0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az iskolák feladata az agrár-szakmát vonzóvá tenni

Az iskolák feladata a szakmai oktatáson, nevelésen túl, hogy vonzóvá tegyék a tanulók előtt a legszebbet, az agrár-szakmát - jelentette ki Nagy István az Agrárminisztérium Országos Tanévnyitó Ünnepségén szeptember 3-án, melyet a csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium rendezett.

A több mint 90 éve az agrárszakember-képzés szolgálatában tevékenykedő iskola először adhatott otthont az országos rendezvénynek, amiért Vári László igazgató köszönetét fejezte ki a fenntartó szaktárcának.

Bedő Tamás, a város polgármestere hangsúlyozta, hogy a város mindig a magáénak érezte az iskolát (fenntartója is volt korábban és ma is segíti, támogatja a felújításokat), de talán „legjobb helyen” valóban a szaktárca fenntartásában van, immár 5 éve. Megköszönte, hogy az Agrárminisztérium idén ezt az iskolát választotta az országos tanévnyitó színhelyéül.

Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében felhívta a figyelmet a következő évek/évtizedek agrárgazdasággal szemben támasztott kihívásaira, amikre fel kell készíteni a fiatalokat, a jövő agrárszakembereit. Ez közös felelőssége a minisztériumnak, iskolának, tanárnak és diáknak egyaránt.

Minden év új kihívás az agráriumban – ezért szép ez a szakma, ez a hivatás.

Nagy István agrárminiszter ünnepi beszédében jelezte, hogy korszakváltáshoz érkezett a magyar mezőgazdaság, amelynek modernizálása elkerülhetetlen. A tanulóknak nyitottaknak kell lenniük az újra, az új feladatokra – erre kell felkészíteni őket. A „sáros-gumicsizmás” sztereotípiát el kell felejteni!

Készül a „digitális agrárium” program, ebben részt kell venniük az agrár-szakképző intézményeknek is, mert a magas színvonalú szakképzés a záloga annak, hogy versenyképessé tegyük a mezőgazdaságot.

Az agrártárca komplex szakképző intézményhálózattal rendelkezik, amely stabilan működik és rugalmasan képes alkalmazkodni a változásokhoz. Az iskolák feladata a szakmai oktatáson, nevelésen túl, hogy vonzóvá tegyék a tanulók előtt a legszebbet, az agrár-szakmát, amelynek gyakorlása egyben életmódot, életre szóló hivatást is jelent. Találjanak örömet a diákok ebben a szakmában – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Miniszter úr a 2018/2019. tanévet.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu