A méhész is vállalkozó 7. - Vállalkozásvezetés gyorsan változó környezetben

Ez mindig így működik, vannak hitel kihelyezésére használt időszakok, ez a növekedés időszaka. Ilyenkor a bankok könnyen hiteleznek. Életképtelen vállalkozások dúskálnak a likviditásban a könnyen elérhető hitelek miatt. Ez nem egészséges. Ezt követi a pénz behajtásának időszaka, az infláció és a válság. Ezt a jól gondolkodó, hosszú távra tervező kormányok kontraciklikus gazdaságpolitikával igyekeznek hűteni és kiegyenlíteni. Ez azt jelenti, hogy amikor megy a szekér magától, akkor megtakarítunk. Amikor eljön a recesszió, akkor az állam avatkozik be állami beruházásokkal. Ez az 1929–32-es nagy gazdasági világválságban alakult ki, azóta jobbat még nem talált ki senki. Ehhez képest az elmúlt 10-12 évben elképesztő módon szórtuk a pénzt: állami beruházások, ingyen hitelek… – túlfűtöttük a gazdaságot.

Kitekintés: New Deal

1933. március 4-én hirdette meg a hivatalába frissen beiktatott FRANKLIN D. ROOSEVELT amerikai elnök új gazdasági-társadalmi irányvonalát, a New Dealt (új irányvonal). Kemény kézzel rendbe tették a válságba került amerikai gazdaságot.

A gazdasági recesszió már CALVIN COOLIDGE elnöksége alatt kezdetét vette, a helyzet azonban HERBERT HOOVER alatt fordult válságosra. Az 1932-es választásokon diadalmaskodó Roosevelt átfogó válságkezelő programot kínált a kilábalásra, a New Deal három R-je (relief, recovery, reform) a társadalom perifériájára szorultak és a válság által legsúlyosabban érintettek számára is megváltást ígért.

A bankok újbóli megnyitását szövetségi hatósági engedélyhez kötötte, így helyreállította a bankokkal szemben megcsappant bizalmat. Az inflációs gazdaságpolitika jegyében leértékelték a dollárt. A munkanélküliség megszüntetésére létrehozták a polgári tartalék hadtestet (CCC), a munkások táborokban laktak, ingyen étkezést, szállást, egyenruhát és napi 1 dollár zsebpénzt biztosítottak számukra. A program keretében erdőket ültettek, utakat, hidakat építettek, folyószabályozást végeztek. Megalakult a közmunkaügyi hivatal is (Works Progress Administration, WPA), amelynek feladata a közmunkák szervezése volt. Utóbbi volt a legnagyobb és legambiciózusabb hivatal, egyebek mellett WPA-projekt volt a Los Angeles-i Griffith obszervatórium, a New York-i LaGuardia repülőtér vagy a San Franciscó-i Golden Gate híd is. A mezőgazdaság fellendítése érdekében csökkentették a vetésterületet és az állatállományt, a farmereket kárpótolták, és haladékot kaptak adósságaik visszafizetésére. Az iparban megteremtették a tisztességes verseny feltételeit, meghatározták a maximális munkaidőt és a minimális munkabért. Trösztellenes törvényeket fogadtak el, jelentősen megnyirbálták a vállalatok jogait és kiváltságait. A láthatatlan kéz politikáját a cselekvő állam koncepciója váltotta fel, megkezdődött a társadalombiztosítási rendszer kiépítése, a munkások védelme állami feladat lett. A szociális intézkedések jegyében elkezdődött a munkanélküliek segélyezése, létrejött a Szövetségi Gyorssegélyező Hivatal (FERA).

Egy helyesen működő állam a bő esztendőkben megtakarít, ahogy például a német kormány is tette (1. ábra): takarékoskodott az előző években, és negatív költségvetési hiányt, azaz költségvetési többletet realizált, tehát megtakarított és csökkentette az államadósságot. Ehhez képest a rendszerváltástól kezdve folyamatosan nő Magyarország eladósodása (2. és 3. ábra).

Tehát nem az a meglepő, hogy most válság van, hanem az, hogy eddig el tudtuk odázni, és még csak ekkora. Szűk baráti körömmel már négy éve számítunk erre a válságra. Ez természetes része a gazdaság működésének, és lesz ez még rosszabb is.

Nem a koronavírus vagy akármilyen háború okozza, ezekre csak ráfogják: ez az előző évek monetáris politikájának könnyen belátható következménye világszinten is, de itthon különösen! Ezt fontos leszögezni. Aki azt hitte, hogy örökké jó világ lesz, és ingyen lesz minden, az tévedett. Egyébként tavalyelőtt eljutottam oda, hogy már Borsodban sem találtam segítséget egy fuvar méh hazahozatalára. Ennyire ellustult mindenki. Nem is biztos, hogy nincs szükség néha ezekre a válságokra, hogy az embereket egy kicsit felrázza, az életképtelen vállalkozásokat kirostálja.

