Back to top

Alkotó emberek nélkül nincs versenyképes jövő

A hazai innovátorok kivételes teljesítményének elismerésén túl fontos tudatosítani a társadalomban, hogy alkotó emberek nélkül nincs haladás, versenyképes gazdaság, versenyképes társadalom, vagyis nincs versenyképes jövő – fogalmazott az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a 31. Magyar Innovációs Nagydíj átadó ünnepségén a Parlamentben.

Az eseményen Farkas Sándor Agrár Innovációs Díjat adott át az AgroVIR Kft.-nek, amely vállalkozás 2008-as alapítása óta elkötelezett az agrárium digitalizációja mellett. A céget olyan gazdák indították el Magyarországon, akik lehetővé kívánták tenni a gazdálkodók számára, hogy intelligens, digitális technológiával irányíthassák és fejleszthessék tevékenységüket, így fenntartható és hatékony módon termelhessenek. Fejlesztésük, az AgroVIR Farmmenedzsment, ami egy integrált mezőgazdasági vezetői döntéstámogató és ügyviteli rendszer – mutatta be a díjazott tevékenységét Farkas Sándor.

vtf_8602.jpg

Fotó: Vermes Tibor

A miniszterhelyettes az Agrárminisztérium kiemelt küldetésének nevezte, hogy Magyarországon minél több gazdálkodó használja a digitális technológia biztosította lehetőségeket. Különösen a precíziós gazdálkodás nyújtotta technológiákat, vagy olyan döntéstámogató eszközök alkalmazását, amelyek segítik az agrotechnológiai folyamatok fenntartható tervezését.

Farkas Sándor a több mint három évtizedes múltra visszatekintő Magyar Innovációs Nagydíj kapcsán úgy fogalmazott: a nagydíj elnyeréséig vezető út olyan megmérettetés, amely hosszú évek óta felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon számos tehetséges innovátor működik a legkülönbözőbb tématerületeken.

Az ő tisztük, hogy a kreativitásuk, az innovációjuk gyakorlata és sikere a műszaki- és természettudományok mellett az agrárium eredményeit és társadalmi presztízsét is növelje. A magyar kormány céljai között szerepel, hogy Magyarországot a jelentős európai innovátor nemzetek sorába emelje 2030-ra – mondta. Hangsúlyozta: azon dolgozunk, hogy piacképes fejlesztésekben, termékekben és szolgáltatásokban minél több magyar ötlet hasznosuljon Magyarországon és külföldön. Az agráriumban ma már egyre inkább elengedhetetlen a digitális, precíziós eszközök használatát magában foglaló technológiai fejlesztés, és az ide vonatkozó tudásátadás. A mezőgazdaságot érő, folyamatosan gyarapodó kihívások közepette egyre inkább támaszkodni kell a tudományos eredményekre, a fejlesztésekre, és a precíziós technológiák széleskörű alkalmazására – húzta alá.

vtf_8344.jpg

Fotó: Vermes Tibor

A miniszterhelyettes megerősítette, hogy a gazdálkodók egyre inkább partnerek az új technológiák használatában. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az agrártárca által meghirdetett pályázatnak, a „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatásának” a sikere, melynek keretében 2 665 kérelem részesült közel 195 milliárd forint támogatásban.

Az Agrár Innovációs Díj mellett átadták a Magyar Innovációs Nagydíjat, a Környezetvédelmi Innovációs Díjat, az Informatikai Innovációs Díjat, az Ipari Innovációs Díjat és az „Alapkutatástól a piacig” Innovációs Díjat.

Forrás: 
AM közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Méhészkedés háború idején

Ütött-kopott kamion áll meg az ismerős nagylucskai méhész háza előtt. A jármű ponyvája ugyancsak szakadozott, felfedezni vélek rajta néhány golyó ütötte lyukat is. Vászja, a sofőr, igazán nem mondható bőbeszédűnek. Kérdő tekintetem láttán csak annyit jegyez meg, hogy a kamiont az unokaöccsével közösen használja.

Rekordösszeg az agrárium fejlesztésére

A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés az idén 750 milliárd forintot biztosít, amelyből 386 milliárd forint már megérkezett az érintettekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, Balkányban, egy gazdafórumon.

Köszönet az agrárszakképzésben dolgozó pedagógusoknak

„Kell egy alkalom, hogy kilépve a hétköznapokból, ünnepelhessünk. A pedagógusok is magvetők, akik sok fiatalban plántálták el a tudás magvait”- köszöntötte Nagy István agrárminiszter a megjelent tanárokat, oktatókat a Magyarországon 1952 óta minden év június első vasárnapján megrendezett Pedagógus Nap alkalmából szervezett kitüntetésen.

Tovább kell erősíteni a magyar-francia kapcsolatokat

Elkötelezettek vagyunk a magyar-francia agrárszakmai, politikai és kereskedelmi kapcsolatok erősítése mellett – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Claire Legrast, Franciaország budapesti nagykövetét.

A fa a 21. század építőanyaga

Sopronban a III. Erdei Szabadegyetem – döntéshozóknak című két napos eseményen június elején a faalapú gazdaság, az erdészet, a fa- és az építőipar szereplői és irányítói körüljárják a fa, mint megújuló nyers- és építőanyag alkalmazási lehetőségeinek kérdéseit.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

Tanösvényekkel és kilátókkal várnak a Veszprém környéki erdők

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csaknem 50 000 hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz több mint 50 éve. 2018 óta, több mint 83 hektár területen végeztek újerdő telepítést és közel 300 hektáron erdőfelújítást.

Zavarosan indult a felvidéki agrár-ágazat éve

Nehéz időket kell megtapasztalniuk a szlovákiai gazdáknak. Nyakukon a támogatási kérelmek leadása, de újak és sokszor kidolgozatlanok, előkészítetlenek a követelmények. A kormány – és vele az agrárminiszter – cseréje emellett csak mellékes eseménynek tűnik. Az agrárminisztérium vezetőinek cseréjéhez lassan már hozzászoknak.

Természeti tőkénk megóvása stratégiai kérdés

A természetvédelem területén és a természet védelméért dolgozó szakemberek mindannyiunkat megajándékoznak, eredményeikből mindannyian részesülünk. A tiszta víz, a jó levegő, a gazdag termőtalaj, a természetes élőhelyek által biztosított ökológiai szolgáltatások ugyanis közös kincseink - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Pro Natura díjak, a Pro Natura Emlékplakettek és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadóján.