0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kétmilliárd forint árvízvédelemre és vízpótlásra

Állami tulajdonú létesítmények fejlesztésével és a mellékágak kotrásával, 1,9 milliárd forint európai uniós támogatásból javítják a Felső-Duna mellékágrendszerének árvízvédelmét és vízpótlását - hangzott el a projektet indító sajtótájékoztatón szerdán Dunasziget közelében.

Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a fejlesztéssel nő a térség környezetbiztonsága, javul a környezet állapota. Az árvíz, a belvíz és a helyi vízkár általi veszélyeztetettség csökken, és a fejlesztés elősegíti a települési önkormányzatok és a vízügyi szakmai szervezetek közötti együttműködést.

Elmondta, hogy

a 2021 februárjáig tartó fejlesztés hét települést érint (Rajka, Dunakiliti, Dunasziget, Kisbodak, Dunaremete, Lipót és Ásványráró), amelyekben összesen 9313-an élnek. A vízgazdálkodási fejlesztésbe bevont terület 11 500 hektár.

A megvalósuló programelemeket részletezve a miniszter közölte, hogy a kotrásokkal 34 helyszínen javul a mellékágak vízellátása, ami a tervek szerint mintegy 55 ezer köbmétert érint. Élővé válik Dunakilitin a Lénai-ág és a Benda-ág.

Az árvízlevezetés javítása érdekében egyebek mellett kedvezőbbé teszik a doborgazi átvágás és a dunaszigeti Disznósi-ág felső rávezető szelvényeit és átalakítják a mellékágrendszer műtárgyait.

Egyebek mellett emelik a cikolaszigeti Kőhíd és a kisbodaki Szent Kristóf híd nevű vízszintszabályozó műtárgyak pályaszerkezetét, hidakká építik át a doborgazszigeti Schiszler átereszt és az ásványrárói Szilfási átereszt. Mindezek mellett tizennégy vízrajzi állomást újítanak fel és egy új vízmércét építenek.

Az agrárminiszter elmondta,

ezzel a fejlesztéssel a jövőben olyan komplex hasznosításokat tervezhetnek, amelyek érintik a természetvédelmet, az erdészetet, a vadgazdálkodást, a halászatot, a turisztikát, a mezőgazdaságot és a hajózást.

Kitért arra, hogy a Duna meghatározza a térség összképét, „szép tájat és gazdag élővilágot ad”, de áradáskor zabolázatlan tud lenni. Ez a beruházás, „ami a természet hatalmasságát és az emberek környezet iránti felelősségét jelképezi”, az egész térséget pozitívan fogja érinteni – tette hozzá.

Németh Tamás projektvezető elmondta, hogy a védett és fokozottan védett területeken a lehető legrövidebb idejű építésre törekszenek. A mederkotrásokból kikerülő anyagot az árvízvédelmi töltésbe fogják beépíteni.

A projekt beruházója az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által alkotott konzorcium.

Forrás: MTI