Hóvirágok a kertben

Védelmét indokolta, hogy a hagymák tömeges kiásása miatt zsugorodtak a természetes állományai, ahol pedig nem ásták ki, ott is általában hosszú tőkocsánnyal szedték a virágokat, ami nemcsak a magprodukciót csökkentette, de a faj genetikai leromlását is gyorsította.

A hóvirág nemzetség az amarilliszfélék jól ismert családjába (Amaryllidaceae) tartozik, legközelebbi rokona a szabad leplű tőzike nemzetség (Leucojum), melyből a tavaszi és a nyári tőzike (L. vernum és L. aestivum) hazánkban védett.

A hóvirágok közös jellemzője a hártyás páncéllevéllel rendelkező hagyma, melyből két tőlevél, köztük pedig egy tőkocsányon egy buroklevél védelmében egyetlen virág fejlődik. Termése háromrekeszű, varratok mentén felnyíló tok. A megtermékenyítés után a tőkocsány jelentősen megnyúlik, hogy a magok minél messzebb szóródjanak a talajra. A magok felületén lipidekben és fehérjékben gazdag olajsejtekből álló magszemölcs található, melyet a hangyák előszeretettel fogyasztanak – erre utal a hangyakenyér elnevezése –, ezért lehordják a bolyba és lényegében elvetik azokat.

A fajok elterjedési területének feldarabolódásához minden bizonnyal hozzájárult, hogy a jégkorszakok végén megemelkedett az Adriai- és a Földközi-tenger vízszintje, és az egykori édesvizű tóból Fekete-tenger lett.

Évszázadok óta ültetik

A redőslevelű hóvirágot (Galanthus plicatus) már a 16. század óta ültetik Európa- szerte. Clusius belga botanikus Ausztria és Pannónia növényeiről írt könyvében (1583) megemlíti, hogy Konstantinápolyból Madame de Heysenteintől kapott e fajból hagymát, melyet Clusius-hóvirágként (Galanthus clusii) még 1840-ben is nagyra értékeltek a kertészek. A Kárpát-medencében csak a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) őshonos. A Brit-szigeteken azonban az sem, az 1770-es években telepítették be, és az összes példánya a mindenkori brit uralkodó tulajdona.

Az Európai Unióban 2005 óta védett (a Tanács 92/43/EGK irányelvének IV. melléklete szerint közösségi jelentőségű szigorú védelmet igénylő), illetve a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény alá esik (CITES II.), ezért se gyűjteni, se ültetni ma már nem szabad. Védelmét indokolta, hogy a hagymák tömeges kiásása révén számottevően csökkentek a populációk. Gyakran gereblyékkel vagy föld­gyaluval gyűjtötték a virágokat, ilyenkor a hagymák is elpusztultak, míg a virágok leszedése nemcsak a magprodukciót csökkentette, hanem a faj genetikai leromlását is okozta a negatív szelekció révén. A hosszú tőkocsányú virágokat ugyanis jobban lehetett csokorba kötni, így a természetes helyükön felszaporodtak a rövid tőkocsányú és rendellenes virágú egyedek.

A közösségi tudományos adatgyűjtés keretében a hóvirág-észlelések adatait bárki feltöltheti a honlapra.

Négy önálló faj

Kertjeinkben főleg az ún. széles levelű hóvirágok (Galanthus latifolia) nyílnak: a pompás hóvirág (Galanthus elwesii), a redős levelű (Galanthus plicatus), a Woronow-hóvirág (Galanthus woronowii) és az Ikarusz-szigeti hóvirág (Galanthus ikariae). Ezen fajok önállóságát genetikai vizsgálatok megerősítették. Közös jellemzőjük a robosztus termet, a széles, lapos, szalagszerű levél és az igen nagy virágfej. A pompás hóvirág a legkorábban nyíló faj, a kikeleti hóvirágot akár két-három héttel is megelőzheti, ezüstös-hamvas leveleiről és belső leplén a V-folt feletti zöld mintáról könnyen felismerhető. A redős levelű hóvirág levelei W-keresztmetszetűek, középerezete ezüstös, belső leple gyakran teljesen zöld. Az Ikarusz-szigeti hóvirág újabban került csak be a hazai dísznövénypiacra, „mindössze” kisarasznyi termetű, lapos és csónakos csúcsú levelei jó fajbélyegek.

Megéri a befektetés Magyarországon Kunszentmárton határában, mintegy 300 négyzetméteren termesztik vágott virágnak a pompás hóvirágot (Galanthus elwesii), évente 4000-5000 szál és 500 cserép hóvirág „szüretelhető” e piciny területről. Telepítése igen költséges, miután négyzetméterenként 100 hagymát kell elültetni, de a befektetés megéri, hiszen nagy a piaci kereslet. Hazánk legnagyobb „mediterrán hóvirágmezője” az Alcsúti Arborétumban nyílik, 7 faj 24 változata gyönyörködteti a február–márciusban érkező látogatókat.

Mindegyik faj jó fagy- és téltűrő, magról és sarjhagymáról egyaránt könnyen és gyorsan szaporodnak, hosszú és erős tőkocsányuk és nagy virágfejük révén kiválóan köthetők csokorba. Ma már mind a négy faj hagymája könnyen beszerezhető a nagyobb kertészeti boltokban. Telepítésük ősszel ajánlott, hogy a virágképződéshez szükséges hideghatást (ja­ro­vi­záció és vernalizáció) megkapják a hagymák. A hóvirágok a természetben ritkán képezhetnek hibridet, mégis találunk rá példát: a kikeleti és pompás hóvirág házasságából a nagyvirágú (Galanthus × grandiflorus), míg a Woronow és egy kaukázusi faj keveredéséből az Allen-hóvirág (Galanthus × allenii) született.

Nyugat-Európában a több évszázada tartó hóvirágmániának köszönhetően ma már több mint ötszáz fajta ismert. Fontos természetvédelmi szempont, hogy a nem őshonos fajokat és fajtákat, valamint a kikeleti hóvirág nyugat-európai fajtáit – melyek időről időre feltűnnek a boltok polcain – csak olyan kertbe telepítsük, melynek közelében nincsenek őshonos hóvirágállományok, így megakadályozható a nem kívánt génáramlás, hibridizáció.

Kiválóan viselik a fák, cserjék árnyékolását, de az aljnövényzet felszaporodása pusztulásukhoz vezet. Nem kedvelik a magas és sűrű gyepszintet, gyakran telepednek meg kőrepedésekben, házfalak tövében. A hóvirágok könnyen szaporíthatók, elvirágzás után a sárguló tokok felnyitásával a magokat 2-3 cm mélyre vessük a talajba, a magoncok virágzására a harmadik évtől számíthatunk. Másik módszer, ha a leválasztott sarjhagymákat ültetjük el 2-3 cm mélyre. Utóbbi megoldást különösen a színváltozatok vagy fajták elszaporításánál alkalmazzuk, hiszen e vegetatív, ivartalan szaporítási mód klónegyedeket hoz létre.

Dr. Kerényi-Nagy Viktor

okl. kertészmérnök, mérnöktanár