0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Többet, jobbat, kevesebből

A fenntartható gazdálkodás érdekében az Európai Bizottság elkötelezett az átfogó biomassza alapú gazdaság kialakítása mellett, mely hatékonyan hasznosítja az erőforrásokat, nem termel hulladékot, üvegházhatású gázokat és független a fosszilis energiahordozóktól. Fontos, hogy hazánk is bekapcsolódjon a folyamatba, hangsúlyozta Győrffy Balázs, a NAK elnöke az OMÉK nemzetközi konferenciáján.

Ennek első, nagyon fontos lépése volt, hogy Somosné Nagy Adrienn személyében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagot delegálhatott az Európai Unióban biomassza alapú gazdaságot működtetőket tömörítő munkacsoportra, a közeljövőben pedig a NAK is aláírja a hosszú távú célokat, kihívásokat, ajánlásokat tartalmazó közös uniós nyilatkozatot,

A közép-európai régió meglehetősen gazdag biomasszában, felhasználásának hatékonyságát azonban még javítanunk kell, miközben az átállás kiugrási lehetőséget is jelenthet számunkra, érteket teremthet és a foglalkoztatásban is javulást hozhat. Sikerességünk nagyban függ attól, hogy mennyire vagyunk nyitottak az innovációra és a kutatási eredmények mennyire támogatják, hogy ne csak fenntartható, hanem jövedelmező is legyen a biomassza alapú gazdálkodás. Az eredményességhez elengedhetetlen továbbá az ágazatok együttműködése, együttgondolkodása, tevékenységük összehangolása.

Éppen ezért volt nagyon nehéz az európai uniós stratégia megfogalmazása is, erősítette meg Davide Amato, az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatóság munkatársa, amikor bemutatta a 2012-ben napvilágot látott stratégia alkotásának szakaszait. Az ágazatok érdeke ugyanis gyakran eltér, ezért ütköztetni kellett a nézeteket és bizonyítékokat kellett gyűjteni, hogy szükség van a stratégiára. Öt év elteltével idén értékelik az eredményeket, és ha kell, fölülvizsgálják az ajánlásokat.

Többet, jobbat termelni, kevesebb ráfordítással, bio energiaforrások felhasználásával, és hulladék, üvegházhatású gázok kibocsátása nélkül, röviden így foglalhatjuk össze a biomassza alapú gazdálkodás lényegét, mondta Kovács Barna, a BIOEASZ kezdeményezés tanácsadója. Ehhez pedig az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kell kapnia a kutatásnak, valamint a szektoroktól független gondolkozásnak.

A Zöldségcentrum Kft. a fenntartható gazdálkodás jegyében kezdett algát termelni, és az alga mezőgazdasági felhasználását ösztönzi. Az általuk kidolgozott technológiával a gazdálkodók saját telephelyükön is termelhetnek algát a szükséges méréseket végző szenzorokkal felszerelt és szoftverrel felügyelt rendszerben, magyarázta Basa Zoltán tulajdonos. Az alga mezőgazdasági hasznosításával a kijuttatott műtrágya mennyisége akár 30 százalékkal is csökkenthető a hozamok és termésminőség romlása nélkül, ráadásul a lombra permetezett zöldalga serkenti a növények növekedését, növeli az növények ellenállóságukat, ezáltal kevesebb növényvédelmi kezelésre van szükség. További előnye, hogy a környezetet egyáltalán nem terheli, használata semmilyen kockázattal nem jár. Számításaik szerint az algatermelésre irányuló termelői beruházás 3-5 éven belül megtérül.

Nem kérdés a biomassza alapú gazdaság létjogosultsága, a kialakított rendszer fenntartásában azonban még vannak kritikus pontok hazánkban, hangsúlyozta Petis Mihály. A 2003 óta biogázüzemet is üzemeltető Bátortrade Kft. ügyvezető igazgatója szerint fontos lenne pontosítani a makroszintű szabályozást.  A cég tevékenységi ágai egymásra épülnek, és kiegészítik egymást, ennek köszönhető, hogy az átlagos jövedelmen felül is hatékony a gazdaság. A biogázüzem a szántóföldi növénytermesztés, szarvasmarhatartás, valamint baromfinevelés és –feldolgozás hulladékaira épült, az üzemben képződött, értékes tápanyagokat tartalmazó fermentlevet pedig a növénytermesztésben hasznosítják. Csak így lehetséges, hogy a nagyon költséges biogázüzem már a kezdetektől eredményesen működik, illetve saját kutatásokat is végeztek az optimális méretezéshez.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu