0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Keresettek a végzős ménesgazdák

Az utolsó éves hallgatók többsége már állásajánlattal a zsebében teljesítette az államvizsgát a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar ménesgazda képzésén.

Az intézmény megújult infrastruktúrája kiváló hátteret ad az oktatáshoz. Kétnapos államvizsgájuk során elméletben és gyakorlatban is bizonyítaniuk kell a Debreceni Egyetem végzős ménesgazdáinak – adta hírül az egyetem. Hogy lovas jártasságukat igazolják, helyt kell állniuk többek között akadálypályán, valamint fogathajtásban is, utóbbit a Kismacsi Állattenyésztési Kísérleti Telepen teljesítették a hallgatók. Egyenes és kígyó-vonalakból, kis és nagy körökből, illetve átlóváltásokból álló díjhajtó programot kellett véghezvinniük segédhajtóval.

– Összetett az államvizsga a ménesgazdák számára, hiszen mindenről számot kell adniuk, amit a kétéves képzés alatt elsajátítottak.

Arra készítjük fel őket, hogy képesek legyenek egy kisebb lótenyésztő vállalkozás minden tevékenységére:

a tenyésztéstől a nyilvántartáson és az adatszolgáltatáson át a lovak szaporításáig, illetve azok alapszintű betanításáig. Most mindezt elméletben és gyakorlatban is számonkérjük – sorolta Mihók Sándor szakvezető, az Állattenyésztési Tanszék professor emeritusa.

A professzor hozzátette: a személyi és infrastrukturális feltételek kiválóak a debreceni ménesgazda szakosok számára. A szorgalmi időszakban minden délelőttöt az egyetem teljesen felújított, saját Lovasakadémiáján töltenek, ahol az intézmény őshonos magyar, gidrán fajtájú lovain sajátíthatják el többek között a lótenyésztés, a takarmányozás, a tartástechnológia, a kiképzés, a versenyzés és a lovassportok szakmai kérdéseit. A gyakorlatot pedig magas szintű elméleti képzés teszi teljessé.

Az ország sportlovardáiban és méneseiben, főleg a főváros környékén és a Dunántúlon nagy az igény a jól képzett fiatal szakemberekre. A Debreceni Egyetemen idén végző ménesgazdák is jó eséllyel indulnak, főleg, hogy többségük versenyzett is már országos és nemzetközi szinten fogathajtásban, illetve díjugratásban.

Egyikük tavaly ősszel a legeredményesebb magyar díjugrató lett a Fiatal Lovak Világbajnokságán, az ötéves lovak kategóriájában.

Talán eredményeiknek is köszönhető, hogy szinte minden idén végző debreceni ménesgazda-hallgató kapott már állásajánlatot. Egyikük elárulta, hogy a fogathajtó világbajnok Lázár-fivérek domonyvölgyi lovasparkjából kapott felkérést, amit el is fogadott.

Forrás: Debreceni Egyetem sajtóközlemény