Back to top

Márciusban a vártnál nagyobb mértékben lassult az infláció Olaszországban

Olaszországban márciusban az elemzők által várt 8,2 százalék helyett 7,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután februárban 9,1 százalékos emelkedést mértek - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adatok alapján.

Tavaly május óta a márciusi a legalacsonyabb inflációs ráta Olaszországban.

Az Istat előzetes adatai alapján a fogyasztói árak havi összevetésben 0,3 százalékkal csökkentek az elemzők által előrejelzett stagnálás helyett. Februárban a havi szintű infláció 0,2 százalék volt.

Az olaszországi infláció márciusi mérséklődésének oka elsősorban a bázishatás. Az energiaárak egy évvel ezelőtt az ukrajnai háború miatt meredek emelkedést mutattak. A bázisban így első alkalommal jelenik meg az akkoriban megemelkedett energiaárak hatása, leváltva a háború előtti alacsonyabb szintet.

Az Istat közleményében megjegyezte, hogy az éves szintű infláció lassulását elsősorban az energiaárak mérséklődése okozta. Az olasz statisztikai hivatal adatai szerint az éves árnövekedés mérséklődése nagyrészt a nem szabályozott energiaárak hatásának köszönhető. A nem szabályozott energiaárak éves emelkedése 18,9 százalékra mérséklődött márciusban a februári 40,8 százalék után. A szabályozott energiaárak pedig márciusban 20,4 százalékos csökkenést mutattak, míg februárban 16,4 százalékosat. A feldolgozott élelmiszerek, a nem tartós fogyasztási cikkek és a szállítással kapcsolatos szolgáltatások esetében is lassult a fogyasztói árak növekedési üteme márciusban. Ugyanakkor a feldolgozatlan élelmiszerek és a dohánytermékek ára gyorsuló ütemben emelkedett az év harmadik hónapjában.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) márciusban éves szinten 8,2 százalékra csökkent a februári 9,8 százalékról, havi összevetésben pedig 0,8 százalékos emelkedést mutatott a februári 0,1 százalék után.

Elemzők 8,9 százalékos éves szintű és 1,4 százalékos havi szintű HICP-adatra számítottak.

Az energiaárak és feldolgozatlan élelmiszerek árának figyelembevétele nélkül számított maginfláció azonban a februári 6,3 százalékról 6,4 százalékra gyorsult márciusban Olaszországban.

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint nem látni a maginfláció lassulásának jeleit az euróövezetben. Lagarde múlt szerdán azt nyilatkozta, hogy a fogyasztói árak növekedése idén jelentősen lassul az energiaköltségek csökkenése és a javuló globális ellátási láncok hatására, de a maginfláció továbbra is "erős marad". Az Európai Központi Bank monetáris politikájának alakítása szempontjából kiemelt hangsúlyt helyez a maginfláció értékelésére.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Állati eredetű termékek tárolási, szállítási szabálya

Az állattenyésztő kistermelők közül sokan vannak, akik feldolgozott formában a helyi piacokon értékesítik termékeiket. Ennek szabályozására rendelet is született, amelynek célja az élelmiszer-biztonság. A kistermelők számára a jogszabály semmi olyan pluszt nem tartalmaz, amelyet fogyasztói oldalról ne tekinthetnénk alapelvárásnak. A NÉBIH segítségével most összefoglaljuk ezeket a szabályokat.

Jelentősen nőtt a beruházások volumene az ingatlanberuházások, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság területén

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 első negyedévében a beruházások mértéke éves alapon 2,8 százalékkal mérséklődött.

Felső élelmiszer-árkorlát önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarketekkel

Egyes alapvető élelmiszerek felső árkorlátjának önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarket-hálózatokkal a több mint négy évtizede nem mért ütemű élelmiszer-drágulás megfékezése végett.

Kizárólag helyi spárgát és szamócát kínál

A németországi Aldi Süd április eleje óta kizárólag német spárgát értékesít, május közepétől pedig csakis német szamócát tart, ezzel is támogatva a helyi gazdákat.

Embertelen körülmények a német ültetvényeken

A német ültetvényeken dolgozó idénymunkások olyan körülmények között dolgoznak, amelyek az emberi méltóságot csorbítják, derül ki az Oxfam nemzetközi humanitárius szervezet legfrissebb felméréséből.

A tavasz idén sem maradt el

Az idei ültetési szezonra, az anyák napjára, valamint a ballagásra való fölkészülést megannyi kérdés, bizonytalanság előzte meg, a növényházi kertészek, a díszfaiskolai termelők és a dísznövény-kereskedők sem voltak könnyű helyzetben. Nemcsak az elszabadult infláció, a mindenkit sújtó drágulás, hanem a hűvös, csapadékos tavasz is kiszámíthatatlanná tette, hogy milyen lesz a kereslet, a vásárlási kedv.

Növelte árbevételét és eredményét a 2022-2023-as üzleti évben a Zwack

A Zwack Unicum Nyrt. a 2022. április 1. és 2023. március 31. közötti 2022-2023-as üzleti évben 35,364 milliárd forint bruttó árbevétel ért el, amely 10,7 százalékkal, 3,415 milliárd forinttal meghaladta az előző évi üzleti évét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Világrekord született

Csúcsot döntött a BAUHAUS barkácsáruház-lánc Németországban. A világ leghosszabb virágládasorát ültették be, amely a mannheimi BUGA2023 kertészeti kiállítást díszítette. A nem mindennapi ötletet „világrekord az éghajlatért” mottóval valósították meg.

Jó reklám volt

III. Károly királlyá koronázásának helyszínét Nagy-Britanniában termesztett virágok sokasága díszítette. A Flowers from the Farm egyesület mintegy 80 tagja több mint 120 virágfajt nevelt külön erre a célra.