0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Genetikusan kék rózsa

A kertészek már évszázadokkal ezelőtt szerettek volna kék rózsát nemesíteni, eddig sikertelenül. Ám most, a korszerű biotechnológiai eljárásoknak köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy kékes árnyalatú rózsa virítson a kertekben.

Kínai kutatók ugyanis megtalálták a módját annak, hogyan lehet baktériumokból kivont, a kék színanyagok termeléséért felelős enzimeket a rózsába bejuttatni annak érdekében, hogy a fehér szirmok kékes árnyalatúra színeződjenek. Fölfedezésüket az ACS Synthetic Biology szaklapban publikálták.

Kék rózsa a természetben nem létezik és nem is nemesíthető természetes úton, mivel hiányzik belőle a kék színanyag termeléséért felelős gén. A piacon kapható kék rózsák valójában kékre festett fehér szirmú növények.

Yihua Chen, Yan Zhang és kollégái húsz éves fáradtságos kutatómunka eredményeként génsebészeti és szelekciós nemesítési eljárás kombinálásával megteremtették a lehetőségét az első genetikusan kék rózsa termesztésének. A „prototípus” egyelőre inkább mályva színű, de a kutatók szorgosan dolgoznak olyan eljáráson, amellyel valódi kék szín alakítható ki.

Ennek érdekében a kutatók kiválasztottak két bakteriális enzimet, amelyek együttesen képesek az rózsasziromban természetes módon előforduló L-glutamint kék színt adó indigoidinné átalakítani. Ezek a színanyagok különböző baktériumokban találhatók meg, de a kutatók GM-technológiával létrehoztak egy Agrobacterium tumefaciens törzset, amely mindkét színanyag-termelő gént tartalmazza. Ezt a baktériumot nagyon gyakran használják a GM-eljárásokban, mivel génkészlete könnyen átvihető a növénybe.

Az átalakított baktériumot a kutatók a rózsaszirmokba fecskendezik, majd annak pigmenttermelő génjei beépülnek a rózsa génkészletébe, és a kék szín a beinjektálás helyétől kiindulva fokozatosan szétterjednek a rózsasziromban, ahogyan az a képen is látható.

Bár a kék szín csak rövid ideig stabil és foltokban jelentkezik, a kutatócsoport szerint ez a genetikusan kék rózsa kialakításának első lépése. A továbbiakban azon dolgoznak, hogy elérjék azt, hogy a rózsa saját maga termelje a kék szín kialakulásához szükséges két enzimet.
Forrás: sciencedaily.com