Back to top

Hajtisztítás a növények erejével

Szappanfű és társai: növények melyek segítségünkre lehetnek a haj tisztításában, ápolásában. A vegyipar által előállított tisztítószerek és samponok szépen haboznak, és tisztává varázsolnak minket és az otthonunkat. De ennek végül a természet issza meg a levét, mert a hab és a tisztítóhatás nem szinonimák. A habzás csak a mutatvány része, hogy elhiggyük, hogy a szer tökéletesen működik.

Hajtisztításra a hazai gyógynövénypaletta is kínál lehetőséget, és ez nem csak nekünk, de a környezet számára is sokkal kedvezőbb, sőt, rendkívül könnyen megtermeszthetők és kifejezetten kíméletesek. Azoknak is van megoldás, akiknek nagyobb az igénye a különlegességekre vagy az egzotikumokra, hiszen akad néhány különleges, superfood kategóriás növény erre a célra is.

A növények szappanja

A szaponin kifejezés a latin sapo, szappan szóból képződött. A növényvilágban meglehetősen gyakran előforduló vegyületcsoport, melyből már többszáz vegyületet izoláltak. Közös jellemzőjük, hogy vízzel elkeverve, összerázva habot képeznek.

A természet által kínált tisztítóvegyület sokkal visszafogottabban habzik, gyengéden tisztít, de nyilván az élő vizeket ezektől is óvni kell.

Szappanfű: Nomen est omen
Szappanfű: Nomen est omen
Fotó: wikipedia
Szappanfű

A szegfűfélék népes családjába tartozó orvosi szappanfű (Saponaria officinalis) a nevéhez hűen tisztító- és tisztálkodószerek készítésére alkalmas. Évelő, termesztése viszonylag könnyűnek mondható, de terjeszkedésére számítani kell. Amennyiben rendszeresen használjuk, nem fog a fejünkre nőni. Májustól hozza kellemesen édeskés, rózsaszínes- lilás színű, esténként felerősödő illatú virágait. Használhatjuk frissen és eltehetünk belőle szárítva későbbre. Mosásra, tisztálkodásra való használata a kőkorszakig nyúlik vissza.

 

A teljes növény használható, mivel minden része tartalmaz szaponint. Levele és virágja nyáron, gyökere ősszel gyűjthető.

Frissen használva 3- 4 virágos hajtás elegendő egy alkalomra. Tegyük a kisebb darabokra vágott növényi részeket (levél, szár, virág) egy nagyobb tálba, és öntsünk rá kb. két liter meleg vizet. Áztassuk egy keveset, majd amint bírja a kezünk a hőfokot, kezdjük el gyúrogatni, morzsolgatni, dörzsölni, kinek mi esik jobban a kezére. Pillanatok múlva megindul a szaponin kioldódása, és lágy selymes hab öleli körül dolgos kezünket. Nagyjából 5- 6 perc elegendő, hogy egy megfelelő hatóanyagtartalmú, zöldes színű oldathoz jussunk. Szűrjük át egy lavórba, adjunk hozzá meleg vizet és használjuk fel azonnal. A hajat és a fejbőrt megnedvesítjük, „beáztatjuk”, utána finom mozdulatokkal megmasszírozzuk. Néhányszor megismételjük, majd a vizet lecseréljük. Mivel semmilyen vegyszer és káros anyag nincs benne, amint kihűlt felhasználhatjuk növények locsolására. Az öblítővízbe löttyintsünk egy kis ecetet és távolítsuk el a mosószermaradványokat a hajból. Finoman itassuk fel a nedvességet, majd szárítsuk meg, anélkül, hogy a nedves hajszálakat megcincálnánk.

A szappanfűkivonat a vékonyszálú, gyengetartású haj számára valóságos áldás, mivel kíméletesen tisztít, és természetes módon lazítja, emeli meg a hajat. A szárított, felaprított növényi részeket kis lángon főzzük, ne forraljuk, majd hasonlóképpen használjuk.

Fotó: wikipedia

Borostyán

Fiatal leveleit augusztus- szeptember környékén, éppen virágzás előtt érdemes gyűjteni, mert ilyenkor a legmagasabb a hatóanyagtartalmuk. Nyolc- tíz friss, fiatal levelet tépdessünk darabokra és főzzünk 500 ml vízben 10 percig kis lángon, szűrjük át és öntsük a hajmosó vízbe.

A mosódió hazsnálata már elterjedt hazánkban
A mosódió hazsnálata már elterjedt hazánkban
Fotó: wikipedia
Mosódió

A szappanfafélék családjába tartozó Sapindus mucorossi termése használható mosásra, készíthetők belőle különféle tisztítószerek és természetesen sampon is. Nyolc termésfelet főzzünk közepes lángon 1 liter vízben 10 percig. Szűrjük az oldatot a mosóvízhez, áztassuk bele a hajat, finoman dörzsöljük át a fejbőrt, végül öblítsük le ecetes vízzel. Csodálatos tartást ad a hajnak.

 

Shikakai

Az Acacia concinnata, közismertebb nevén Shikakai évezredek óta alkalmazott ájurvédikus gyógynövény. A növény levelét, termését és kérgét gyűjtik, szárítják vagy kivonatot készítenek belőlük. A szárítmány porrá őrlés után alternatív samponként szolgál. Hatékonyan, de gyengéden tisztít, miközben kondicionálja a hajat, erősíti a hajgyökereket, serkenti a hajnövekedést, megszünteti a korpásodást és a fejbőr viszketését. Nem ajánlott várandósság idején, gyermekek számára és nagyon száraz haj esetén önmagában használva. Mérjünk ki 25-50 g port és keverjük krémesre kétszer annyi forralt vízzel.