Az egyén felelőssége

Egy ilyen válságos időszakban gyorsan emelkednek a kamatok, csökken a hitelképességünk, komoly adóügyi változások történnek egyik napról a másikra (lásd kata), drágulnak az üzemanyagok, alapanyagok, és még sorolhatnánk. Egy ilyen környezetben sokunkban felmerülhet, mi lenne a legjobb stratégia vállalatunk vagy életünk vezetésére. Ezt többféleképpen is felfoghatjuk. Vannak, akik komoly kockázatokat mernek vállalni, és tőzsdére viszik a pénzüket.

Esetleg egy adott szinten stabilizálódik, de hónapról hónapra, helyenként napról napra sokszor emelkedik, majd csökken (OTP). Ezen jó pénzeket lehet keresni, de nagyon könnyen el is bukhatjuk a teljes összeget. Van, aki pedig minden pénzét a lehető legértékállóbb, legstabilabb eszközbe fekteti. Ez régen az arany volt, de ebben a válságban ez eddig nem tűnik nyerőnek. Egyelőre a dollár tűnik a legjobban hozó, stabilnak tekinthető befektetésnek, de ez is gyorsan változhat. Esetleg ingatlanról is beszélhetünk, mint értékálló befektetésről, ha hosszú távra tervezünk, hiszen ha össze is omlik a piac, és csökken az értéke, hosszú távon azért nőni fog. Ha pedig kiadásra vettük, akkor a bevételünk nem függ a befektetés (lakás) értékétől, ezért nem kell törődnünk a nem realizált értékcsökkenéssel. A két stratégia között gyakorlatilag minden árnyalat megtalálható, attól függően, ki mennyire kockázatkedvelő vagy -kerülő.

Én egész életemben kockázatkerülő voltam a számomra fontosnak tartott területeken (munkahely, vállalkozás, befektetés), ezért egy ennek megfelelő stratégiát javaslok. Fektessük pénzünket ingatlanba vagy a vállalkozásunkba, magunkba. A termékek ára ugyanis 20 százalékos inflációnál gyorsan nő (a méz kivétel, sajnos). A gyakorlatban mindegy, milyen stratégiát választunk, a lényeg, hogy ha kockázatot vállalunk, az kalkulált kockázat legyen. Számoljunk azzal az eshetőséggel, hogy rosszul is sikerülhet, és ne mást szidjunk egy rossz befektetés esetén, hanem tanuljunk belőle, és legközelebb csináljuk jobban.

Csak rajtunk múlik, mit hozunk ki a helyzetből. Ha otthon a párnába dugva (értsd: ma ez a bankszámlánk), forintban tartjuk a pénzünket, és azt hisszük, nem veszíthetünk vele nagyot, tévedünk.

Az elmúlt két évben körülbelül 30 százalékkal csökkent a forint vásárlóereje, tehát körülbelül pénzük harmadát vesztették el az ilyen stratégiát követők. Nem beszélve arról, hogy a történelem során volt már több hiperinfláció, amikor ezek a megtakarítások teljesen elértéktelenednek. A legfontosabb, hogy legyen stratégiánk, ismerjük meg a lehetőségeinket, és tudatosítsuk magunkban a vállalt kockázatokat.

Lesz ez még jobb is

Viszont, ami fontosabb: ugyanilyen természetesen következik a gazdaság ciklikus mivoltából, hogy nem fog ez örökké tartani. Ahogy a méhészetben is a rossz években kell a legtöbbet tennünk azért, hogy állományunkat visszaszaporítsuk, ha csökkent a létszám, vagy ha csak az akác fagyott el, növeljük a létszámot. Így a következő, várhatóan jobb évet teljes erővel ki tudjuk használni, ugyanígy egy vállalkozás vezetésében is itt dől el, mi lesz a sorsunk. Jól döntünk vagy rosszul? Győztesek vagyunk vagy vesztesek?!

Természetesen ehhez is szükség van tőkére. Ha eddig jól sáfárkodtunk, jelenleg van megtakarításunk, és ez nemhogy elegendő két szűk esztendőben életszínvonalunk fenntartására, hanem még fejlesztésre is jut belőle. Csak így tudunk megfelelően gazdálkodni. Fáj kimondani, de akinek ez nincs meg, az vakarhatja ilyenkor a fejét. Az nem készült fel megfelelően, és rosszul vezette a vállalkozását! Nekem sincs meg természetesen, mert amikor folyamatosan beruház az ember, ez nagyságrendileg elvárhatatlan. Viszont nem is ebből tartom fenn magam, hanem a multitól kapott fizetésemből, így az összes méhészeti bevételemet vissza tudom forgatni. Szerintem sokan csináljuk másodállásban – a tanulság az, hogy nem most kell otthagyni a főállást, mert akkor nem fogunk tudni befektetni a szűk esztendőkben, és nem tudjuk kellően venni az akadályokat. Illetve csak nagyon speciális helyzetekben lehet jó ez a megoldás.

