0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Díjazták a kert mentőket

Tavaly 76 elhanyagolt vidéki kertet kezdtek gondozni az agrártárca által fenntartott szakképző intézmények diákjai a A legszebb konyhakertek verseny részeként indított Ments meg egy kertet program keretében. A szaktárca díjazta a fiatalok erőfeszítéseit, és 2017-re is meghirdette a programot. 

A budapesti Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskolában átadták a „Ments meg egy kertet!” program díjait, amiben a a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartásában működő szakiskolák egy-egy gondozásba vett kerttel vettek részt. 

Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár felidézte, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter tavaly tavasszal hirdette meg 2016-ot a kertészkedés évének. A Kertészkedés éve és azon belül a Ments meg egy kertet! program rokon a Konyhakert mozgalom céljaival: minél többen minél nagyobb területet műveljenek meg a környezetükben, így ápolják a kertkultúra hagyományait. Fontos, hogy vegyszermentesen, környezetkímélő módon neveljenek kertészeti termékeket.

 A tavalyi év a több generációs kertek éve is volt. Ennek szellemében tevékenykedtek azok a diákok és tanárok, akik a Ments meg egy kertet! program keretében „örökbe fogadták”, azaz művelés alá vonták olyan idős emberek kertjeit, akik már nem képesek gondozni azokat. A programban 56 agrár-szakképzési intézmény vett részt. Iskolánként átlagosan 15-20 diák kertészkedett a földeken 1-2 felügyelő pedagógus segítségével. Kilenc iskola egy helyett 2-3 kert gondozását vállalta, így összesen 76 kertet vontak művelés alá az FM fenntartású iskolák.

Kovács Szilvia, a „Legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei program ötletgazdája, Karcag város alpolgármestere szerint nemcsak kerteket mentenek a diákok, hanem hatalmas mennyiségű tudás birtokába jutnak egykori gondozóiktól. A programigazgató bízik abban, hogy a közeljövőben minél többen ajánlják fel kertjeiket gondozásra. Elismerés illeti a diákokat és tanáraikat, hiszen sok esetben több éves munka árán vonhatók művelésbe a felhagyott kertek.

Az iskolák munkájának értékeléseként 6 iskola kiváló, példamutató munkáért kapott elismerést, 22 iskola kiváló munkájáért részesült díjazásban, 27 iskola pedig elismerő oklevelet kapott a programban való részvételért, egy iskola pedig különdíjat vehetett át.

A helyettes államtitkár – az agrártárca vezetőjének megbízásából –, meghirdette a Ments meg egy kertet! idei folytatását az FM fenntartásában működő szakképző iskolák számára. A programról a www.agrarszakkepzesek.hu oldalon találhatnak bővebb tájékoztatást az érdeklődők.
 

 

 

Forrás: