Back to top

Vattacukor ízű szőlő

A Cotton Candy™ szőlő nemesítésének huszadik évfordulóját ünnepli az International Fruit Genetics LLC (IFG) vállalat. A fajtát 2003-ban hagyományos úton nemesítette David Cain genetikus, kertész, aki egyben az IFG társalapítója, majd még mintegy tíz év telt el, mire kereskedelmi forgalomba került.

Azóta azonban a szőlőfajta népszerűsége folyamatosan nő, ma már 13 országban termesztik, évente több mint 34 ezer tonnát értékesítenek belőle a főbb piacokon. A nemesítő szerint a mai fogyasztók új és egyedi, felejthetetlen ízekre vágynak, és ennek a fajtának a vattacukor ízű fürtjei éppen ilyenek.

A Cotton Candy egyébként a különleges ízű lila Concord, valamint egy tucatnyi kaliforniai csemegeszőlőfajta keresztezéses nemesítéséből született, és a kaliforniai Delanóban tesztelték.

Néhány évvel később, amikor a tőkék termőre fordultak, iskolás gyerekek egy csoportja kóstolhatta elsőként a szőlőt, és egybehangzóan úgy ítélték meg, hogy vattacukor íze van. A nemesítő eredeti célkitűzése az volt, hogy visszahozza a szőlő természetes ízét, amely elveszett a több évtizedes, elsősorban a szállításra és tárolásra összpontosító nemesítési munka során. A Cotton Candy szőlő népszerűsége az egész világon folyamatosan növekszik, sok család kedvenc gyümölcse lett.

Forrás: 
freshplaza.de/Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2023/10 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növényvédelmi Szakmérnöki képzés indul Keszthelyen, a Balaton fővárosában

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete posztgraduális képzés keretében lehetőséget nyújt agrárszakemberek számára növényvédelmi szakmérnöki szakon. A növényvédelmi szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak magyar nyelvű, négy félévet felölelő levelező képzés.

Magas a páratartalom, minden fertőz – növényvédelmi előrejelzés 23. hét

Az időjárási körülmények a betegségeknek és kártevőknek egyaránt kedveztek. Külön ki kell emelni a levéltetűfajok igen erős invázióját, mely szinte minden növénykultúrát érint, de védekezni kell egyebek között a varasodás és a gyümölcsmolyok, valamint a rózsalisztharmat ellen is.

5 étkezési szokás a gyors fogyásért 50 éves kor felett

Amikor azt látjuk, hogy a mérlegen a szám lefelé mozog, nagyszerű érzés, de amikor ezek a számok növekednek vagy stagnálnak, az kissé frusztráló lehet. A megfelelő ételek és az egészséges táplálkozás kulcsfontosságú, ezért a szakértők megosztják a titkot a fogyáshoz, mely 50 éves kor felett is könnyen kivitelezhető.

A zöld színű rózsavirágtól az ehető rózsaszirmokig... Így készítsünk édes rózsavirág csipszet!

60 éves a Budatétényi Rózsakert: Rózsafesztivál különlegességekkel… Hétvégén rózsafesztivál helyszíne volt a Budatétényi Rózsakert, ahol sok különlegességet, többek között a „zöld virágú rózsát” is megcsodálhatták az érdeklődők. A rózsa ráadásul egy ehető, iható, illatával lelket ápoló dísznövény.

A legszebb standok Fehérvárcsurgón

Hatalmas érdeklődés övezte az idei Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok rendezvényeit Fehérvárcsurgón. A színvonalas kiállítás és vásár záró eseménye a közönségdíj és a szakmai díj átadása a legszebb standok készítőinek.

Takarónövény-kísérletek homoki szőlőben

Homokon, ahol az 1 százalékos humusztartalmat már jónak nevezik, a gazdálkodás, főleg a hosszú távra tervező gazdálkodás nagy kihívás. A máshol megszokott módszerek itt nem működnek – igaz, ezek a „megszokott” módszerek máshol, az ország szinte minden területén is rontják a talajt. Egy maroknyi elkötelezett gazda egyesületi keretek között keres megoldást.

Növényvédőszer-piac 2022

A Kynetec Hungary Kft. (volt Kleffmann és Partner Kft.) független piackutató cég 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag-, a műtrágya és a növényvédőszer-piacot. Alábbi összeállításunk megosztásával is szeretnénk megköszönni a részvételt mindenkinek, akik valamelyik kutatásunkban segítségünkre volt.

Átadták az abdai vásárteret

A magyar gazdaság megerősítése, a családok és a munkahelyek védelme a kormány legfontosabb célja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Abda Agora átadó ünnepségen.

Meghódította a világot

Éppen tíz éve alapították a Gremon Systems Zrt.-t, hogy döntéstámogató rendszerekkel könnyítsék az üvegházi kertészek munkáját. A két alapító, Lóczi János és Ujszászi András saját tapasztalataik alapján tervezték meg, milyen korszerű számítógépes megoldásokkal tudnák eredményesebbé tenni a termesztést.

Mesterséges intelligencia: áldás vagy átok?

Az amerikai OpenAI cég által 2022 novemberében bemutatott ChatGPT-vel együtt a mesterséges intelligencia témája szédületes sebességgel vált a tudományos magaslatokból életünk részévé. Egyelőre sokan csak hírekből hallottak a világot felforgató innovációról, pedig érdemes a fejlesztés jövőjét figyelemmel követni és résen lenni.