktekintélyt megkérdezni, akinek a szavára eddig minden körülmények között adhattunk.

Némileg csökkenhetnek egyes élelmiszerek árai

Ez év második negyedévében várhatóan megáll az élelmiszerárak drasztikus mértékű növekedése, egyes termékpályacsoportoknál akár még fogyasztóiár-csökkenés is előfordulhat a MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága elemzőinek prognosztizálása szerint.

Alföldi dudoros és bécsi keringő - galambkavalkád Dabason

Dabason rendezték meg a szokásos év eleji nagyszabású galambkiállítást, melyen három fajtaklub jubileumáról is megemlékeztek. A Pergő Fajtaklub 100 éves, a Magyar King Klub 60, a Mondain Fajtaklub pedig 50 éves idén.

Van környezetszennyezőbb a kapszulás kávénál

A kutatók azt vizsgálták, hogy összességében a kávé teljes életciklusát figyelembe véve melyik változat a legjobb és legrosszabb hatással a környezetre.

Továbbra sem optimisták a német kiskereskedők

A tavalyi visszaesés után az idén tovább csökkenhet reálértéken a kiskereskedelmi forgalom Németországban az ágazat vezető érdekképviseletének kedden közölt előrejelzése szerint.

Látható módon kell jelölni, ha rovarfehérjét tartalmaz egy termék

A vásárlók pontos tájékoztatása érdekében módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét az Agrárminisztérium, hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain - jelentette be Nagy István tárcavezető.

KITE Zrt.: a jubiláló integrátor

Ellentmondásos év, kirívó szélsőségekkel. Röviden így jellemezhető 2022, s ebbe ugyanúgy beletartozik az irtózatos pusztító aszály, mint a féktelen drágulás vagy a szomszédunkban zajló háború következményei. Vajon ebben a helyzetben miként tudott helytállni az idén 50 éves integrátor, tudott-e élni a piaci lehetőségekkel, mennyire volt képes a bajba jutott termelőkön különböző megoldásokkal segíteni?

Decemberben visszaesett, az egész évben csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban

A jelentős mértékben megemelkedett árak miatt az év második felében csökkenésnek indult és decemberben már visszaesett a kiskereskedelmi forgalom Németországban. Az élelmiszerek forgalma rekordmértékben csökkent tavaly a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.