0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A vidék életminőségét javítja, a gazdasági fejlődést segíti a külterületi útfejlesztés

Magyarországon az elmúlt években csaknem 2500 kilométer hosszú külterületi út újult meg a Vidékfejlesztési Program segítségével, amely hozzájárult a vidéki térségek fejlődéséhez, az ott élő emberek életminőségének javításához – fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Üllés település külterületi útátadóján, csütörtökön.

Az államtitkár a Csongrád-Csanád vármegyei község ünnepségén kifejtette, a vidéken működő vállalkozások és az ott élők számára kiemelt jelentőségű, hogy külterületeik is jól megközelíthetőek legyenek.

Ennek érdekében hirdette meg több alkalommal az Agrárminisztérium az önkormányzatok számára a külterületi helyi közutak fejlesztése vidékfejlesztési pályázati felhívását, amelynek keretében eddig 1656 útfelújítás valósult meg, mintegy 160 milliárd forint támogatás felhasználásával.

Ebből a keretből épült újjá az Üllés szélén futó útszakasz is, amely egyrészt eloszlatja a községen átmenő forgalmat, valamint biztonságos és korszerű elérést biztosít a település környezetében lévő vállalkozásoknak, az itt üveg- és fóliasátrakban nagy értéket előállító kertészeteknek, a település határában lévő több ezer hektár föld megműveléséhez.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, az országos nagy autóút fejlesztési programok jelentősen javítják a vidéki térségek elérhetőségét, emellett pedig a falvak számára ugyanilyen fontosak a jó minőségű külterületi utak, amelyek összekötik a tanyákat, a vállalkozások telephelyét a településsel és segítik igazi gazdasági egységként működni e településeket. A komfortos élet mellett hozzájárulnak a gazdasági fejlődéshez is. Üllés település eredményesen pályázott, így mintegy 200 millió forintból újult meg az itt élők számára oly fontos útszakasz – tette hozzá.

Forrás: Agrárminisztérium