Back to top

Megkezdődik a Natura 2000 gyepekhez kapcsolódó támogatás kifizetése

A hónap végéig mintegy 12,5 milliárd forint értékű támogatást vehetnek fel az agrárvállalkozók a „VP4-12.1.1-16 „Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” megnevezésű pályázati felhívás kapcsán - jelentette be Feldman Zsolt.

A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár kiemelte, hogy hazánkban a Natura hálózat gyep hasznosítású területeire speciális földhasználati előírások vonatkoznak, amelyek betartása többletköltséget, illetve adott esetben bevételkiesést jelent a gazdálkodók számára. Ennek ellentételezésére támogatást igényelhettek az érintettek.

A tavalyi aszály okozta károk után kulcsfontosságú minden támogatás az érintett gazdálkodók számára.

A kompenzációs támogatásra több mint 9200 kérelem érkezett, és az érintett gazdák normatív, területalapú, vissza nem térítendő támogatásban részesülnek. A felhívásra az egységes kérelem keretében 2023-ban is lehet beadni támogatási kérelmet, amely egyúttal kifizetési igénylésnek is minősül – hangsúlyozta Feldman Zsolt.

A magyar kormány elkötelezett a biológiai sokféleség helyreállításának, megőrzésének és javításának előmozdításában, amelyet az aktív mezőgazdasági termelők együttműködésével kíván megvalósítani.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöld technológiaváltást sürget a KAP új támogatási rendszere

Új támogatási rendszer lép életbe a Közös Agrárpolitikában, amely minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az ágazat környezettudatos működésére. Emellett a támogatások újfajta elosztása, a kisebb gazdaságok segítése is megvalósul a 2023-2027-es ciklusban.

Minden adott a jó szőlőterméshez

Az időjárási viszontagságok, elsősorban a hűvös miatt lassan fejlődik a szőlő, minden esély és feltétel adott hozzá, hogy idén kiváló borok készüljenek a jó minőségű szőlőből, mondja Kocsis László szőlőnemesítő és szőlőtermesztő, akinek cége, a Göcsej Gyümölcse Bt. Zalaapátiban rendelkezik ültetvénnyel.

Jelentősen nőtt a beruházások volumene az ingatlanberuházások, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság területén

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 első negyedévében a beruházások mértéke éves alapon 2,8 százalékkal mérséklődött.

Tanösvényekkel és kilátókkal várnak a Veszprém környéki erdők

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csaknem 50 000 hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz több mint 50 éve. 2018 óta, több mint 83 hektár területen végeztek újerdő telepítést és közel 300 hektáron erdőfelújítást.

Zavarosan indult a felvidéki agrár-ágazat éve

Nehéz időket kell megtapasztalniuk a szlovákiai gazdáknak. Nyakukon a támogatási kérelmek leadása, de újak és sokszor kidolgozatlanok, előkészítetlenek a követelmények. A kormány – és vele az agrárminiszter – cseréje emellett csak mellékes eseménynek tűnik. Az agrárminisztérium vezetőinek cseréjéhez lassan már hozzászoknak.

Embertelen körülmények a német ültetvényeken

A német ültetvényeken dolgozó idénymunkások olyan körülmények között dolgoznak, amelyek az emberi méltóságot csorbítják, derül ki az Oxfam nemzetközi humanitárius szervezet legfrissebb felméréséből.

Európában a Pireneusi-félsziget kivételével kedvezőek a terméskilátások

Kedvezőek a terméskilátások Európában a Pireneusi-félsziget kivételével, ahol fokozódott az aszály, így tovább csökkentek a spanyol és portugál termés-előrejelzések a nyári növényekre, sőt az aszály miatt valószínűleg a termőterület is zsugorodik - írta májusi nemzetközi agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A falusi élet

Zebegény Szőnyi szemével – A falusi élet címmel nyílt meg május 20-án a Szőnyi István Emlékmúzeum kétrészes kiállítássorozatának első tárlata Zebegényben.

Természeti tőkénk megóvása stratégiai kérdés

A természetvédelem területén és a természet védelméért dolgozó szakemberek mindannyiunkat megajándékoznak, eredményeikből mindannyian részesülünk. A tiszta víz, a jó levegő, a gazdag termőtalaj, a természetes élőhelyek által biztosított ökológiai szolgáltatások ugyanis közös kincseink - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Pro Natura díjak, a Pro Natura Emlékplakettek és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadóján.

Kína népességcsökkenése a dollár megerősödését eredményezte

A magyar élelmiszer-termelés kihívásairól és lehetőségeiről rendezett konferenciát a Gazdálkodás agrárökonómiai tudományos folyóirat szerkesztőbizottsága május 25-én, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. Az évente megrendezett tematikus konferencia célja, hogy támogassa a hazai agrárgazdaság elméleti és gyakorlati témáiról, kérdéseiről szóló, minőségében színvonalas publikációkat.