0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A nagymacskák kényelme is előtérbe került

A Fővárosi Állat- és Növénykert tigrisei és leopárdjai számára finomságokat is készítenek a kifutóba.

A Budapesti Állatkert tigrisei és leopárdjai egy összefüggő kifutórendszerben láthatók, amely három különálló, de szükség esetén akár egybe is nyitható szabadtéri kifutóból, illetve belső elkülönítő és kezelő helyiségekből áll. Ez a kifutórendszer több mint 21 éve létesült – írja az Infostart a Fővárosi Állat- és Növénykert sajtómeghívójára hivatkozva.

Nemrég munkálatokat végeztek a kifutórendszeren, ahol újakra cserélték a régi biztonsági üveg betekintő ablakokat, mert a régiek optikailag már nem voltak megfelelők.

Megnövelték a számukat, több betekintési lehetőséget kínálva a látogatóknak. A korábbi lépcsőfokok mellett rámpákat alakítottak ki, és megnövelték az állatok rendelkezésére álló területet.

Mint írták, az átalakítások a közönség kényelme mellett állatok jóllétét is szolgálják, ide értve a fiatal perzsa leopárd tenyészpárt, Banut és Akhumot is, akik az első alomban született két kölyköt már sikeresen felnevelték. A fiatalok még most is együtt vannak az anyaállattal, de méretben már alig maradnak el tőle. Az elkövetkező években további kölykökre számítanak tőlük.

Forrás: Infostart