0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

Elsőként úgy gondolom, hogy a farkasokkal kapcsolatos rémhíreket illik megcáfolnom. Különösen a hiszékeny vadászok körében terjedt el az a tévhit, hogy a „méregzöld” természetvédők telepítették be a farkast Magyarországra. Nos, ürülék- és szőrminták alapján elvégzett genetikai vizsgálatok egyértelműen igazolják, hogy ez az állítás botorság, a hazai farkasok, illetve őseik Szlovákiából, saját mancsukon érkeztek.

Az is hamis feltételezés, hogy a vadon élő farkas megtámadná az embert. Ha ilyen megtörténne bárhol a világban, különösen Európában, a bulvársajtó kiszínezve hamar felkapná a hírt – de szerencsére ilyen esetről nem szólt még a fáma.

Hozzáteszem, volt idő – igaz, évszázadokkal ezelőtt –, amikor a farkasok emberre támadtak, csak később kiderült, hogy azok bizony mind veszettek voltak.

Az is tév­hit, hogy a farkas kiirtja a vadállományt. Nos, erre vonatkozóan épp a Nimród vadászújság 2022 novemberi számának egyik cikkéből idéznék: „A vadállomány kontra nagyragadozó helyzetének értékelésében nem elhanyagolandó az a körülmény, hogy azokban a tájegységekben, ahol jelen van a farkas, valamennyi vadászható nagyvadfaj becsült létszáma jelentősen meghaladja a 14/2018. (VII. 3.) AM-rendeletben megállapított, az élőhelyet nem veszélyeztető legmagasabb területi létszámot”. A Bükki vadgazdálkodási tájegységben például a gímszarvas-állomány létszámát 4800 egyedben határozták meg, ezzel szemben a 2020–2021-es vadászati évben csak 4589 példány esett, míg az állományt 10 085 egyedre becsülték. Hozzáteszem, érdemes nézegetni az interneten is elérhető Országos Vadgazdálkodási Adattár táblázatait, amiből feketén-fehéren kiderül, hogy az adott területeken az idézetben is olvasható, amúgy túltartott vadállomány nagysága ingadozik, de általánosságban nem csökken.

Tehát a farkas nem irtja ki a vadállományt. De elűzi! – már hallani is a tamáskodókat. Nos, kamerafelvételek tucatjai igazolják, hogy a farkasok jelenléte nem űzi el a vadat.

Egyébként is, ha a farkas elkergetné azokat az egyik helyről, akkor annak egy másik helyen – ahol nincs farkas – nagy számban meg kellene jelennie.

Van azonban egy, a farkasoknál sokkal nagyobb baj. Ez pedig az agancstő-gyulladás, amelyben már a szarvas-, őz- és dámvadállományunk egyre nagyobb része szenved. A trófeák tönkremennek, a bikáknál, bakoknál heregyulladás léphet fel, a tehenek és suták meddők lehetnek. A betegség oka ma még nagyjából ismeretlen, most kutatják az okokat. Viszont a farkasok szanitéc szerepe köztudott, már az előtt „kiszűrik” és zsákmányul ejtik a beteg prédájukat, hogy azok a legapróbb jelét is mutatnák a kórnak.

Magyarán a farkasok akár segíthetnek is a betegség terjedésének megállításában – noha ez természetesen csak egy teória, s aligha lehet egyhamar bebizonyítani.

Kutya kontra farkas

Bár lehet olyan túlzó számokat olvasni, hogy ma Magyarországon 200 farkas él, a valós adat – és ebben a legtöbben már egyetértenek – úgy 70 példány lehet. Persze ilyenkor kezdődik a számolgatás, hogy egy farkasnak naponta hány kilogramm húsra van szüksége (igaz, nem is eszik mindennap), az mennyi húst jelent évente, s mindez hány szarvast tesz ki… A gond csak ott kezdődik, hogy a farkas nemcsak vadat eszik, hanem háziállatot is (sajnos), de még inkább sok-sok rágcsálót, madarat, sőt, békát, gyíkot, rovarokat és gyümölcsöket is.

Ebből is látszik, hogy az efféle számítások bizony sántítanak. Ismét hadd idézzek, ezúttal egy saját cikkemből, amely még 1987-ben jelent meg az Élet és Tudományban.

„Az utóbbi öt évben átlagosan 52-56 ezer kóbor kutyát lőttek le hivatásos és sportvadászaink. Ennek valószínűleg kétszerese lehet a kóbor ebek valóságos állománya. (…) Minden farkasalfajnak jellegzetes tulajdonsága, hogy falkába verődve vadászik. A visszavadult házi kutya is falkába áll a határban.”

