0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Befejező állomásához érkezett a Magyar Export Napja Roadshow

A MEX Roadshow befejező állomásán, Pécsett 50 vállalkozó vett részt. A rendezvényt Decsi István Pécs alpolgármestere nyitotta meg, előadást tartott Urbán Zoltán, az EXIM vezérigazgatója.

Az EXIM által szervezett roadshow célja, hogy a KKV szektor tagjai aktuális információkat kapjanak az exportpiac helyzetéről, a kedvezményes hitel- és biztosítási lehetőségekről.  Az EXIM küldetése a magyar vállalkozások exportpiacokon való közvetlen és közvetett megjelenésének, valamint nemzetközi versenyképességük növelésének támogatása.

Decsi István, Pécs alpolgármestere a rendezvény során azt hangsúlyozta, hogy a Pécsett és Baranyában működő vállalkozások számára különösen fontos az export potenciál fejlesztése. Mint mondta, az utóbbi években jelentős beruházások történtek a megyeszékhelyen az exporttevékenységet folytató vállalatok körében. Utalt rá, hogy a British American Tobacco egyik legnagyobb dohánygyára működik javarészt külföldi piacra termelve, s a Harman hangtechnikai gyártó is határainkon kívül értékesíti a Pécsett megalkotott berendezéseket. Felhívta rá a figyelmet, hogy kisebb vállalkozások is fokozták már exporttevékenységüket különösen a villamossági iparágban. Leszögezte, ahhoz, hogy e folyamat erősödjék, hasznos segítséget nyújtanak az ilyen és ehhez hasonló tájékoztató rendezvények.

Urbán Zoltán, az EXIM vezérigazgatója előadásában kiemelte, hogy ma a magyar export 17 százalékát a kkv-k adják. A magyarországi munkavállalók körülbelül 70 százalékát a kkv-k foglalkoztatják. Az elmúlt két évben az EXIM megduplázta a kkv-ügyfelek számát: 2015-ben még 617 mikro-, kis- és középvállalkozás volt a portfoliónkban, addig idén szeptemberben már 1125. Az EXIM középtávú stratégiájának fókuszában a KKV-k támogatása áll. A 2021-ben véget érő stratégiai időszak végére az Exim termékeivel az exportáló kkv-k legalább felét kívánja elérni. Az EXIM hitelek segítségével ügyfeleink a világ 89 országába exportálnak, biztosítói tevékenységünkkel  37 országba irányuló exporthoz vállaltunk a cégek helyett kockázatot. A vezérigazgató beszámolt a hét elején lezajlott Kína és 16 közép-kelet-európai ország csúcstalálkozója során elért EXIM sikerekről is. Elmondta, hogy több megállapodást is kötöttek, melyek közül kiemelte, hogy aláírták a nagyon sikeres Kína-Közép-Európa Befektetési Alap I. fázisát követő II. Alaphoz is a csatlakozást. 

Ez már egy mintegy 1 milliárd dolláros alap, amelyhez Magyarország az Eximbankon keresztül 70 millió dollárral járul hozzá, és a megállapodás értelmében ennek az összegnek legalább a kétszeresét itthon fogják befektetni. Az Alap I. fázisában hazánkban az EXIM által befektetett mintegy háromszoros összegben, azaz mintegy 91 millió dollár értékben valósított meg befektetéseket, egy felsőoktatási intézmény például a befektetett tőke segítségével indította el régiós terjeszkedését.

Az EXIM teljes hitelállománya az idei harmadik negyedév végén 862 milliárd forint volt, szeptember végéig 257 milliárd forint kihelyezése történt meg, a biztosítói üzletág pedig 77 milliárd forint új fedezetbevételt valósított meg. Mindezek révén 211 milliárd forint többletexport jött létre. Az EXIM a nominális GDP-hez összesen 155 milliárd forinttal járult hozzá és 54 milliárd forinttal növelte az állam adóbevételeit az első háromnegyed évben.

A MEX Roadshow 5 állomásán közel 350 vállalkozó vett részt, a Roadshow jövőre folytatódik.

Forrás: EXIM