Back to top

Sóhelyettesítők használatát engedélyeznék az USA-ban

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) múlt héten jelentette be, hogy olyan szabályozásra tett javaslatot, amely lehetővé teszi a sóhelyettesítők használatát olyan mindennapi élelmiszerekben, mint a sajt, fagyasztott borsó, vagy tonhal konverzv.

A céljuk az új szabályozással, hogy csökkentsék az amerikaiak sófogyasztását, íjra a The Dairy Site a Reuters-re hivatkozva. Az FDA 2021-ben azt tűzte ki célul, hogy a gyártók és étteremláncok átlagosan 12 százalékkal csökkentsék a csomagolt élelmiszerek sótartalmát, mivel ennek túlzott fogyasztását összekapcsolták a szívinfarktus és a sztrók leggyakoribb kiváltó okával, a magas vérnyomással.

"A legtöbb ember az USA-ban túl sok nátriumot fogyaszt. A nátrium nagyrésze pedig a feldolgozott, csomagolt és előre elkészített élelmiszerekből származik, nem abból a sóból, melyet főzés vagy evés közben az ételhez adnak"

- mutatott rá Susan Mayne, az FDA élelmiszerbiztonsági és táplálkozási osztályának igazgatója.

A mostani szabályozás keretében több, mint 20 élelmiszernél változtatnák meg az FDA "azonosítási szabványát", a sajtoktól egészen a gabona lisztekig. Ez a Magyar Élelmiszerkönyvhöz hasonló szabályozás, melyben leírják, hogy bizonyos élelmiszereknek mit kell tartalmaznia, illetve mit tartalmazhatnak opcionálisan ahhoz, hogy adott néven forgalomba kerülhessen.

Forrás: 
The Dairy Site

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jó évet zárt tavaly a Pick Szeged Zrt.

Jelentősen, 2021-es 70,679 milliárd forintról 80,28 milliárd forintra növelte értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly a Pick Szeged Zrt. - derül ki a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett éves beszámolójából.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

A floridai cukornád termesztő digitális tervei kikristályosodnak

Évek óta több milliárd dollárnyi technológiai innováció árasztja el az amerikai mezőgazdasági szektort is, és a gazdálkodási folyamat során a legkorszerűbb adatgyűjtést és -elemzést ígérik. Egyes gazdaságok csak most kezdik kitalálni, hogyan lehet ezeket az adatokat működésbe hozni.

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

Az Állategészségügyi Világszervezet támogatja a madárinfluenza elleni védőoltást

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) azt tanácsolja a kormánynak, hogy a világszerte több százmillió madarat elpusztító és emlősöket megfertőző madárinfluenza elleni védettséget szorgalmazza, hogy ezzel megakadályozza a vírus lehetséges világjárvánnyá alakulását.

Állati eredetű termékek tárolási, szállítási szabálya

Az állattenyésztő kistermelők közül sokan vannak, akik feldolgozott formában a helyi piacokon értékesítik termékeiket. Ennek szabályozására rendelet is született, amelynek célja az élelmiszer-biztonság. A kistermelők számára a jogszabály semmi olyan pluszt nem tartalmaz, amelyet fogyasztói oldalról ne tekinthetnénk alapelvárásnak. A NÉBIH segítségével most összefoglaljuk ezeket a szabályokat.

Alacsony zsír vagy alacsony szénhidrát: melyik a jobb?

Ha egészségesebb életmódra szeretnénk váltani, valószínűleg hallottunk már az alacsony zsírtartalmú és a szénhidrátcsökkentett étrendekről.

30 az új 20

Bármily meglepő, de ahogy az embereké, úgy a modern táplálkozástudománynak és az orvoslásnak köszönhetően a lovak várható életkora is hosszabb lehet, mint elődeiknek volt több mint húsz évvel ezelőtt. Képessé válhatnak akár harmincévesen is aktív életet élni. Igaz, ehhez szükség van néhány alapvető feltétel teljesítésére.

Felső élelmiszer-árkorlát önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarketekkel

Egyes alapvető élelmiszerek felső árkorlátjának önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarket-hálózatokkal a több mint négy évtizede nem mért ütemű élelmiszer-drágulás megfékezése végett.