A Kőbányai Zenei Stúdió alapítójaként és igazgatójaként zeneszerető fiatalokat tanít és terel a pálya felé. Mindezt a hagyományos tanár-diák kapcsolatnál közvetlenebb módon teszi, hatalmas zenei tapasztalattal és a „jóra neveléssel”, erdőjáró emberként például a természet szeretetének átadásával.
Fontosak a hagyományok
A Kőbányai Zenei Stúdió régi épületébe lépve, megannyi hangszer és zenésztanonc között elsétálva találtuk meg Póka Egont, aki beszélgetésünk apropóján negyedórás csendre intette a szomszéd teremben próbáló diákjait.
– mondja Póka Egon, aki szerint a zene terén a közízlés egyre inkább hanyatlik. A fiataloknak meg kell mutatni olyan alapműveket, amelyek általában eszükbe sem jutnának.
– folytatja a Hobo Blues Band és a P. Mobil egykori basszusgitárosa.
Póka Egon majd ötvenéves szakmai pályafutása a tanulók előtt nyitott könyv, így ha adott esetben óra közben át kell adni a tanáruknak a hangszert, mert valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnék, sosem restek megtenni ezt.
– mutat rá, hogy az intézményben oktatók gyakorlott zenészek. Az iskola közössége szinte szimbiózisként működik: a tanárok gyakran játszanak közös zenekarokban a tanulókkal az iskolán kívül is, de az sem ritka, hogy külsős együttesektől érkezik a megkeresés, miszerint beugró zenészre van szükségük. „Két volt növendéke – Szakadáti Mátyás és ifj. Tornóczky Ferenc – játszottak már a P. Mobilban, Deák Bill Gyulával és a Hobó Blues Bandben is, nem mellesleg pedig tanítanak is az iskolában” – mondja büszkén Póka Egon. Ő egyébként jelenleg is aktívan zenél: évek óta fellép Hobóval, van közös zenekara Tátrai Tiborral, illetve saját együttesével, a Póka Egon Experience-szel is játszik, kiegészülve mások közt a már említett két fiatal tanítványával.
Büszke kőbányai
Körülnézve kicsit az iskolában, az embernek olyan érzése támad, mintha időutazáson venne részt. A falon a régi idők legendás rocksztárjait ábrázoló hatalmas montázs, a folyosókon a legkülönfélébb hangszerek, a termekből kiszűrődő próbák hangja és a sok régi vágású rocker – mintha megállt volna az idő, s valahol egy ’70-es évekbeli közösségi házban lennénk Kőbánya közepén.
Ez számukra egy kis sziget – erősíti meg bennem az érzést Póka Egon, majd hozzáteszi mosolyogva: „talán egyedül akkor érzékeljük, hogy kapcsolatban vagyunk a külvilággal, amikor áramszünet van.” A zenész-iskolavezető büszke, hogy élete java részét Kőbányán töltötte. Ismerik és szeretik a kerületben, ő pedig ott segít, ahol tud. Kis meglepetésemre azonban kiderül: mindent összevetve nem szereti a városi létet.
„Édesapám Erdélyben született, s már egészen fiatalon erdőjáró ember lett belőle, így hát nem csoda, hogy a természet szeretete rám is átragadt. Annak ellenére, hogy mi már a városban laktunk, azt tanácsolta nekem, válasszam hivatásul az erdész szakmát. Akkoriban legyintettem rá, később azonban beláttam: a legjobbat akarta nekem.
Otthon, a kertben jól érzem magam, de nem tudom teljesen kizárni a külvilágot; az erdő az a hely, ahol teljes mértékben önmagam lehetek. Sokan tartják, hogy félelmetes lehet a „semmi közepén”, erdőben élni, én viszont úgy látom, a város félelmetesebb. Éppen ezért – ha tehetem – szívesen időzöm kis parasztházamban, s ahonnan aztán kutyáim társaságában indulok a zöldbe: fantasztikus érzés puskával a vállamon, a kutyáimmal sétálni az erdőben!” – mondja Póka Egon, aki hobbijának legszívesebben a Gerecse hegység lábánál fekvő Bajna község közelében hódol. „Egy nagy vadas terület van ott, ahová általában társas vadászatok alkalmával járok – barátokkal beszélgetve, fácánt hajtva. Ezt szeretem igazán, a lesen várós vadászat nem az én műfajom” – teszi hozzá.
Csak örömmel érdemes
A zenész számára a természet egyfajta ihletet adó, gondolkodást serkentő tér is, ahol hatalmas távolságok nyílnak meg a szűk, városi utcákhoz és területekhez szokott szem számára. Ezt az érzést, s úgy összességében a természet és az erdő iránti szeretetet igyekszik átadni két unokájának is – egy kislány és egy tizenhat éves fiú nagypapája Póka Egon. A nagyobbik unoka egyébiránt zenél is – dobol és zongorázik –, de hogy mivel szeretne később foglalkozni, még nem dőlt el.
– fogalmazott a legendás zenész.