0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Tapasztalatcsere a fenntartható erdőgazdálkodásról

A gazdasági, társadalmi és természetvédelmi elvárások közötti harmóniát biztosító többcélú erdőgazdálkodás tapasztalatainak átadását segíti az az Európai Unió által finanszírozott projekt, amelynek keretében hazánkban üdvözölhetjük a georgiai környezetvédelmi és mezőgazdasági miniszterhelyettest és delegációját – mondta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a georgiai (grúz) szakemberek fogadásakor.

„A fenntartható erdőgazdálkodás megerősítése Georgiában” elnevezésű Twinning (ikerintézmény-fejlesztési) program megvalósítását a magyar Agrárminisztérium a litván Környezetvédelmi Minisztériummal közösen nyerte el.

A tanulmányútra érkezett georgiai delegáció több magyar helyszínen vizsgálhatja a természetvédelmi célú erdőgazdálkodás, az örökerdő gazdálkodás hazai gyakorlata mellett a fekete és a szürkegazdaság visszaszorítását célzó faanyag-kereskedelmi lánc ellenőrzését is.

Farkas Sándor köszöntőjében kiemelte Magyarország FAO-s ösztöndíjprogramját, amelynek keretében az elmúlt tíz évben 40 országból 300 diákot fogadtunk különböző mezőgazdasági képzésen. Mint azt a miniszterhelyettes jelezte, reményei szerint a programban résztvevő hallgatók száma a közeljövőben megsokszorozódik.

Iuri Nozadze, georgiai miniszterhelyettese bizakodásának adott hangot, amikor kijelentette: a Georgia előtt álló mezőgazdasági kihívások megválaszolásához jelentős segítséget nyújt a hamarosan záródó Twinning program során szerzett tapasztalat, egyúttal megköszönte a magyar szakemberek segítségét.

Forrás: AM Sajtóiroda