Most húzzuk meg egy kicsit a nadrágszíjat, de ne a vállalkozás fejlesztésében húzzuk be a féket először, hanem a magán­életünkben. Ne a méheken spóroljunk!

Az egyéni vállalkozók gyakran esnek abba a hibába, hogy a magán-költségkeret és a vállalkozás összemosódik, főleg, ha az üzlet főállású tevékenység. Pedig a sikeres vállalkozásépítés érdekében mindenképpen különbséget kell tenni, az adóügyi szempontról nem is beszélve. Tegyük fel a kérdést, hogy egy adott kiadás mennyiben járul hozzá az üzleti eredményünk növekedéséhez. Ha van szabad egymillió forintunk, a legújabb exkluzív okostelefon megvétele vagy új kaptárak, keretek, cukor és gyógyszer táplálja a méheinket inkább? Ez az alapvető különbség befektetés és pénzköltés között. A szabadidőnkben menjünk ki a méhesbe, és nézzük meg, tudunk-e valami hasznosat tenni. Kezdjünk el előkészülni a következő évre. Fogjuk meg a lehető legjobban. Erre készüljünk, tartalékoljunk. Az se baj, ha mézben tesszük, vagy más nyersanyagban, a forint értékvesztése ugyanis már akkor is reálérték-csökkenést mutat, ha prémium állampapírban tartjuk a pénzünket.

Érdekességképpen: Srí Lanka fizetőeszközéért a májusi államcsőd óta még mindig 1,1 forintot adnak. Pedig a Srí Lanka-i rúpia 45 százalékot gyengült. De már a szomáliai schilling is 60 százalékot erősödött a forinthoz képest idén!

Lehet ez ingatlan vagy a vállalkozásunkhoz szükséges fizikai eszközök, esetleg tudás, ami a legjobban kamatozik. Jelenleg a tőzsde ingatag mivolta miatt a nem profi befektetőknek a részvényeket semmiképp sem javasolnám.

De ugyanilyen jó lehet, ha mézben tartjuk a pénzünket. Természetesen egy biztonsági tartalékot muszáj készpénzben tartanunk, ezt én minimum hathavi teljes kiadásunkként tudom leírni (de egyévnyi érthetően sokkal biztosabb). Ellenben, ha ehhez el kell adnunk minden mézünket, akkor sem kell megijednünk. Nem meglepő, hogy a recessziótól, az inflációtól és a rezsiemeléstől való félelmükben azok, akik ezt fel tudják fogni, meghúzzák kicsit a nadrágszíjat, ahogy azt nekünk is kell. S ilyenkor a méz sajnos háttérbe szorul, különösen addig, amíg a cukron hatósági ár van, tehát a jelenlegi piaci ár töredékéért kapják meg az emberek.

Úgy látszik, nagyobb részt azok veszik a mézünket, akik fel tudják fogni ezeknek a súlyát – valószínűleg ők engedhetik ezt meg maguknak általában, s most ezen spórolnak. De nem lesz ez mindig így.

Ahogy a jó időkben tudjuk, hogy a hét bő esztendőt a hét szűk esztendő követi, úgy most is megnyugodhatunk. Semmi sem tart örökké. Lehet, sőt szerintem muszáj is pozitívan látni a világot, ha vállalkozók vagyunk.

A recesszió először az életképtelen vállalkozásokat sújtja, amelyek már eddig is rosszul működtek, nem rendelkeznek tartalékokkal vagy éppen adósságaik vannak. Ezek a vállalkozások, ha már eddig sem termeltek elegendő profitot, akkor a visszaesésben, a csökkenő kereslet miatt elsőként esnek el. Ezeknek, kis túlzással, létre sem lett volna szabad jönniük. Ugyanígy, ha egy ember életében nem tudja felmérni a szükségleteit, rosszul sáfárkodik, akkor méheit vajon megfelelően látja el? Komoly kockázatot látok abban, hogy ezek az emberek nem kezelik megfelelően a méheiket.

Kevesebb méhcsalád jobb mézárat és kevesebb méhbetegséget eredményez már középtávon is. Másodszor, a nélkülözhető munkavállalókat fogják először elbocsátani a cégek. Mindkettő növeli a rendelkezésre álló munkaerőt, ezek az emberek szívesen eljönnek majd nekünk segíteni, és az eddig megfizethetetlen segédmunkás könnyen újra elérhetővé és megfizethetővé válhat.

Szarka Tamás
méhészmérnök

 

A korábbi részeket itt olvashatják:

A méhész is vállalkozó – A méhészet, mint vállalkozás

A méhészet, mint vállalkozás 2.

A méhész is vállalkozó 3.

A méhész is vállalkozó 4.

A méhész is vállalkozó 5.

A méhész is vállalkozó 6.