Esővel az ország döntő részén nagyon jól állunk, kivétel ez alól az északnyugati országrész, amely a Hajnalka napi, szinte saját légörvényünk markáns csapadékából is jórészt kimaradt. A folytatás hasonló, bolondos, immár áprilisi időt ígér: az átmeneti felmelegedés után újabb lehűlés, több-kevesebb csapadék és a jövő héten újabb fagyok érkeznek.
A mögöttünk álló egy hét időjárását alapvetően a 27-én a Kárpát-medence fölött megerősödött légörvény határozta meg. Már szombaton, a ciklon előtt átvonult hidegfront is hozott valamennyi csapadékot, de a legtöbb vasárnap estétől hétfő estig hullott. Döntően eső esett, de hétfőn a halmazállapot északon a hegyekben, majd estétől a Tiszántúlon is havazásba ment át. Kedden napközben a labilis hideg légtömegben sokfelé heves hózáporok alakultak ki.
Összességében az elmúlt napokban az ország délnyugat – északkeleti tengelye mentén nagy területen hullott 20 mm-t meghaladó mennyiség, északnyugaton és délkeleten esett kevesebb. Kedden a Tiszántúlon átmeneti hóréteg is kialakult. A 30 napos csapadékösszeg ismét pozitív eltérést mutat az átlaghoz képest, de északnyugaton és délkeleten elmarad attól. A talajok felszín közeli része a csapadékkal érintett tájakon ismét megtelt nedvességgel, északnyugaton azonban kritikusan száraz maradt. A közepes és mélyebb talajrétegek azonban szinte országszerte jó vízellátottságúak.
A hőmérséklet múlt pénteken tetőzött az egy hetes időszakot tekintve: aznap a csúcsérték többfelé a 25 Celsius fokot is elérte a délies áramlással érkező meleg légtömegben. Ezt követően több hullámban lehűlés érkezett, a sarkvidéki eredetű léghullám a légörvényünk hátoldalán hétfőn zúdult be a Kárpát-medencébe. Keddtől kezdve éjszakai fagyok alakultak ki, főleg szerdán, amikor a levegő nyugalomba jutott és leállt a szél. Csütörtökön északkeleten még voltak fagyok, de jellemzően már gyengébbek, mint az előző napokon 8. ábra. Az 5 cm-es talajhőmérséklet jelenleg 5 és 8 fok között alakul.
Az őszi vetések jó állapotban vannak, korán megindult a tavaszi fejlődésük. Az őszi búza szépen meg van bokrosodva, kezd szárba indulni. A repce a szárnövekedés fenológiai fázisában jár, megjelent a virágkezdemény is.