Metszeni márpedig kell!

Az ismereteket Bicskei Deján Kende okleveles kertészmérnök, gyümölcsész „közvetítette”, Senkó Balázs polgármester pedig a falu gazdag mezőgazdasági tevékenységéről adott tájékoztatást. A többi között burgonyát, paprikát termesztenek, aszalnak és gyümölcsleveket préselnek Tilajújhegyen.

A 76-os főút mentén, festői környezetben fekvő faluban több, mint másfél évtizede határozták el, hogy megteremtik a kiskerti gazdálkodás fenntarthatóságával kapcsolatos feltételeket. Az idő meglehetősen gyorsan igazolta a tervek helyességét, a lehetőséget a lakosság is kedveli, a technológiákat pedig a családi gazdaságokban egyre többen alkalmazzák. Senkó Balázs kiemelte:

Senkó Balázs édesapja, Senkó József volt a település polgármestere, aki elindította ezt a vonalat. Mégpedig annak érdekében, hogy a kiskerti termelés fennmaradjon a településen, minél többen kell gazdálkodjanak otthon. A mezőgazdasági Start Plusz Mintaprogram keretében sikerült elindítani, illetve megvalósítani a szükséges beszerzéseket, létrehozni azokat a beruházásokat, melyek ma is alapját képezik a tevékenységnek. A termelés mellett feldolgozókat üzemeltetnek. Az egyik az aszaló, ahol a lakosság terményeit szárítják, az igény egyre nagyobb erre a tevékenységre. A másik a lékészítő „üzem”, amiben az alma, körte, szőlő és barack terméseket dolgozzák fel, csomagolják. A berendezést úgy állították be, hogy a kiskertekre jellemző mennyiségeket is hatékonyan fel tudja dolgozni. A környéken több létesítmény is működik, elsősorban piaci alapon, s ezek a gyümölcsérés időszakában, a nagy dömpingben feltorlódó termés miatt csak nagy mennyiséget tudnak fogadni. Ők ezt a rést célozták meg, a kisebb termések feldolgozását végzik.

Ez a munka azért is különleges, mert nemcsak faültetésre késztetik az embereket, hanem megmentik a régi fajtákat. A repertoár egyre szélesebb. Ahogy mesélte, édesapja a zalakoppányi szőlőhegyben lakott annak idején, és sokáig oltványokat készített. A gyümölcsész mozgalomhoz Kovács Gyula, ismert szakember által csatlakozott. A településen polgármesterként ő indította el az oltónapokat, melyek hagyománya a 2000-es évek közepéig nyúlik vissza. A saját maguk által készített oltványok száma egyébként megközelítőleg ezer darab évente, ezekhez a földet is ők keverik.

Bicskei Deján Kende az elméleti és gyakorlati bemutatón hangsúlyozta: nem elhanyagolható, alapvető dolog, hogy a gyümölcsfákat tavasszal meg kell metszeni. Még ha ezt esetleg rosszul is tesszük, akkor is jobb, könnyebb helyrehozni a hibákat, mintha hozzájuk sem nyúlunk.

Tudnunk kell előre, hogy mit szeretnénk, hiszen a metszéssel akár 3–5 évre előre meghatározzuk a fákat – tette hozzá, megjegyezve: többféle technika létezik, s ezek időnként változnak is. – Ha összeállítunk két kertészkedő embert metszőollóval a kezükben, akkor egészen biztos, hogy különböző lesz a véleményük arról, miként kell megmetszeni az adott gyümölcsfát, s egyik sem enged a saját véleményéből. Pedig nem árt tudni, hogy a metszés tekintetében is folyamatos a fejlődés, változnak az értékrendek, a szemléletek, gyakoriak az úgynevezett finom technikák, apróbb műveletek. Ezek elsősorban a nagyobb ültetvényeken, gyümölcsösökben jelennek meg, és sajnos elég nehezen jutnak el a háztáji kertekbe. Ezért is fontosak a tilajújhegyihez hasonló rendezvények, mert sok-sok új ismeretet kapnak az érdeklődők. Akik részt vesznek az ilyen jellegű programokon, azok nyitottak, és alkalmazzák az újonnan szerzett tudást. Szerencsére egyre többen vannak, köztük fiatalok, s olyanok, akik városból költöztek ki falvakba, és gyümölcsöket termesztenek.

– Az 1990-es évek előtti évtizedekben szinte minden háznál termeltek gyümölcsöket, és nagyüzemi gyümölcsösökből sem volt hiány. Aztán ez a helyzet teljesen leromlott, az emberek nem foglalkoztak a termeléssel, inkább megvásárolták a szükségletüket a boltokban. Szerencsére beindult a Tündérkert Mozgalom, ami sokat segített, de a közösségi „művelés” rányomta a bélyegét a tevékenységre. Sok régi fajtát fedeztek fel, mentettek meg, telepítettek újra, de sajnos a fajták nem szaporodtak a várt ütemben. Igaz, egy fának 8–10 év kell, mire megmutatja magát, és szaporítani lehet. Sokan azért döntöttek a régi fajták mellett, azért keresték őket, mert azt hallották, hogy rezisztensek, nem kell őket permetezni. Én azt mondom és vallom, hogy nem is a permetezés a lényeg, hanem hogy amikor megkóstolom az adott gyümölcsöt, milyen az íze.

– A magyar gyümölcstermesztés jövőjével kapcsolatosan optimista vagyok, da sajnos a globális piacon csatát vesztettünk. Az ültetvények közül sok eltűnt, az üzletekben egyre több a külföldi gyümölcs, köztük olyanok, melyek itthon jó minőségben megteremhetnének. Sajnos azt kell mondanom, hogy a családok asztalairól is eltűntek a gyümölcsök, az nem fogyasztás, ha néha eszünk néhányat, meg évi öt alkalommal felbontunk egy lekvárt. Régen a családok naponta fogyasztottak gyümölcsöt, akár frisset, akár aszaltat, nem volt étkezés, hogy ne került volna valami az asztalra. Én úgy gondolom, hogy ezen a helyzeten a gasztronómia felől lehet javítani, megteremtve az igényt arra, hogy az emberek a gyümölcsökhöz nyúljanak, fo­gyasszák, kérjék azokat. Ennek az is az eredménye lenne, hogy egyre többen ültetnének gyümölcsfákat, mert tulajdonképpen ez mindennek az alapja.

Kiderült ez Tilajújhegyen is, ahol úttörő munkával igazi értéket teremtettek, arról nem is beszélve, hogy szívvel-lélekkel végzik a gyümölcsészettel kapcsolatos tudás közvetítését.