Hagyjuk kellemesen elviselhető hőmérsékletűre hűlni, és vigyük fel a megnedvesített hajra. Enyhén masszírozzuk át a fejbőrt és legalább 5 percig tartsuk a hajon mielőtt langyos vízzel leöblítenénk.

A balzsamdió kevésbé ismert
A balzsamdió kevésbé ismert
Fotó: wikipedia
Balzsamdió

Az Emblica officinalis termése megszárítva, porrá őrölve alkalmas a haj tisztítására és táplálására. Erősíti a hajgyökeret, serkenti a hajnövekedést, javítja a haj szerkezetét, megállíthatja a hajhullást, meggátolja a korpásodást, késlelteti az őszülést. 50 g amlaport (hajtömegtől függően lehet többet is vagy kevesebbet) némi 40 °C-os vízzel sűrű masszává keverünk, belemasszírozzuk a benedvesített fejbőrbe és a hajba. Legalább 20 percig zuhanysapkával a fejünkön dunsztolódunk, aztán langyos vízzel alaposan leöblítjük. Első használat előtt érdemes ellenőrizni, hogy tolerálja- e a bőrünk.

A növényi „tisztítószerek” világa rendkívül érdekes. Mindenképpen megéri látogatást tenni oda, különösen annak, aki allergiás a vegyszerekre, illetve annak, aki környezettudatosabb és emberbarátabb megoldást szeretne találni.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növényvédelmi Szakmérnöki képzés indul Keszthelyen, a Balaton fővárosában

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete posztgraduális képzés keretében lehetőséget nyújt agrárszakemberek számára növényvédelmi szakmérnöki szakon. A növényvédelmi szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak magyar nyelvű, négy félévet felölelő levelező képzés.

Átírnák az eredetjelölésre vonatkozó paragrafusokat

A friss és szeletelt zöldség-gyümölcsök forgalmazási előírásairól szóló új jogszabálytervezetről folytat nyilvános konzultációt az Európai Bizottság. Megszólalt az ügyben az európai friss zöldség-gyümölcs ágazatot képviselő szövetség (Freshfel Europe), és rámutatott, hogy messzemenő következményei lesznek, ha az országspecifikus eredetmegjelölés kötelező szabályait fenntartják a konyhakész, szeletelt gyümölcsök és zöldségek esetében.

Magas a páratartalom, minden fertőz – növényvédelmi előrejelzés 23. hét

Az időjárási körülmények a betegségeknek és kártevőknek egyaránt kedveztek. Külön ki kell emelni a levéltetűfajok igen erős invázióját, mely szinte minden növénykultúrát érint, de védekezni kell egyebek között a varasodás és a gyümölcsmolyok, valamint a rózsalisztharmat ellen is.

5 étkezési szokás a gyors fogyásért 50 éves kor felett

Amikor azt látjuk, hogy a mérlegen a szám lefelé mozog, nagyszerű érzés, de amikor ezek a számok növekednek vagy stagnálnak, az kissé frusztráló lehet. A megfelelő ételek és az egészséges táplálkozás kulcsfontosságú, ezért a szakértők megosztják a titkot a fogyáshoz, mely 50 éves kor felett is könnyen kivitelezhető.

A zöld színű rózsavirágtól az ehető rózsaszirmokig... Így készítsünk édes rózsavirág csipszet!

60 éves a Budatétényi Rózsakert: Rózsafesztivál különlegességekkel… Hétvégén rózsafesztivál helyszíne volt a Budatétényi Rózsakert, ahol sok különlegességet, többek között a „zöld virágú rózsát” is megcsodálhatták az érdeklődők. A rózsa ráadásul egy ehető, iható, illatával lelket ápoló dísznövény.

A legszebb standok Fehérvárcsurgón

Hatalmas érdeklődés övezte az idei Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok rendezvényeit Fehérvárcsurgón. A színvonalas kiállítás és vásár záró eseménye a közönségdíj és a szakmai díj átadása a legszebb standok készítőinek.

Takarónövény-kísérletek homoki szőlőben

Homokon, ahol az 1 százalékos humusztartalmat már jónak nevezik, a gazdálkodás, főleg a hosszú távra tervező gazdálkodás nagy kihívás. A máshol megszokott módszerek itt nem működnek – igaz, ezek a „megszokott” módszerek máshol, az ország szinte minden területén is rontják a talajt. Egy maroknyi elkötelezett gazda egyesületi keretek között keres megoldást.

Aggasztó szermaradványok a dísznövényeken

Az osztrák Global 2000 környezetvédelmi szervezet virágcsokrok, szobanövények és kerti virágok növényvédőszer- tartalmát vizsgálta. A független laboratóriumi mérések során a minták 94%-ában találtak vegyszermaradványokat.

Növényvédőszer-piac 2022

A Kynetec Hungary Kft. (volt Kleffmann és Partner Kft.) független piackutató cég 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag-, a műtrágya és a növényvédőszer-piacot. Alábbi összeállításunk megosztásával is szeretnénk megköszönni a részvételt mindenkinek, akik valamelyik kutatásunkban segítségünkre volt.

Átadták az abdai vásárteret

A magyar gazdaság megerősítése, a családok és a munkahelyek védelme a kormány legfontosabb célja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Abda Agora átadó ünnepségen.