0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egerek a búzában

Egy vegyszermentes módszernek köszönhetően megakadályozható, hogy az egerek felfalják a búzatermést. Az eljárás drasztikusan csökkenti a magveszteséget.

A Sydney-i Egyetem tudósai által kifejlesztett technológia változást hozhat az egérinváziók okozta termésveszteség kezelésében, amely 2021-ben egy milliárd dollárra rúgott Ausztráliában.

A Nature Sustainability című folyóiratban közzétett kutatás szerint az egerek 63 százalékkal kevesebb búzamagot lopnak el, ha a szemeket hígított búzacsíraolajjal permetezik be a vetés során.

A kutatók azt találták, hogy ha vetés előtt a parcellát is bepermetezték ugyanezzel az oldattal, akkor a magveszteség még tovább, 74 százalékkal csökkent. Ennek az az oka, hogy a vetés végére az egerek megtanulják figyelmen kívül hagyni a búza szagát.

„Azt találtuk, hogy még invázió idején is csökkenthetjük az egerek által okozott károkat, pusztán azáltal, hogy megnehezítjük számukra a táplálék megtalálását, mivel álcázzuk a szagát. A rágcsálók éhesek, ezért nem tölthetik minden idejüket olyan élelmiszerek keresésével, amelyeket nehéz megtalálni” – mondta Peter Banks professzor, a tanulmány egyik szerzője. Amikor a mag szaga mindenütt ott van, csak mennek és keresnek valami mást, ahelyett, hogy ásnának. Ez azért van, mert precíz takarmánykeresők. Megérzik a magvak szagát a földben, és pontosan ott ásnak, ahol a mag van, de ebben a helyzetben ezt nem lehet megtenni, mert mindennek olyan szaga van, mint a magoknak.

A félretájékoztatás taktikája jól működhet más növénytermesztési rendszerekben is,

sőt minden állat, amely szaglás alapján talál táplálékot, potenciálisan ki van téve annak, hogy manipuláljuk ezt a szagot és aláássuk a keresési képességét.”

Finn Parker, a kutatás vezetője szerint az álcázás hatékony megoldás lehet a búzatermesztők számára, tekintettel a búza rövid ideig tartó kitettségére.

„Úgy tűnt, az álcázás egészen a magvak kicsírázásáig tartott, amely ideig igazán védeni kell a növényt.

A legtöbb egérkár ugyanis a vetéstől számított két héten belül következik be. A módszerünk ugyanarra a szagra épül, amire az egerek támaszkodnak a búzamag megtalálásában.”

A kutatást 2021 májusában végezték egy farmon, New South Walesben, ahol öt kezelést teszteltek 60 parcellán.

A kezelések közül kettő búzacsíraolajos oldattal történt, míg a másik három kontroll volt, repceolajjal borított, letaposott vagy kezeletlen parcellákkal. Minden kontroll kezelés hasonlóan zajlott: az érintett parcellák lényegesen több kárt szenvedtek, mint azok, amiket búzacsíraolajjal kezeltek.

Az anyag az őrlési folyamat viszonylag olcsó mellékterméke, így az új módszer nemcsak környezetileg, hanem anyagilag is fenntartható. A kutatók jelenleg azt vizsgálják, mennyire lehet hígítani és milyen gyakran kell használni a búzacsíraolajat ahhoz, hogy hatékony maradjon.

Az ausztrál mezőgazdasági minisztérium 15 milliárd dolláros rekord búzatermésre számít az idei évben.

Forrás: