1. Funkcionális kiegészítő takarmányok
A kiegészítő takarmányok vagy előkeverékek elsősorban nem az állatok energiával és fő tápanyagokkal való ellátására összpontosítanak, hanem speciális összetevők beépítésével támogatják őket. Ezek lehetnek aminosavak és enzimek, közepes szénlánchosszúságú zsírsavak, oligo- vagy poliszacharidok, illetve polifenolok, amelyek elősegítik a bélműködést, az anyagcserét, támogatják az immunrendszert, és így az állatok egészségét.
A kiegészítő takarmányok ma különösen érdekesek, mivel segíthetnek az állattartó telepeken felhasznált antibiotikumok mennyiségének csökkentésében.
2. Takarmánykeverékek optimalizálása nitrogénre és foszforra
Mára már megértettük, hogy a takarmányban lévő felesleges nitrogén és foszfor hogyan halad át az állatok tápcsatornáján, és hogyan ürül ki a trágyába, ahol szennyezheti a környezetet. A táplálkozási, takarmányozási szakértők továbbra is azt vizsgálják, hogyan lehetne csökkenteni az esetleges káros hatásokat.
A takarmányozás célja, hogy a takarmányadagokat az állat tényleges szükségleteihez igazítsák: a szervezet funkcióinak fenntartásához, valamint a hús-, tej- vagy tojástermeléshez. Az állatok magas fehérjeigénye miatt a fehérje-kiegészítés gyakran meghaladja a táplálkozási szempontból szükséges szintet. Ez a helyzet a foszfor esetében is, ahol az egy adott forrásból származó, a takarmányban elérhető mennyiség változhat, vagyis több lehet a vártnál, vagy előfordulhat, hogy az állat számára rosszul hasznosítható és azonnal kiürül.
A fehérjeigény jobban kiegyensúlyozható a takarmányfehérje minőségének optimalizálásával: célzott takarmány-feldolgozással, szabad aminosavak pótlásával, valamint specifikus enzimek alkalmazásával.
A legfontosabb az, hogy megfeleljen az állat adott teljesítményszintje és/vagy növekedési fázisa által támasztott táplálkozási követelményeknek. A foszforproblémák orvosolhatók az állati takarmányok foszfortartalmának olyan szintre csökkentésével, amely még nem okoz hiányt.
3. Alternatív, nem GMO-fehérjeforrások
Mivel egyre nehezebb szójalisztet beszerezni olyan beszállítóktól, akik garantálni tudják, hogy a termék nem tartalmaz genetikailag módosított (GMO) növényekből származó anyagokat, számos európai országban növekszik azon gazdálkodók száma, akik abbahagyták az importált szójaliszt vagy az ezt tartalmazó takarmány használatát. Ezért egyre nagyobb az igény a helyette használható
alternatív fehérjetakarmányokra. Ilyen például a GMO-mentes repcedara, a mezei bab, a borsó, a csillagfürt vagy a napraforgóliszt.
Mindezekre már van kereslet, és folytatódik a kutatás annak kiderítésére is, hogy ezek az alapanyagok mennyiben használhatók fel állati takarmányokban anélkül, hogy befolyásolnák az állatok egészségét, a takarmányfelvételt és a hatékonyságot, valamint az állati termékek ízét és állagát.
4. Folytatódik a rovarfehérje kutatása
Mivel a világ növekvő népessége továbbra is etikai kérdésként kezeli, hogy az állatállományt emberi táplálkozáshoz felhasználható összetevőkkel etetik, folytatódik az állati takarmányként használható új fehérjeforrások keresése. A jelenlegi kutatások szerint az egyik ígéretes új forrás a rovarfehérje. Ennek
takarmányozási célú felhasználását az EU-ban is jóváhagyták, és a monogasztrikus állatokkal végzett takarmányozási kísérletek kezdeti eredményei már rendelkezésre állnak.
Azonban élelmiszerbiztonsági kérdéseket, különösen az esetleges higiéniai kockázatokat még tisztázni kell.
5. Víz, mint takarmány
Az energia- és alapvető tápanyag-utánpótláson túl a megfelelő mennyiségű víz biztosítása (2-5 liter/kg szárazanyag-bevitel fajtól, felhasználási iránytól, teljesítményszinttől, takarmányozástól, időjárástól és egyéb tényezőktől függően) a minőség alapvető előfeltétele annak, hogy a haszonállatok egészsége és teljesítménye is megfelelő legyen. A víz tehát nem az egyik, hanem a legfontosabb tápanyagnak vagy takarmánynak tekinthető, és
kizárólag a gazdálkodó felelős azért, hogy ne legyen korlátozó tényező az állatok teljesítményében.
6. Az abrak minősége
A kérődzők takarmányának jelentős részét az abraktakarmányok, például a fű- vagy a kukoricaszilázs teszik ki, de minőségük és táplálóértékük jelentősen eltérhet.
A takarmányminőség maximalizálása egyre inkább a műszakilag megalapozott termesztési tervezésre, valamint az optimális betakarítási jellemzők elérésére összpontosít azzal, hogy a terményt a legtáplálóbb szakaszában vágják le és gyűjtik be.
A takarmány minőségének megőrzése érdekében további szilázs-adalékanyagok is használhatók, amelyek jelentősen hozzájárulnak az erjedési folyamat javításához, és egyben stabilizálják az erjesztett takarmányt a tárolás során, hogy segítsék megőrizni minőségét akkor is, amikor az levegővel érintkezik.
7. Takarmányadalékok
A takarmány-adalékanyagokat széles körben használják az EU takarmányiparában, de csak egy átfogó és összetett jóváhagyási eljárás után, amelyben az adalékanyagok hatékonyságát vizsgálják és azt, hogy azok biztonságosak-e a gazdálkodók és az állatok számára.
Széles körben alkalmaznak enzimeket bizonyos összetevők, például fehérje, foszfor vagy szénhidrátok emészthetőségének javítására. Hasonlóképpen számos probiotikumot és egyéb terméket használnak a bélflóra és az egészség stabilizálására.