Talán a cikk megjelenése óta némiképp javult a helyzet, de aki rendszeresen kirándul, az nem ritkán találkozik a falusi portákról kilátogató és igazi kóbor kutyákkal. Nos, azt ma már senki sem vitatja, hogy ők is űzik a vadat és hatalmas károkat okoznak a haszonállatok között is. Még mindig több ezres szerencsétlen, éhes ebbel számolhatunk – szemben a 70 farkassal. Mindez magával hozza azt is, hogy a gyanútlan szemlélő, ha csak a széttépett tetemet látja, és tudja, hogy farkas is él a környéken, rögvest farkast kiált. Ezért kell (kellene) azonnal bejelentést tenni és szakemberhez fordulni, aki a nyomokból biztosan meg tudja mondani, hogy ki volt a tettes! Fontos, hogy a helyszínt nem szabad megbolygatni, mert a biztos választ a harapások és a környező nyomok együttesen adják meg. Nem érdemes biztos tudás nélkül vádaskodni, mert azzal a vadászok, állattartók és természetvédők munkáját igencsak megnehezítjük.

Háziállatok esetében ezért is érdemes bekamerázni a legelőnek azt a részét, ahol a jószágok sokat tartózkodnak, mert a kamerák segítségével akár azt is megtudhatjuk, kinek a tulajdonában vannak azok a kutyák, amelyek megtámadták a jószágot.

Ha pedig farkas volt a tettes, akkor jelenthetjük a területileg illetékes természetvédelmi hatóságnak. (Persze lehetett sakál is, nem beszélve a kétlábú elkövetőről.)

Miképp védekezhetünk?

A jelenleg hatályos vadászati törvény értelmében a vadon élő állatok tulajdonosa a Magyar Állam. A vadászoknak joguk van elejteni a vadászható fajok példányait, de azok csak az elejtés után kerülnek az elejtő tulajdonába. Ennek értelmében a farkasok által a vadállományban okozott kárt a Magyar Állam nem téríti meg.

Az már nehezebben magyarázható, hogy jelenleg a hatályos jogszabályok értelmében a fokozottan védett állat kártétele után az állam nem köteles kártalanítást fizetni.

Ez a jogszabály már sántít valahol, lévén a haszonállatok nem képezik a Magyar Állam tulajdonát – a szabályozás valószínűleg még akkor születhetett, amikor még csak egy-két farkas lődörgött hazánkban. Ma viszont más a helyzet, hiszen a farkasok mellett vélhetően megjelennek a medvék is, melyek némelyike nem veti meg a háziállatok húsát sem. Ám jelen állás szerint a gazda nem tehet mást, minthogy prevencióval próbál több-kevesebb sikert elérni. Ez lehet állandó jelenlét biztosítása a nyáj vagy a gulya körül, ám ez nagyon munka- és pénzigényes feladat.

Az egyik legjobb megoldást a farkasok ellen hajdan kitenyésztett kutyafajták alkalmazása jelenti. Ilyen remekül bevált fajta például a kuvasz.

Aki kuvaszt szeretne állatai védelméért tartani, az a Kuvasz-őr! Nagyragadozó védelmi programhoz, vagy a nemzeti parkok igazgatóságaihoz fordulhat tanácsért, akár kutyakölyökért.

Ám vigyázat! A kuvasz nehezen nevelhető fajta, erős kezet igényel, s arra is ügyelni kell, hogy a kirándulókban ne éppen a kutyák tegyenek kárt! A másik legjobb megoldás a legalább négysoros, rémzsinóros villanypásztor, amely a kuvaszokhoz hasonlóan véd még rókák, sakálok és kóbor kutyák ellen is. A legjobb a legelőt villanypásztorral körbevenni és emellett még legalább két kuvaszt alkalmazni.

Az alábbi könyvekben bővebben olvashatnak a hazai farkasokról és az ellenük történő védekezésről:

  • WWF: Az együttélés lehetséges – Kérdések és válaszok s farkasokról, WWF Magyarország. A könyv letölthető: wwf.hu/letoltes/egyeb-wwf-kiadvanyok/ISSUU144/
  • Kovács Zsolt: Farkasok a Kárpát-medencében, Corvina Kiadó, 2007
  • Kovács Zsolt: Farkasok és kutyák, FÁNK, 2017
Forrás: Kistermelők Lapja